Az általában csak a gyűjtőnevükön, újvilágiként emlegetett borok sikerének titka a standard minőség, a recept szerint előállítható egyszerűség és megbízhatóság. A csábító illatok és harsány zamatok miatt sokszor felmerül bennünk a gyanú, mindezt talán nem is kizárólag a szőlőből, hanem mindenféle adalékanyagoktól nyeri a bor.
Mit nevezünk újvilági bornak?
Az olcsó újvilági borok folyóborként, tartályhajókon érkeznek Európába, a maximális helykihasználás érdekében találták ki a flexi tankot, a fémkonténereket belülről teljesen kitöltő óriási tömlőt, amely kiválóan alkalmas nagy mennyiségű bor gazdaságos tárolására és szállítására, így a szállítási költség távolról sem olyan jelentős, mint gondolnánk, de olcsóbb ettől még nem lesz egy ausztrál bor a szomszéd faluban termő magyarnál. Mástól igen.
Az olcsóság magyarázatát máshol kell keresnünk
"Kaliforniában, Chilében vagy Argentínában a klimatikus viszonyok az európaihoz képest sokkal kiegyensúlyozottabbak. Dél-Amerikában olcsóbban művelhető a szőlő, ami rendesen lefaragja az előállítási költségeket. A nagybirtokok intenzitása, a mérsékeltebb növényvédelmi költség, az olcsó munkaerő tovább növeli versenyelőnyüket. A kiszámíthatóbb időjárásnak és az öntözésnek köszönhetően a jól adaptálódott európai fajták (malbec, shiraz) jól kalkulálhatóan és rendesen beérnek, még viszonylag nagy terhelés mellett is" – mondja Sike Balázs, a badacsonyi Skizo borászat frontembere.
A hozamkorlátozás a borkészítés alfája és ómegája. Nálunk a korrekt minőség csak megfelelő hozamkorlátozás mellett érhető el, ami azt jelenti, minél kevesebb szőlő van egy tőkén, annál jobb minőségű bort lehet készíteni belőle. Idehaza ugyanolyan tőkesűrűség mellett hektáronként 100 mázsa szőlőből (de inkább alatt) tudunk megfelelő minőséget produkálni, addig a tengerentúlon a duplájával is simán lehet számolni, vagyis hektáronkénti 200 mázsából is képesek normális bort készíteni.
Ehhez, mondjuk, nem kell Dél-Amerikáig menni, Olaszország vagy Spanyolország déli részén is hasonló a helyzet. Az újvilági borok esetében azonban több ezer (sőt tízezer, százezer) hektáros birtokokról is beszélünk, melyeken gépesített munka folyik, magát a gyümölcsöt is többnyire gép rázza le a tőkéről. De ha nem, akkor ott az olcsó munkaerő. Ezzel mi Európában, pláne Magyarországon nem nagyon tudunk versenyezni. Nálunk nincsenek ekkora pincészetek, és az élőmunka is drágább.
Borok körzővel, vonalzóval
Bukolyi Marcell egri borász a kaliforniai Napa-völgyben dolgozott egy prémiumborászatnál. Ottani tapasztalatait így foglalta össze: „A bort professzionális végterméknek tekintik, recept alapján, szinte körzővel, vonalzóval megtervezik. Borgyártás folyik, mindenféle romantikától mentesen. Víz, borkősav, élesztő, tanninpor hozzáadásával a must paramétereit (cukor, sav) beállítják. Tanninport az erjedés és az érlelés során is adnak a borhoz. Ezzel az eljárással sokkal nagyobb esély van arra, hogy ugyanazt az ízt produkálják évről évre. Technológiai szempontból ezek professzionális borok, más kérdés, hogy a legmagasabb szinten is elég unalmasak.”
Ezek közül leginkább a víz hozzáadása lehet furcsa egy óvilági borokon edződött fogyasztó számára.
