Hogyan vásároljunk bort a hipermarketben?

Hogyan válasszunk bort a hiperből?

A kérdésre a gyors válasz: sehogy. Szánjunk rá időt, menjünk el szépen a legközelebbi borszaküzletig, ahol a szakképzett eladók egy pillanat alatt elénk teszik azt a bort, amiben nem fogunk csalódni. Igen ám, de vannak olyan helyzetek, amikor ezt a külön utat jó volna megspórolni, viszont kéne valami jó bor otthonra, buliba, ajándékba, mindegy is, hogy milyen céllal. Kell, és kész. 

Íme, néhány nem elhanyagolható szempont, ami talán segít abban, hogy elkerüljük a nagyobb csalódásokat a hiperben.

A legfontosabb iránytű: az ár-érték arány!

A magyar borpiac csúnyán túlárazott, vagy a mi pénztárcánk nagyon sovány, de tény, hogy a kettő (mármint a bor ára és a bukszánk tartalma) köszönő viszonyban sincs egymással. Nem is érdemes belemenni az összehasonlítgatásba, mit engedhet meg magának egy magyar és egy osztrák állampolgár, ha borvásárlásra adja a fejét. Az viszont biztos, hogy ha azonos árkategóriájú és kaliberű (bortípus, fajta, karakter) magyar és külföldi (főleg európai) borokat versenyeztetünk, a hazaiak rendre alulmaradnak.

Egy borszakértő tapasztalata kell ahhoz, hogy 1500 forintért ma jó hazai vörösbort tudjunk beszerezni Magyarországon. Öt euróért viszont bárhol Európában széles és jórészt megbízható tételekből álló választékkal találkozunk.

Hogyan válasszunk bort a hiperből? Forrás: AFP/Philippe Huguen

Ne féljünk a csavarzártól!

A csavarzár korábban egyet jelentett az alacsony minőséggel. Változnak az idők. Ma már komolyabb borokat is ezzel a módszerrel zárnak le. A csavarzár térhódítása egyértelmű deklarálása annak, hogy a borok zöme a mindennapi élvezeteket szolgálja, nem arra való, hogy évekig érlelgessük őket. Az elfektetni való bor külön kategória, azt végképp ne a szuper- vagy hipermarketben keressük. Amúgy a nagyáruházakban sem a raktárak, sem a polcok nem alkalmasak arra, hogy ott évekig hányódjon a bor, amely különlegesen érzékeny a hőingadozásra és a fényre.

A csavarzár üzenete, hogy a palackban igyekeztek megőrizni a bor palackozáskor tapasztalt elevenségét, ráadásul kizárja a dugó okozta megbetegedést, az úgynevezett dugósság lehetőségét. Bordeaux-ban nagy presztízsborokkal is kísérleteznek, hogyan viselkednek a csavarzár alatt. Az biztos, hogy a csavarzáras borok a parafa dugósaknál lassabban öregednek.

Figyeljünk az évjáratra!

Nem rohanhatunk annyira, hogy legalább ezt az egy infót ne csekkoljuk a palackon. Ez minden jó döntés neuralgikus pontja. A nagyáruházak polcain ne keressük a hosszú érlelésre szánt palackokat, nem érdemes azzal foglalkozni, melyik évjárat a jobb, melyik gyengébb. A legfontosabb szabály, hogy mindig a fiatalabb, frissebb évjáratot válasszuk. Olcsóbb fehérborból vagy rozéból jelenleg a 2012-es, 2013-as borokat válasszuk, ezek ugyanis az idő múlásával épp a lényegüket, frissességüket és aromagazdagságukat veszítik el, meg hát amúgy is azért készültek, hogy mielőbb megigyuk őket.

Ősszel, szüret idején a hiperek is jobban fókuszálnak a borokra. Kiadványokat jelentetnek meg akciós árakkal. Mindez szép és jó, csakhogy évjáratokat általában nem írnak a borok mellé. Ez valószínűleg azért is van, mert ilyenkor próbálnak megszabadulni a beragadt tételektől. Számtalanszor találkoztam már ezzel a jelenséggel, ugyanabból a rozéból vagy fehérborból egyszerre két évjárat volt a polcon, és ha az ember nem eléggé szemfüles, akkor nehezen rakja össze, hogy az egyiknek miért van tavaszi, a másiknak meg hervadtvirág-illata. Az ízéről nem is beszélve.

