A bögre borgyilkos, a luxuskehely felesleges

poharak pohárteszt
A tesztalanyok
Vágólapra másolva!
Sznob flancolás vagy tényleg csak a megfelelő, erre a célra kialakított talpas pohárból érdemes inni a minőségi borokat? És ha igen, milyenből? Azt teszteltük, vajon tényleg a talpas kehely a legalkalmasabb arra, hogy a bor illata, íze, struktúrája maradéktalanul kibontakozzon, és valóban maradandó élményt nyújtson. Vagy akár egy bögre is megteszi?  
Vágólapra másolva!

Az nyilván mindenkinek megvan, ahogy borszakértők meg borfanatikusok kisujjukat eltartva bőszen forgatják a bort extra méretű talpas poharakban, szagolgatják, kortyolgatják, elemzik, és közben tanninokról, savgerincről, erdei gyümölcsök és antik bútorok illatáról váltanak obskúrus mondatokat.

Megpróbáltunk utánajárni, mennyi ebben az öncélú okoskodás, illetve a valós tartalom.

A tesztalanyok Forrás: Táfelspicc

Egy kis pohártörténet

Évezredeken keresztül megkülönböztették a jó bort a lőrétől, a magasabb minőséget az alacsonyabbtól, ennek ellenére a történelem során soha nem esett szó illatzónáról, a borokban fellelhető aromák és ízek már-már tudományos alapossággal elemzett széles skálájáról.

Erről az egészről Claus Riedel tehet, aki a 20. század hatvanas éveiben rájött, hogy a pohár formája, alakja jelentősen befolyásolja a borfogyasztás élvezetét. Addig a bort mindenféle ivóedényekből fogyasztották, volt közöttük ólom, fa, cserép, az alakjuk legtöbbször sima ivópohárra vagy kupára hajazott, és nem sokban különbözhetett attól, amit ma bögrének hívunk.

Az üvegpoharak a velencei üvegmanufaktúráknak köszönhetően a 17. században terjedtek el, de akkor is inkább az arisztokrata háztartásokban. Ezek között már akadtak tölcsér alakú talpas poharak. Talán a holland Pieter Claesz 1641-es csendéletén megörökített úgynevezett roemer-pohár lehetett az előképe a riedeli gondolatnak. A Riedel-féle alul öblös, felfelé keskenyedő talpas pohár tulajdonképpen az addig divatos, alul keskeny, felfelé szélesedő tölcsérforma megfordítása. Az újítás minden addigi pohárformánál jobban koncentrálta az illatot és az ízt, a hosszú szár pedig lehetővé tette, hogy kezünk melege ne befolyásolja az ital hőmérsékletét.

Fia, Georg Riedel tovább finomította a korszakalkotó elgondolást. Mivel valamennyi szőlőfajtából készült bor egyedi tulajdonsággal rendelkezik, a fajtajegyek jól megkülönböztethetők a rizling, chardonnay, cabernet sauvignon, merlot, syrah, sangiovese és a többi esetében, Georg minden egyes fajtához külön poharat tervezett, melyekben az adott bor sav-, tannin- és alkoholtartalma élvezhetőségük csúcsán jelenik meg.

Mivel a bor alkotóelemei sűrűségtől és fajsúlytól függően különböző rétegekben vannak jelen a pohárban, ezért a pohár formáját úgy lehet alakítani, hogy optimálisan juttassa kifejezésre az adott fajta előnyös tulajdonságait illatban, ízben egyaránt.

Így lehetséges, hogy a magas, szinte párhuzamos falú cabernet-s pohár a tanninosabb, magasabb csersavtartalmú, szellőztetést igénylő bordeaux-i fajtákhoz illik: „a magas levegőoszlop a bor fölött a megfelelő szellőzést biztosítja, a párhuzamosabb falak következtében pedig a bor minden íz- és illatjegye egyszerre robban a szájban”.

Az alacsonyabb tannintartalmú, élénkebb savú, világosabb színű burgundi vörösborokhoz pedig szinte gömbölyű formát alakítottak ki, amely „boltozatosan összefogja a fajta többrétegű illatait, a borral pedig először a nyelvünk hegyén található édes érzetért felelős terület találkozik”.

Mindez nyilván izgalmas játék azoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy a méregdrága Riedel vagy Zalto dizájnos sorozatai között válogassanak. (Igaz, egy Schott Zwieselt már 1500 Ft körül lehet kapni.)