„Az ottani bortörvények megengedik a víz hozzáadását, amivel csökkentik az extrém érett szőlőből származó magas alkoholtartalmat, így az árat is, hiszen az adót az alkoholtartalom függvényében kell megfizetni” – mondja Kató András, a Terroir Club vezetője, aki 2006 óta természethű borok népszerűsítésével és forgalmazásával foglalkozik.
Barcsa Botond, a neszmélyi Szöllősi pincészet borászati vezetője, aki egy gigantikus új-zélandi borászatban szerzett tapasztalatokat, csak pozitívan tudott nyilatkozni az ottani borokról, a vízen kívül semmi olyan adalékanyaggal nem találkozott, ami Európában vagy nálunk ne kerülhetne bele a borba.
Ha jobban megnézzük, ezek az úgynevezett adalékanyagok sem feltétlenül ördögtől való cuccok, nem feltétlenül műanyagok, szintetikus kemikáliák. Jó, lehet, hogy Chilében az olcsóbb szegmensben használhatnak szintetikus aromát, de állítólag nem ez a jellemző.
Legtöbbjük természetes anyag, nem egyet évszázadok, évezredek óta használnak a borkészítésben: kovaföld, bentonit, az élesztők és enzimek pedig a szőlőmust alkotóelemei. Szulfit nélkül a bor nem állna el olyan sokáig a palackban, tejkazein esetében pedig tejporról van szó, amit derítőanyagként használnak a borban. A derítés célja a bort zavarossá tevő anyagok mielőbbi eltávolítása, a bor tisztulásának gyorsítása. A tanninpor és a borkősav is természetes anyag.
Ráadásul ezek az olcsó újvilági borok rendkívül költségérzékenyek, nem olyan termékek, amelyekre sokat költenek, ergo sok adalékanyagot nem is bírnának el. Persze ettől még Bukolyi Marcell például senkit sem biztatna az 1000 forint alatti újvilági borok fogyasztására.
Igazából nem annyira az újvilági és az óvilági borok állnak szemben egymással. Sokkal fontosabb kérdésnek tűnik az adalékanyagokkal tervezhető, uniformizált-globalizált és az adott termőhely egyediségét felmutatni képes természetes bor közötti ellentét.
Van itt esélye a magyar bornak?
Sike Balázs (Skizo borászat) szerint van. „Nem az a cél, hogy utánozzuk az újvilági borokat. Az újvilági borok mindig igen hasonló karakterűek, standardizált, nagy tételű, uniformizált nedűk, néhány hónapig érdekesek, de aztán unalmassá válhatnak. A borban az a szép, hogy évjáratról évjáratra, termőhelyről termőhelyre egy kicsit más. Mi a változatosságból tudnánk erényt kovácsolni. Magasan gépesített cégek ebben a szegmensben már képesek versenyképes hazai borokat produkálni. Amit mi még hozzá tudunk tenni, az a borok mögött álló hiteles személy, az átlátható technológia, a sokrétű termőhely és a fajták egyedisége.”
Miénk a döntés szabadsága, hogy a hatalmas választékból melyik mellett tesszük le a voksot. Hogy Gazda Albertet idézzem: „a bor nem élelmiszer-ipari termék, de nem is az istenek itala. A bort azért szeretjük, mert szórakoztat, és mert finom. A földön iszunk. Elég sokat. És ha lehet, jót.”
Teszt és szomorú valóság
A megkérdezett borászok pozitív hozzáállásán felbuzdulva körbejártuk a Tescót, az Auchant, az Aldit, a Lidlt, és szúrópróbaszerűen leemeltünk a polcról a fent körvonalazott árkategóriába tartozó borokból 5 újvilágit és 5 magyart, hogy a gyakorlatban is összevessük őket. Mivel a cabernet sauvignon még mindig uralkodik az ízlésen és a polcokon, a fajta nem volt kérdés, az évjárat az újvilági és a magyar borok esetében szerencsére egyezett, mindegyik 2012-es. Fehérben a sauvignon blanc és a chardonnay viszi a prímet, mindkettőnek megtaláltuk árban a magyar megfelelőjét.
