A tökéletes ipari kókusz nem iparilag

Házi bounty-torta
Bounty-torta
Vágólapra másolva!
Megkíséreltük elkészíteni a gejl, mégis szeretjük Bounty tortaverzióját, ami egyszerű, mint a faék, cserébe csoda finom.
Vágólapra másolva!

A kókusz és a csokoládé együtt nagyon jó: a kesernyés csokoládé és az édeskés, aromás kókusz kiegészítik egymást, nem hiába az egyik (ha nem a) legnépszerűbb kókuszos édesség a Bounty. Annyira, hogyha házilag szeretnénk elkészíteni, segítségünkre lesz az internet és a megannyi receptkereső, ahol rengeteg lehetőség és variáció közül választhatunk.

A “bounty szelet” kifejezésre 74 ezer találat jött fel, ennek fejében a kókuszos kevert piskótától, a hamis bountyn keresztül, a vaníliakrémes verzióig és a házi csokoládészeletig mindent megkapunk, a szétzselatinozott, ragacsos, csúszós krémekkel együtt. Mi nem ezt kerestük.

Bounty-torta Forrás: Táfelspicc

Mert annyira egyszerű az egész, hogy teljesen felesleges bonyolult rétegekkel, krémmekkel, többféle piskótával nehezíteni a dolgunkat, csak hagyjuk meg azt, ami fontos: csokoládé és kókusz. Így készítettünk egy kókuszos kakaós piskótát, egy kókuszkrémet, majd bevontuk csokoládéval. Ha a piskótát elhagyják, akkor a kiterített, kifagyasztott krémet szeleteljék fel, mártsák csokoládéba és íme a Bounty szelet.

Egy jótanács: bár macerás és bizony munkával jár, a frissen reszelt kókuszhús új szintre emeli a dolgokat, megéri kipróbálni, mert sokkal intenzívebb lesz tőle a krém íze.

Bounty torta házilag

Elkészítési idő: nett 25 perc, bruttó 1,5 óra

Alapanyagok (6 szeletes tortához):

a piskótához:

  • 2 tojás
  • 2 ek kókuszreszelék
  • 2 ek kakaópor
  • 1 ek liszt

a töltelékhez:

  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 2,5 dl tejszín
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • 3 ek cukor

a bevonathoz:

  • 100 g étcsokoládé
  • 1 dl tejszín

A piskótához a tojásokat szétválasztom. A fehérjét a cukorral habbá verem, a sárgáját fehéredésig kihabosítom, a szárazanyagokat összeforgatom. A sárgáját óvatosan a fehérjébe forgatom, végül fokozatosan beleszórom a kakaós keveréket is. 180 fokra előmelegített sütőben, papírral bélelt formában 4-5 perc alatt megsütöm.

A krémhez a tejszínt felforralom a vaníliával, hozzáadom a kókuszreszeléket és a cukrot. 3-4 percig forralom, folyamatosan kevergetve. Nem kell hozzá semmilyen kötőanyag, a kókusztól krémes és sűrű lesz a massza, amely hűtés után könnyen szeletelhető. Ha mégis túl folyékonynak tűnik, 1 teáskanál kókuszliszttel lehet sűríteni. A krémet a piskótára simítom és amikor kihűlt, fél órára fagyasztóba teszem.

A bevonathoz a tejszínt felforralom, ráöntöm az apróra tört csokoládéra és simára keverem. A formából kivágott tortára simítom, hagyom, hogy megdermedjen és már szeletelhető is, öröm, boldogság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!