Ha a kajámhoz nyúlnak, ölök

Van, aki nem ad egy falatot sem, és van, aki kéretlenül tukmál. De vajon kaját tényleg csak nő kunyerál?

- Ha még egyszer elveszed a kajám, rongyosra pofozlak! - suttogja, és dühös, pedig ő sohasem az. Egy irodaház menzáján ülünk. Ebédszünet van, ő rántott húst eszik, én nem kérek, nem eszem semmit, ami tocsog az olajban. Legalábbis elvileg. Lassan eszik. Nagyon lassan. Vagyis, ahogy ő fogalmaz: módszeresen. Bizonyos falatokat kitol a tányérja szélére. Csak levágja, és eltolja. Hogy miért? Nyilván nem kell neki. Amit pedig nem kér, miért ne ehetném meg? Mindig meg szoktam. Egy évnyi rutinnal indítom a villát, nem kérdezek semmit, rá se nézek, a rántott hús, az érdekel. Félúton kapja el a csuklóm.

Ennek már hat éve, azóta nem nyúltam az ételéhez, de ha csak ránézek a tányérjára már fenyegetően méreget. Pedig nem vagyok kényszeres kajatolvaj. Idegenek, ismerősök, felebarátok kosztja sohasem izgatott. Nem ennék senki más villájáról, kényes vagyok a poharamra, még az anyukámmal sem szeretem megosztani. A párkapcsolatban viszont átkapcsol az agyam, és a volt szex, közös a kaja program kezd futni. Hát, neki nem kezdett. "Jutalom-késleltető vagyok, ezért minél később vetődnek a tányéromra, annál jobban megszívom, mert annál nagyobb eséllyel lopják el a direkt a végére spájzolt legjobb falatot." - magyarázta meg most, évekkel később. Így már értem, miért volt olyan mérges, főleg, hogy egy éven át tűrte, hogy "proaktívan megcsáklyázzák a tányérját."

A lányok adnak, a fiúk nem?

A menzás kalandunk óta érdekel, hogy vannak ezzel a jelenséggel mások. Kulturális különbségek biztos vannak, de vajon van nemre jellemző kajalopási attitűd is? Lehetne. A nők gyűjtögettek, csoportosan falatoztak, gyereket etettek, a pasiknak meg az evés jó terep lehetett a dominancia kifejezésére.

Az elmélet szép, de szerkesztőségi villámfelmérésünk nem ezt igazolja. A kultúrantropológiai tanulmányok szerint a vadászó-gyűjtögető népeknél az étel megosztása rítus, és leginkább a szociális kapcsolatok megerősítését szolgálja. A keleti kultúrákban a közös tálak használata sok helyen bevett, csak közösségi étel létezik, így nekik ez az egész nem okoz problémát. Indiában az étel megosztása a társadalmi státusz fokmérője, az alacsonyabb kasztból származó embertől például nem fogadnak el ételt, miközben adni, ha kedvük tartja, adhatnak a sajátjukból. Európában valószínűleg a középkorban kezdték tabuk övezni az étel megosztását, előszőr a nemesek undorodtak meg a közös tálaktól, aztán szép lassan mindenki rászokott a tányérra és az evőeszközökre. Kulturális különbségek tehát biztos vannak, de vajon van nemre jellemző étellopási attitűd is? Szerkesztőség közeli villámfelmérésünk nem ezt igazolja.

"Na ez az, amiért ölök."- mondta Hajni. Biztosan jól körülhatárolt és mély pszichológiai magyarázata van, ami nem érdekel, de ha a tányéromon levő ételhez nyúlnak (mit nyúlnak, megközelítik), legszívesebben puszta kézzel ölnék. Nem adok falatot, nem adok csak egy kicsit sem, hogy megkóstolják, és én sem túrok bele más tányérjába. Ez alól egyetlen kivétel van: ha előre megbeszéljük, hogy félúton tányért cserélünk."

