Unokáink sem fogják enni az angolnát

A legtöbb magyar szemében az angolna a rágós balatoni rém, pedig rágósnak nem rágós, és rémmé is mi tettük, ki más?

Az angolnafélék családjába (Anguillidae) tartozó egyetlen nem (Anguilla) 19 faja közül egy, az európai angolna (Anguilla anguilla) őshonos Magyarországon, a Dunán keresztül jutottak fel példányai a hazai vizekbe, a Sió-csatornán keresztül a Balatonba is. A veszélyeztetettség mellett minden angolnára jellemző, hogy lárvakorukban a tengerben élnek, majd felúsznak édesvizekbe, hogy életük nagy részét ott töltsék, és amikor hívja őket a vadon szava, visszaúsznak ívni a Sargasso-tengerbe, ahol ezt követően elpusztulnak.

Ez a vándorló, furcsa és titokzatos viselkedésforma viszont nem kompatibilis az emberi fajjal.

Forrás: AFP/Francois Guillot

A sajátos szaporodási ciklusból következik, hogy az angolna a hiedelemmel ellentétben a Balatonban nem szaporodik, ott az utolsó telepítés – azaz 1991 – óta csak az erre a halra jellemző 25–30 éves élettartam miatt élnek még mindig példányok. A Velencei-tavon a telepítést 1972-ben fejezték be, mégis a mai napig akadnak benne angolnák. Az eddig igazoltan legidősebb, vadon élő angolna 85 évet élt.

Felúszni pedig már nem úszik fel a Balatonba. Mert nem tudja megugrani az útjába épített akadályokat.

Az angolna tragédiája

Az angolnával semmi baj nem lenne a Balatonban sem, ha első rossz lépésként nem építettünk volna a Sargasso-tengerben kikelt és az édesvizekbe törekvő ivadékok felvándorlási útvonalára számukra áthághatatlan akadályokat, duzzasztógátakat, zsilipeket.

Az angolnaállomány részben ennek következtében a 20. század második felében világszerte 90%-kal csökkent, ami mélyen érintette az angolnára épülő víz menti ipar életét és az ezt a halat kedvelő gasztronómiát (főleg a japánt az összfogyasztás 70%-ával, de a németet, olaszt is).

Ez az ipar és a piac pedig megoldást keresett és talált, ekkor kezdődtek a nagyléptékű be (és vissza) telepítések.

Az angolnabetelepítések a természetes szaporulatra támaszkodnak, mert ez a halfaj mesterségesen szaporíthatatlan. Összefogdossák az arasznyi üvegangolnákat – üveg, mert kicsi testük mimikriként átlátszó – majd eredeti, őshonos és természetes élőhelyükön vagy mesterséges kádakban nevelik fel őket.

A technológia üvegangolnák híján működésképtelen, ezért Japánban a hatvanas évek óta próbálnak mesterséges szaporulatot létrehozni, de ezt mennyiségi termelésben máig nem sikerült megoldani.

Az üvegangolna Forrás: Wikimedia Commons

A tömeges betelepítések a Balatonba az Országos Halászati Felügyelőség vezetőjéhez, Ribiánszky Miklóshoz fűződnek. Ő találkozott az akkori (1961-ről beszélünk) NDK-ban az intenzív angolnaneveléssel, amelynek alapján 1962 és 1991 között 83 millió ivadékot telepítettek a Balatonba. Az így termelt hal pedig elsősorban német piacra ment, amiért valutát kaptak.

"Egész Európában az angolna bizonyult a legmagasabb áron eladható mezőgazdasági terméknek, és ami talán még fontosabb, ez hozta a legnagyobb profitot. Egy kis hal négy év alatt harmincdekásra nőtt meg, ez 25 deka hasznos húst adott, nem tartalmazott ikrát, és a pikkelyezéssel sem kellett bajlódni nála" – nyilatkozza Gönczy János, a Balatoni Halászati Társaság akkori vezérigazgatója Moldova Györgynek A Balaton elrablása című könyvben.

A betelepítés 1991-ben, a nagy angolnapusztulással – 1985-ben csak pár tonna, 1991-ben viszont 350 tonna angolna pusztult el, ennek oka máig tisztázatlan – ért véget, az állomány akkor mintegy 2000 tonnára csökkent. (Összehasonlításképpen, a tóban ma körülbelül 3000 tonna busa él.)

Ez az állomány azóta a beúszás ellehetetlenülése, a helyi szaporodás hiánya és a lehalászás miatt csökken.

Kártékonysága más jellegű, mint a Balatonban teljesen kontextuson kívül eső busáé, itt a problémát az aránytalanul nagy mennyiségű betelepítés, valamint az okozta, hogy az angolna remekül elvan a tóban, amit az itteni kiváló húsminősége is jelez. Annyira remekül, hogy a betelepített ivadékok megmaradása is felülmúlta az előzetes becsléseket, ami szintén sokat hozzátett kártékony hatásához, hiszen a vártnál sokkal több angolna lett az ivadékokból.

Miért árt, hiszen őshonos?

A legnagyobb kárt azzal okozta, hogy testalkatának köszönhetően remekül bebújva a parti kövek közé megcsípte az ott vedlés után elbújó, védtelenül puha kecskerákokat (Astacus leptodactylactus) és folyami rákokat, amelyek így a betelepítési hullám első éveiben eltűntek. A menyhal (Lota lota) és a réticsík (Misgurnus fossilis) eltűnését a Balatonból szintén az angolna számlájára írják, ebben ivadék és ikrafaló természete játszik közre. Két utóbbi visszatelepítésének kérdése egy tanulmányban már felmerült.

Az angolna viszont a busa és az amur mellett a Balatonból kiszorítandó faj, amely ha majd egy napon eltűnik, az útjába épített akadályok miatt soha többet nem tud a természet törvényeinek megfelelő mennyiségben visszajönni, és eltűnése szükségszerűen az angolnával együtt álló rendszer változását vonja maga után.

Így drukkolhatunk ugyan, hogy takarodjon már innen, de eltűnése nem egy természetes folyamat következménye lesz.

Hogyan ehető?

A füstölésen túl a legjobb megoldás vörösboros ragunak elkészíteni, ez hasonlóan történik, mint a stracotto vagy coq au vin esetében, úgy garantáltan nem lesz rágós, sőt. És ne feledjék, meg kell nyúzni. Amíg van mit.