Amúgy ebben az árkategóriában (500–1000 forint) sokkal több bort nem nagyon tudtunk volna összeszedni sem újvilági, sem magyar oldalon. Legfeljebb egy-két spanyol és olasz tétellel gazdagíthattuk volna a sort, de a tempranillo és a shiraz vagy a malbec magyar megfelelőjét nem tudtuk volna mellé állítani, mert azok a fajták, ha léteznek is Magyarországon, csak magasabb árfekvésben elérhetők.
Nem könnyű szembesülni a valósággal. A helyzet sokkal szomorúbb, mint azt gondoltuk a borászok pozitív hozzáállásából. Az újvilágiak nagyon is hekkelt boroknak tűnnek, de a magyarok is elvéreznek. A hazai borok többségénél már a címke is elég lehangoló. Egybehangzó véleményünk, hogy kerüljük az olyan borokat, melyeken a gyártók nemzeti jelképek vagy alakok marketingkapacitását szeretnék kihasználni.
Garamvári Szőlőbirtok Lellei Sauvignon Blanc 2011 – 890 Ft
Szinte habzik a pohárban, mintha a szén-dioxid csak arra várt volna, hogy kiszabaduljon a palackból. A szénsav a bor amúgy is savas karakterének kellemetlenebb arcát tolja előtérbe, a savanyú ízt. Frissebb évjáratát nem találtuk, pedig az valószínűleg jobb állapotban van. Fröccsnek azért így is elmegy.
Szent István Korona Chardonnay 2013 – 742 Ft
Édeskés illatát egyik kollégánk hideg hamutálként aposztrofálja. Tény, hogy se gyümölcs, se frissesség. Fanyar, üres íz.
Wairau Cove Sauvignon Blanc 2012 Új-Zéland – 899 Ft
Behízelgő, fajtajelleges, csalános, bodzás, füves, petúniás illat. Kamu az egész, mert ízben citromsavon kívül nem találunk mást. Uborkát lehetne vele savanyítani.
Cimarosa Ausztrál Chardonnay 2013 – 799 Ft
Geil, édeskés, szegfűszeges, citromtortás illat egy kis égetett hordós aromával megfejelve. Ízében az édes puffasztott rizs dominál savanyúcukorral kombinálva. Brrrr!!!
BB Cabernet Sauvignon 2012 – 699 Ft
Viszonylag tiszta illat, felismerhető az éretlen szőlőből származó paprikás-lecsós illat. Ízében a durva, szálkás tanninon kívül nem nagyon akad más. Lemarja a fogról a zománcot.
Liszt Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2012 – 999 Ft
Ebben vannak a legdurvább csersavak. Éretlen, nyers íz, mintha téglaport nyalogatnánk. Liszt Ferenc forog a sírjában.
Csányi Pincészet Villányi Cabernet Sauvignon 2012 – 899 Ft
Első szippantásra visszafogott, némi fűszerességet is felmutató illat, sőt még egy kis gyümölcs is bujkál benne. Sajnos az íze rácáfol, savanyú, fás, keményen karcol.
Burlwood Cellars Ruby Cabernet 2012 Kalifornia – 799 Ft
Édeskés bóléalapnak tudnánk elképzelni. Nincs benne semmi borszerű, olyan, mint egy megpunnyadt gyümölcslé, durva tanninokkal.
Luis Felipe Edwards Cabernet Sauvignon 2012 Reserva Chile – 799 Ft
Visszafogott illat, simább struktúra, már nem tépőzár benne a tannin, de szájban azért barátságtalan.
Cimarosa Cabernet Sauvignon 2012 Chile – 779 Ft
Civilizált illat, gyümölcsösség, a tanninja is szelídebb, de azért a simogatástól messze van. Talán ez a legborszerűbb.