Az ilyen bizonytalan évből származó tételeket kerüljék el

A négy-öt éves boroktól még vörösborok esetében is óva intenék mindenkit. Ezek nem ritkán a raktárak mélyéről kerülnek elő, sokszor még arra sem veszik a fáradságot, hogy letörölgessék őket. A vörösborok választásához két-három évet érdemes visszaszámolni, most a 2011-es, 2012-es borokkal próbálkozzunk. Jelenleg elég sok 2010-es vörösbor is található a piacon, az utóbbi években ez volt az egyetlen gyenge évjárat, a borvidékek többségében lerohadt a szőlő, volt olyan pince, amelyik egyetlen palack bort sem tudott készíteni. Ezért a 2010-es borokat hagyjuk meg a kísérletező kedvű, haladó borrajongóknak.

Nincs könnyű dolgunk Forrás: AFP/John Macdougall

Külföldit vagy hazait?

A legnehezebb kérdés. Mivel a legjobb ár-érték arányú borok beszerzésére törekszünk, csábítóak a szép számban fellelhető olcsó külföldi, főleg vörösborok. Ezer forint alatt azonban nem érdemes ebben a szegmensben kísérletezni. Ha ugyanis levonjuk a palack, címke, dugó, szállítás, kereskedő költségeit, olyan csekély összeget kapunk, amennyiből természetes úton szinte lehetetlen egy palack tisztességes bort előállítani. Ezek a borok valószínűleg tele vannak mindenféle adalékanyagokkal. A chilei vagy ausztráliai olcsó vörösboroknak a többsége a hajón készül el annyi idő alatt, míg Európába ér. Az meg eleve a minőség rovására megy, ha a szőlő származási helye és a palackozás helyszíne között ilyen óriási a távolság.

Fehérborban és rozéban tényleg jók vagyunk 1000 forint alatt és fölött is, ebben a szegmensben mindenképpen magyar bort érdemes választani. Az 1000-2000 forint közötti vörösborok világa kényes terület. Nem túl nagy a választék, és sok francia, olasz vagy spanyol vörösbor ebben a kategóriában tényleg veri a magyarokat. 2500 forint környékén pedig már olyan gazdag francia vörösborokra lelhetünk, amilyet Villányban vagy Szekszárdon csak 3000 fölötti árkategóriában találunk. Úgyhogy a külföldi borokkal igenis megéri kísérletezni.

Számít a borvidék?

Bár 22 van belőle, elég, ha a legfontosabbak nevét ismerjük: Tokaj, Eger, Mátraalja, Balaton (Somlót is beleértve), Sopron, Szekszárd, Villány. Régen egyébként a borvidék neve egyben a bor minőségjelzője volt, mindegyiknek megvolt a maga karaktere, és mindenki el tudta dönteni, melyiket kedveli. Ma már árnyaltabb a kép, mert a somlói például szofisztikáltabb annál, semhogy elintézzük egy egyszerű férfias jelzővel, de hiperben inkább kerüljük el.

Tokaj alapvetően az aszúról, az édes szamorodniról és a kései szüretelésű édes borokról szól, de az utóbbi tíz évben egyre nagyobb szerepet kap a száraz fehérbor, a furmint. Ne dőljünk be az olcsó tokajinak, olyan ugyanis nem létezik. Tokajit, legyen édes vagy száraz, csak szaküzletben vásároljunk. Ha mégis ráfanyalodnánk a hiperben, akkor a 2000 forint körüli száraz furmintokat ajánljuk. Ne számítsunk széles választékra!

Villány a nagy testű vörösborok hazája, 3000 forint alatt azonban nem nagyon érdemes próbálkozni. Szekszárdról a villányival egyenértékű, testes, gazdag zamatú vörösborokat abszolválhatunk, sajnos a csúcskategóriában ugyanolyan horroráron. 3000 forint alatt azonban a szekszárdi borral jobban le lehet fedni az amúgy még mindig foghíjas, könnyű, gyümölcsös-fűszeres vörösborok alkotta szegmenst, 1500-2000 forint magasságában egyértelműen jobban járunk a szekszárdival.

Eger a mi Burgundiánk, csak még gyerekcipőben jár. Fehér- és vörösborban egyaránt ígéretes, de az igazán jó egri borok nem nagyon jelennek meg a hiperek polcain. Ha mégis, akkor mondjuk bikavérről 3000 forint alatt ne is álmodjunk.

Mátraalján a kis kézműves pincészetek borai a legjobbak, a hiperekbe viszont erről a borvidékről általában csak a tömegborok kerülnek. Ha mégis bevállaljuk, 1000 forint alatt ne nagyon kísérletezzünk.