Pétert ezzel szemben egyáltalán nem izgatja, ha beleesznek az ételébe, sőt ő is folyton megteszi bűntudat nélkül. "Legalább tízéves fantáziám elsétálni egy étterem terasza mellett, és venni egy vadidegen tányérjáról egy sültkrumplit, de sose volt merszem hozzá. Ezért is volt akkora élmény, amikor január 21-én egy amerikai haverommal a Castróban vacsoráztunk és a szomszéd asztalnál ülő csaj pontosan ezt csinálta. Nem is egyet vett. Ájult tisztelettel néztem rá. "

Zsófi pedig a saját kárán tanulta meg, hogy bizony a férfiak is szeretnek ennivalót lopni. "A barátom szokott átverni azzal, hogy nézd, ott egy cica! és lenyúl valami zöldséget a tányérról. Hát, egy ideje tudom, hogy igazából nincs cica, és kicsit több paradicsomot vágok, az a biztos."

Annát ez a kérdés nem zaklatja fel. "Hidegen hagy, ha elvesznek egy falatot a tányéromról, - semmiféle rituálém nincs, vágom, eszem, ahogy kényelmes, az elején ugyanaz van, mint a végén- de a felém nyújtott, akár kiválóan összeállított falatkák sem szoktak érdekelni, elveszem, de kóstolót ritkán kérek a másik tányérjáról. Viszont a ki nem szedett étel tulajdoni viszonyait közösnek élem meg, és ezért gátlástalanul zabálok bele lábasokba, jénaikba, török le kenyérsarkakat. Ezt sokan nagyon utálják, de ők nem a barátaim."

A pszichológusok szerint azonban abban igenis vannak nemi különbségek, hogy kivel vagyunk hajlandóak megosztani az ételt. A nőnek, ha kedveli, szinte mindegy, hogy férfi vagy nő-e az illető, a pasik azonban inkább viszolyognak, ha férfi nyúl a tányérjuk felé.

A lopás esetei

Miller, Rozin és Fiske a European Journal of Social Psychology című szaklapban publikált tanulmánya szerint annak, ahogy a másik megkóstolja az ételünket kommunikációs értéke van, és a felek közötti intimitás szintjét fejezi ki. Idegeneknek általában nem adunk az ételünkből, és nem eszünk egy tálból azzal, akit nem kedvelünk. Ismerősöknek, barátoknak csak odatoljuk a tányért, míg azokkal, akikkel szívesen lefeküdnénk, az evőeszközünket, vagy a faltunk másik felét is megosztjuk. A szerkesztőségi körkérdés alapján nekünk is úgy tűnik, hogy nem minden kajalopás egyforma.

Iván szerint "a beleevésnek vannak archetípusai. Van az az eset, amikor kér egy falatot a kajámból. Természetesen adok, sőt, általában én vagyok, aki kínál. Egy falat jár mindig, főleg, ha nem ugyanazt esszük. Aztán van az, hogy kérdés nélkül átnyúl, és kivesz egy sültkrumplit. Erre sem kezdek el anyázni, nem csinálok úgy, mint Turk a Scrubs-ban, de abszolút megértem, ha valaki igen. Mondjuk azért van egy nézésem (apu nyugtalanító nézése vagyok), ami után nem nagyon vesz még egy akármit ki a tányéromból."

"A harmadik esetben viszont az van, hogy én eszek valamit, neki is lehetősége lenne enni ugyanazt, mert mondjuk kimegyek a konyháig, és kérdezem, hogy na, akkor te kérsz egy akármit? És akkor nem kér. Biztos? Tuti. Ó-ké. Na, akkor viszont nincs semmi: Nem. Nyúl. Hozzá. Ahhoz. Amit. Eszek. Jelzem erre a harmadik típusú kunyerálásra tapasztalataim szerint kizárólag a nők vannak rákattanva." A nem éppen reprezentatív mintánk alapján úgy látszik, ezt az elméletet minden férfi osztja. Hogy miért? Ahogy Péter fogalmaz, ebben az esetben "az átgondolatlanság és a porciókkal való interferálás" a zavaró.

Kicsit adni jó

Bárhogy is állunk hozzá a témához, abban (Hajni kivételével) mindenki egyetértett, hogy ha a cél a kulináris érdeklődés kielégítése, egy-egy falat megosztása simán belefér. Persze van olyan, aki ebből is sportot űz. "Az egyik barátunk ebben a műfajban a legédesebb, amit valaha tapasztaltam." - meséli Nati - "Ha valami kiemelkedően finom, vág vagy kanalaz belőle, és a szádba dugja, mondván, hogy ezt muszáj neked is megkóstolnod, ez annyira jó ..ugye? ugye? A szeretetnek ennél kedvesebb kifejezése szerintem kevés van."