Mit ízlelnek az állatok?

Számunkra a táplálkozás szerencsére jelentős élvezettel is jár, különben senki sem olvasná a Táfelspiccet. De mi a helyzet az állatokkal? Nekik is élvezet az evés?  Egyáltalán milyen ízeket éreznek? Mivel elmesélni nem tudják, ízérzékelésüket pedig nem egyszerű egzakt módon vizsgálni, a válaszokra csak következtetni tudunk. 

A túlélés szempontjából minden állatnak alapvető fontosságú, hogy azonosítani tudja a számára fontos eledelt, így mindegyik rendelkezik is valamilyen kémiai érzékszervvel. A rovarok például speciális, az ízlelőbimbókhoz hasonló sejteket használnak, a légy ezeket a talpán és az ormányán hordja, így ahogy rászáll valamire, azonnal tudja, hogy ehető-e. A gerincesek ízlelése a miénkhez hasonlóan működik, mivel mindnek van nyelve (vagy olyasmi), ízlelőbimbóik is vannak. De nemcsak a nyelven. Számos hal hord például a testén ízlelőbimbókat.

Forrás: Táfelspicc

Kísérletekkel igazolták, hogy az állatok alapvetően hasonlóan érzik az ízeket, mint mi, így az édes, a savanyú, a keserű, a sós és az umami nekik is épp ugyanazt jelenti. Tudjuk, hogy az édes íz általában könnyen hozzáférhető energiaforrást takar, míg a keserű gyakran mérgező, így logikusnak tűnik, hogy az állatok is az édesre buknak, míg kerülik a keserűt. Nem mindig van így. Számos macskaféle például nem érzi az édes ízeket, így a házi macskának, az ázsiai vidrának és oroszlánnak, a foltos hiénának vagy a sávos tigrispetymegnek hiába kínálunk krémest, ha meg is eszi, csak a zsírt érzi belőle. A kecske viszont a többi állattól eltérően nem utasítja el a keserűt. Nem véletlenül mondják, hogy az ördög állata.

Míg mi boldogan elvagyunk az öt alapízzel, addig számos alapvetően húsevő állatnak, így a kutyáknak és a macskáknak is vannak a víz ízére specializálódott receptoraik. Számukra a vízfogyasztás tehát élmény, nem véletlen, hogy azonnal rámennek a frissen teletöltött tálkájukra. Tehát minden egyes állatfaj ízérzékelése sajátos, fajra jellemző. Ízlelőbimbóik azokra az anyagokra specializálódtak, amelyek a túlélésük szempontjából a legfontosabbak.

Forrás: AFP/DDP/Nigel Treblin

Az ízlelőbimbók árulkodnak

Az ízlelőbimbók száma befolyásolja, mennyire vagyunk érzékenyek az ételek ízére, mennyire intenzívnek éljük meg őket. Ez így lehet az állatoknál is. A mi 6-10 ezer ízlelőbimbónkhoz képest a növényevőknek jóval több van, a tehénnek például úgy 25 ezer. A növényevők számára azért különösen fontos a pontos ízérzékelés, mert rengeteg növény tartalmaz mérgező anyagokat, amiket az állat az ízlelés segítségével képes kiszűrni. A mindenevők, például a disznók is ki vannak téve a váratlanul kellemetlen kosztnak, így nekik is van ízlelőbimbójuk szép számmal. Egyedenként 15 ezer darab.

A húsevők étrendje ezzel szemben biztonságos, nem véletlen, hogy a macskák ízlelőbimbóinak száma csupán ötszáz körül van. Egyébként a kutyának sincs sokkal több: átlagosan 1700 darabbal élnek. A gerincesek között a madaraknak van a legkevesebb ízlelőbimbójuk, szegény csirke például mindössze harmincat tart a nyelvén. A legtöbb ízlelőbimbóval pedig a halak bírnak, közöttük is a harcsafélék a rekorderek, nekik több mint 100 ezer, a nagyobbaknak 175 ezer bimbójuk is lehet. A harcsák olyanok, mint egyetlen hatalmas nyelv: ízlelőbimbók borítják a testüket, a bajszukat, és abban segítenek, hogy a vízfenéken rossz látási viszonyok között is megérezzék és pontosan be is tudják azonosítani a potenciális vacsorát.

Mivel a táplálék élvezeti értékét nemcsak az íz, hanem a szaglás is befolyásolja, elképzelhető, hogy a jobb szaglással rendelkező állatok (amilyenek általában a húsevők), hiába kevesebb az ízlelőbimbójuk, intenzíven élik meg az ízeket. Ezt azonban, amíg nem mondják el, nem tudhatjuk. Az viszont biztos, hogy vannak állatok, amelyek távolról is képesek érezni, szagolni az ízeket, ebben pedig a Jacobson-szerv, egy az orrüreg alatt, egy elkülönülő tokban elhelyezkedő kis szerv segíti őket. Jacobson-szervük a kígyó- és a gyíkféléknek, valamint számos emlősnek, például a macskának, kutyának, egérnek és szarvasmarhának is van. A kígyók vadászat előtt a préda illatát a nyelvükkel gyűjtik be, ezt aztán a Jacobson-szervhez érintik, így valószínűleg az ízét már távolról is megérzik.

Amit éreznek

Azt már tudjuk, hogy számos macskaféle nem érzi az édeset, de a legújabb kutatások szerint vannak fajok, amelyeknél több más alapíz is kiesik. Az oroszlánfóka például az édesen kívül az umamit sem érzékeli, a delfin pedig csak a sósat és a savanyút tudja beazonosítani. Ezekben az állatokban közös, hogy egyben nyelik le áldozatukat, így náluk az ízlelésnek nincs különösebb jelentősége. Valószínűleg sok élvezet sincs benne. Több olyan állat létezik, így a medvék és bizonyos majomfélék, amelyek mesterséges édesítőszereket nem, a cukrot viszont nyilvánvalóan érzik, és előszeretettel el is fogyasztják. Ahogy egyébként a legtöbb állat. A sertéseket például úgy lehet a legkönnyebben átszoktatni egy új takarmányra, ha valamilyen édes ízzel (mondjuk sovány tejjel) teszik vonzóvá a gazdák.

Aki látta annak idején a Sivatagi show-ban, hogy nyalogatja a majom a sótömböket, vagy látott már macskát ropit rágcsálni, sejtheti, hogy az állatok odavannak a sóért. Ez így is van, de csak addig, amíg a sós íz kis koncentrációban van jelen, a nagyon sós táplálékot azonban a legtöbb állat elkerüli. Még akkor is, ha nagyon éhesek. A kutatók feltételezik, hogy az evolúció ezzel igyekezett kivédeni az egészségre káros tengervíz fogyasztását.

Hiába szeret minden állat mást, ha kicsit sós, elég édes és cseppet sem keserű eledelt kínál bármelyiknek, nagy valószínűséggel örömet szerez vele. Kivéve, ha macskája van. Annak adjon húst.