Teszt

Két jó minőségű alapbort választottunk a teszthez. A 2012-es Laposa Friss Rizlinget (olaszrizling, rajnai rizling és pinot blanc cuvée-je) (1490 Ft) és az egri Bukolyi Marcell és Lilla 2012-es Eger Cottage névre keresztelt vörös cuvée-jét (2190 Ft). A tesztalanyok nem borszakértők, hanem a szerkesztőségi tagok voltak.

Három különböző méretű boroskelyhet és három mezei vizespoharat, köztük egy sima bögrét próbáltunk ki. A talpas poharak közül az első a márkás Zalto Universal olcsó hasonmása. A második a Riedel Vinum sorozat cabernet-es poharának utánzata, a harmadik egy normál, régi borfesztiválos kóstolópohár, évtizedeken keresztül borversenyek kóstolópoharaként szerepelt. Mi csak munkapohárként emlegettük.

A két vizes üvegpohár közül az első egy nagy, kb. 4 dl-es, vastag falu zöld ibrik, a másik egy kis, 1,5 dl-es, szintén vastag üveg, a bögre meg bögre. Valamennyi poharat kb. egy negyedéig töltöttünk borral, ahogy azt egy normális boroskehely esetében tesszük. Egy 4,5 – 5 dl-es pohárba maximum 1 dl bort öntünk, hogy a fennmaradó úgynevezett illatzónában elférjenek az egymásra épülő illataromák.

Az illat és az íz

Először az illaton mentünk végig, vakon. A tesztalany csukott szemmel várta, hogy az orra alá dugjuk ugyanazt a bort különböző poharakban. A fehér- és a vörösbor minimális eltérést mutatott. A második körben nyitott szemmel mentünk végig ugyanazon a sorrenden, és ekkor már bele is kóstoltunk a poharakba.

Az illat mind a fehér, mind a vörösbor esetében csak a talpas poharakban érvényesült, ott sem egyformán. Legintenzívebben a kisméretű kóstolópohárból dőlt az illat, a gyümölcsösség mellett fűszeressége is felerősödött. A magyarázat egyszerű: ennek a pohárnak szűkült fölfelé leginkább a szája, ezért koncentrálta leginkább az illatot.

A legnagyobb élményt mindkét esetben a Zalto-hasonmás, vagyis az alul öblös, felfelé fokozatosan szűkülő, 5 dl űrtartalmú kehely nyújtotta. A tesztalanyok egybehangzó véleménye szerint mindkét bor ebből a pohárból nyújtotta azt az élményt, amit egy bortól manapság elvárunk, illat és íz egymást kiegészítő harmóniáját. Ennek a pohárnak a száján úgy érkezik nyelvünkre az ital, hogy egyszerre veszi birtokba az édes, sós, savanyú és keserű ízekért felelős területeket.

A cabertnet-s kehely egy árnyalattal visszafogottabbnak mutatkozott illatban, mivel szélesebb a szája, jobban levegőzik benne a bor. Éppen ezért a vörösbor ebben testesebbnek és édeskésebbnek bizonyult, mivel nyelvünk édes ízekért felelős részével szélesebben érintkezett.

A zöld vizespohár úgy működött, mintha vödörből akarnánk kifinomult bort vedelni. A kisméretű vizespohárból illat helyett mindkét esetben csak szúrós alkohol tolakodott az orrunkba. A bögre igazi borgyilkos. A fehérbort teljesen megfosztotta illatától, és ízben is fura fémesség jelent meg. A vörösbor egy fokkal jobban szerepelt benne, volt némi illata, de fényévekre a gyümölcsösségtől és a bor valódi karakterétől.

A teszt után arra a következtetésre jutottunk, hogy a jó borok maximális élvezetéhez elég egy-két tisztességes, márkajelzés nélküli talpas pohár. Amúgy a legtöbb úgyis a nagy márkák koppintása. Persze van eltérés anyagban, eleganciában, meg ki tudja, még miben, de a luxuspohár az élvezeti értéket tapasztalataink szerint nem növeli. A bor értékeinek közvetítéséhez egy 500-1000 forintos kehely is megteszi. Fontos szempont az űrtartalom, a pohár legyen fél literes, mert ebben mindenféle bor jól érzi magát. Fehér és vörös egyaránt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!