Külföldit vagy hazait? Forrás: AFP/Peter Parks

Ne dőljünk be a címkének!

Könnyű azt mondani. Mert mi lehetne biztosabb kiindulópont, mint épp ez, amiből megpróbálunk következtetni a beltartalomra. Sok bort épp a tetszetős címkével próbálnak meg eladni, de a trendi dizájn és a jó grafika gyakran csak arra elég, hogy többet kérhessenek a csomagolásért, mint amennyit a tartalom egyáltalán ér. A magyar címkekultúra még nem talált magára, bóvli arculat mögött is rejtőznek gyöngyszemek, és artisztikus külső is tartogathat óriási csalódásokat.

Ugyanakkor a címke tartalmazza mindazt a hasznos információt, amelynek helyes dekódolása megmenthet a nagyobb mellényúlásoktól: termelő, évjárat, borvidék, fajta, alkoholszint és hasonlók. Ha pedig még hátcímke is van, amelyen a bor analitikai paraméterei mellett feltüntetik a dűlő nevét, a palackszámot, a szüreti időpontot, az az igényességről és őszinte hozzáállásról tanúskodik.

Keressük a borász nevét!

Mi lehet nagyobb garancia a borász nevénél? Mennyivel megbízhatóbb, mint egy fantázianév! Fontos szempont lehet egy villámvásárláskor a jól bevált márka választása. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nagy nevek nem tudnak hibázni, de ha egy termelő már többször jó élményt okozott a borával, akkor ez épp elég ok arra, hogy az ő borát válasszuk. Legyünk bizalmatlanok az olyan borokkal, amelyeknek a címkéjén nagyítóval kell keresni a termelő nevét.

Legyünk realisták, és kérjünk telefonos segítséget!

Ha belőttük magunknak az 1000-2000 forintos árkategóriát, ne várjunk csodákat, de a jó élményből ne engedjünk. Ha eljutottunk odáig, hogy mondjuk két kékfrankos között hezitálunk, az egyik 1650, a másik 1990 forintba kerül, érdemes a drágábbat választani. A legtöbb esetben – ebben az ársávban – többért tényleg többet kapunk. Az ár-érték aránnyal az a baj, hogy csak a vásárlás után állapítható meg, és mire elég gyakorlati tapasztalatra teszünk szert, addig viszonylag sok pénzt elherdálhatunk. Nagy segítség, ha van egy borőrült barátunk, aki naprakész információkkal rendelkezik, és akit bátran bármikor felhívhatunk az áruházi polcok előtti nagy tanácstalanságunkban.

Megkérdeztük a Tescót és az Auchant

Kik választják ki a borokat, mennyi ideig állnak a raktárban, milyen típusokat, mennyiért vásárolnak a fogyasztók? Az alábbi válaszokat kaptuk.

Mindkét hipermarket esetében szervezett kóstolások keretében szakemberek (sommelier, master of wine) választják ki azokat a borokat, amelyek az előzetesen felmért vásárlói igényeknek és a piaci helyzetnek is megfelelnek.

A borok többségét mindkét hipermarketben nem – vagy csak rövid ideig – tartják raktáron, igyekeznek biztosítani, hogy a polcokra mindig a legfrissebb palackok kerüljenek.

A rozék és a fehérborok közül leginkább az 500 és 1000 Ft közötti palackokat keresik, míg a vörösboroknál a 800 és 1500 Ft közötti termékek a legkeresettebbek. A hazai Tescókban eladott borok 45 százaléka vörösbor. A fehérborok 40, a rozék pedig 15 százalékát adják a teljes borforgalomnak.

Az Auchanban a vásárlói kérdőívek alapján saját fogyasztásra a 800–1500 Ft értékű borokat keresik, ebben a kategóriában már fontos, melyik pincészet és tájegység borait vásárolják. A 2000–4000 Ft értékű borokat főleg ajándéknak veszik, derült ki az Auchan felméréséből. Nagy számban keresik már a vásárlók az egy-egy szaklap által ajánlott vagy étteremben fogyasztott, prémiumminőségű borokat is.

Itt is a vörösborok vezetik a listát, majd a fehérbor és a rozé következik, az arányok évjáratonként változnak, a tavalyi éves trendben jelentős előretörés látható a minőségi és prémium rozék, illetve az illatos minőségi fehérborok területén. A magyar borok aránya jelenleg a teljes borforgalom 95 százalékát teszi ki.