A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Csak a hekk maradhat?

balaton, halsütöde, illusztráció, termelői piac Gyenesdiáson
Vágólapra másolva!
Ha szereti a hekket, ha nem, az idén nem lesz más hal a Balaton partján. Mivel a tavon tavaly leállították a halászatot, és azóta sem indították újra, az éttermek nem tudnak hozzájutni se fogashoz, se süllőhöz, de még egy jó balatoni pontyhoz se.
Vágólapra másolva!

Tavaly kimerítő részletességgel foglalkoztunk a Balatoni halgazdálkodással és a tó halállományával, különös tekintettel a kártékony busára, angolnára és a szent csodára, a süllőre. 2013 decemberében a tavon leállították a halászatot, és azóta nem indították újra, ennek körülményeiről, esetleges okairól korábbi cikkünkben olvashat. A halászat azóta sem indult újra, és az eddig megjelent nyilatkozatok alapján nem is fog. A döntés a fogyasztókat, a vendégeket, de elsősorban a magyar gasztronómia értéket előállító képviselőit érintheti rosszul.

A balatoni hallal mindig csak a baj van: 1972 és 84 között a mai napig kiirthatatlan és eladhatatlan, de az értékes halak ivadékai elől mindent felzabáló busával árasztották el a tavat. 1961 és 92 között betelepítették az ivadékzabáló és rákirtó angolnát.

2013 végén pedig leállították a halászatot a tavon.

Mi az a balatoni hal?

Meglepő módon a Balatonban élő halak volnának. Ezekhez az olvasó egy tóparti étteremben csak a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-től vásárolt halakon keresztül juthat, más legális csatorna nincs balatoni hal vásárlására. Legfeljebb ha valaki horgásznak áll, és saját maga veszi ki a halat a tóból, saját magának.

Március 21-én a Balatoni Halgazdálkodási Zrt weboldalán megjelent nyilatkozatának tartalma és hangvétele alapján úgy tűnik, ez utóbbi megoldás élvez majd egyedül támogatást a kormányzat részéről. A többiek mind egy szálig süssenek és egyenek argentin hekket, ukrán fogast és tenyésztett halakat. A Balaton-parton.

Fotó: Mudra László - Origo

És mi ezzel a baj?

A Balatonihal.hu márciusi cikke szerint a 2012. évi 234 000 kg-os halászfogásból 133 000 kg volt a busa, 80 000 kg a keszeg, 10 000 kg az angolna, míg a két, horgászatilag legjelentősebb halfajból, a pontyból és a süllőből 8000 kg, illetve 2000 kg volt a fogás.

A helyzet az idén még rosszabbnak ígérkezik: a Balatonihal.hu-n olvasható 03. 21-i nyilatkozat szerint a Balatonból halászmódszerrel 2014-ben csak angolna fog kikerülni. (Az angolnákat a Sió-zsilipbe helyezett csapdákkal fogják, erre az utolsó percben, a zsilipek megnyitása után kapott engedélyt a társaság. Csapda nélkül az angolnák a Sión keresztül a Dunába csorognának, ami jelentős anyagi veszteséget jelentene.) Tehát, csak angolna, semmi más.

Miért fontos a balatoni hal?

A balatoni hal, különösen a balatoni fogas különleges gasztronómiai értéket képvisel, országimázsépítésre alkalmas alapanyag, a legjobb éttermek asztalán lenne a helye. A franciák is úgy oktatják, hogy ez a legjobb minőségű süllő Európában. "Paul Bocuse nekem egyszer azt mondta, nem kell siránkozni, hogy nincs tengerünk, mert a balatoni süllőből is remek ételeket lehet készíteni" – mondta egy korábbi cikkünkben Molnár B. Tamás.

Kinek mennyi fogas jár?

2012-ben 2000 kg fogast halászott ki a társaság, a megkérdezett vendéglősök elmondása szerint ennél sokkal többre volna igény részükről, a vendégek részéről.

A horgászok ezzel szemben egy évben megközelítőleg 65 000 kg fogast visznek haza legálisan a Balatonból. Az illegálisan kilopott fogasokra nincsen pontos adat, ezeket különböző szintű szabálysértésekkel lopják, nem jegyzik fel a horgásznaplóba, eladják, vagy tiltott módszerekkel rabolják el.

Ezeket a remek ételeket majd a horgászok fogják elkészíteni, de attól tartunk, nem Paul Bocuse nyomdokain. Akik pedig Paul Bocuse nyomdokain készítették, készítenék, nem fognak hozzájutni.

Ez nagy kár, mert a Balaton környékén – bár még mindig jellemző az NDK-s időkből visszamaradt éttermi kultúra is – egyre több hely visz csodálatos, helyi alapanyagokra építő konyhát. Helyi alapanyagokra, olyan minőségben, amelyre turizmust lehetne építeni, minőségi turizmust.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Balatonfüreden, az Európai Desztináció Marketing Konferencia nyitónapján elhangzott beszédében is azt hangsúlyozta, hogy az alacsony szintű szolgáltatások helyett ma az egyedi értékek felmutatására és az egyedi igények kielégítésére kell helyezni a hangsúlyt.

Ehhez képest egy különleges minőségű, egyedi helyi alapanyag kiütése az ország gasztronómiájából páratlan húzás.

De van másik baj is a halászat befagyasztásával.

Mi lesz a busával?

Becslések szerint ma a Balatonban 3000 tonna busa él, és a tudomány a mai napig nem tud megegyezni abban, hogy szaporodnak-e a tóban, vagy nem. Ez a betelepített planktonevő nem rendelkezik gasztronómiai értékkel, de a lehalászása szükségszerű kármentés, amelyből a Balatoni Halgazdálkodási Zrt a halászat leállítása előtt évente 150 tonnát halászott le nyakzóhálókkal (a busa, mivel planktonevő, nem veszi fel a csalit), és kb. 50 tonna természetes elhullással lehet számolni. Ez a lehalászás is szünetel három hónapja, és az újraindítására sincsenek még kidolgozott tervek.

Az eddig alkalmazott halászati módszereket (kerítő-vonó hálós, állított) nem fogják alkalmazni (a horgásztársadalom erősen kifogásolta ezeket), a busa halászatára pedig az önkormányzatokkal és a horgászegyesületekkel és horgászszervezetekkel közösen keresnek megoldást.

Hogy mikor?

"lehetőleg ez évben"

Ezen túl a terveik között szerepel egy, a Balatonon négy-öt évente előálló sajátos hidrometeorológiai együttállás kihasználása, amikor busáék hajlamosak összeverődni bizonyos pontokon, ezzel megkönnyítve célzott összeszedésüket.

A problémákkal kapcsolatos részletes tájékoztatásért, kifejezetten a balatoni halra építő gasztronómiával kapcsolatos kérdésekkel megkerestük a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodáját, ahonnan a következő választ kaptuk: "A balatoni halászattal kapcsolatban az elmúlt hónapokban több nyilatkozat is elhangzott, mást egyelőre nem tudunk mondani. A témában jelenleg is szakmai egyeztetés zajlik."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!