Éva Vermut – rémlik? Nem volt ám márkás olasz, finom száraz vagy félszáraz ürmösborunk. Azt ittuk, amit a sarki boltból hoztak a lányok, maguknak. Diploma után tényleg évekig nem ittam ilyesmit, egészen az utolsó Táfelspicc értekezletig úgy voltam, hogy soha többé nem is fogok.
Tévedtem.
Az értekezlet szokás szerint sztorizásba fulladt, jöttek a rémtörténetek. Hamar kisült, hogy a húsvéti időszak egyik legveszélyesebb szeszipari terméke pont a vermut: akik jártak locsolkodni, bizony már középiskolás korukban belefuthattak lányos házaknál, aminek eredményeként két kölnizés között meg-megálltak a fiúk, hogy szájon át könnyítsenek magukon.
Ha valami csúful kifordítja a gyomrot, az az olcsó ürmösbor. Vajon mi az oka? A sok cukor? Az ihatatlan bor, ami az alapját képezi? Az oszlopos lepárlóban készített nagyipari alkohol, amelyet megvadítanak a kémcsöves aromák? Is-is, mind, ebben a sorrendben: a vermut édes és könnyű, itatja magát, jobb nem kísérni, pláne töménnyel; igazából csak a csapvizet tűri meg maga után. Naná, hogy fiatalon nem voltunk ilyen szabálykövetőek.
Lehet otthon is?
A likőrborok lényege, hogy aránylag egyszerűen előállíthatók: a bor alkoholtartalmát égetett szesz hozzáadásával megnövelik. A vermut is ebbe a csoportba tartozik, csak itt fűszernövények kerülnek bele, amelyek sajátos aromát adnak neki. Felénk az olaszos ízvilágúak népszerűek, ami nem véletlen, hisz Torino környékén készültek az első változatok. Egyes források szerint már a Római Birodalom idején is létezett, természetesen akkoriban még gyógyszerként – az ürmöt bélférgek ellen használták.
Máig köztudatban él az a tévhit, hogy az üröm hallucinogén. Ez fals: az abszint miatt alakult ki a legenda, de megnyugtatnék mindenkit, a Magyarországon is honos növény az egyik legkiválóbb gyógy- és fűszernövényünk, világszerte számos tea, likőr és elixír alapanyaga.
Mi kell hozzá?
Fél nap receptgyűjtés után arra jutottam, hogy a lényeg a bor meg az üröm, minden más változik, csak azoknál találtam egyezést, akik egymást másolták le, de szó szerint. A vermut házi elkészítése rendkívül egyszerű: vegyünk hozzá egy liter fehérbort. Mivel magamnak itthonra szárazabbat szerettem volna keverni, keserűt és markánsat, már a borválasztásnak is így indultam neki.
Gyűlölöm az ízetlen „vodkás” szeszeket, ezért sima barna rumot választottam, hogy gazdagítsa az italt. Három decit befőttesüvegbe töltöttem, majd beletettem 6 gramm fehér ürmöt. Több boltban hiába kerestem, de végül 30 grammos kiszerelésben találtam, aki szeretne, nagyobb gyógynövényes vagy fűszeres boltokban próbálkozzon.
Fahéjat, szegfűszeget, kakukkfüvet és őrölt köményt tettem hozzá, valamint két evőkanál cukrot; az igazán édes változatokban ennek sokszorosa található. Két napot adtam a rumnak, hogy kiáztassa az ízt a növényekből, majd a fiam textilpelenkáján átszűrtem. A borba öntve lazán felkevertem: egy darabig bizonytalankodva az optimális hőmérsékleten, hagytam szobahőmérsékleten.
Finom lett?
Kinek hogy. Feleségem, akinek kamaszkorából kellemes emlék a vermut, nem issza meg, mondván, hogy olyan, mint a svédcsepp. Én pedig, aki már kamaszkoromban is rájártam a spájzban a nagymama svédcseppjére, elégedetten kortyolgatom. Aki készítene otthonra, egyben biztos lehet: az Éva vermutnál jobbat kever ki. A nagyon tudományos és minőségi olasz ürmösborok szintje azért odébb van, de megfelelő alapanyagokkal és némi kísérletezéssel az is elérhető, akár szárazra, akár édesre vágyunk.
Persze a poén kedvéért nem hagyhattuk ki a nyolcvanas évek klasszikus lakodalmas tálalási trükkjét: megnedvesítve a pohár száját cukorba mártottuk, majd folyt is bele a vermut. Annyira retró, hogy fáj.