Tojásfújás és festés kétbalkezeseknek

Húsvéti tojás
Előbb a híg fehérje távozik...
Vágólapra másolva!
Én voltam az egyetlen fiú az osztályban, aki nem várta a húsvétot. Én voltam az egyetlen fiú az utcában, aki nem kajtatta körbe a szomszédságot. Én voltam az egyetlen fiú a rokonságban, aki nem a markát tartotta. Én voltam az egyetlen, akit mindenki hülyének nézett.
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel nem keltem hatkor, nem táraztam be büdös kölnit, nem memorizáltam kínos locsolóverseket. Maradtam otthon, minden évben megnéztem a Vukot, majd csengetéskor én néztem ki az ajtón anyám vagy nővérem helyett.

Galéria fújástól ragasztásig és lakkozásig. Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Ha hegedűs cigányok jöttek, udvariasan átküldtem őket a szomszédba, hogy ott sok lány lakik és a nótát is szeretik, ha édesapám kis tanítványai jöttek aprót vadászni, udvariasan továbbküldtem mind – volt más pedagógus is a kertvárosban.

Ha nővérem barátai érkeztek vagy a rokon férfiak, kitártam az ajtót, de amúgy nem mozdultam. Szépen felöltözve ültem otthon, míg tíz órakor fel nem cihelődtünk apámmal és át nem sétáltunk keresztanyámhoz és nagynénémhez. Egyiknél a csokis-epres sütemény, másiknál a sonka volt zseniális. Búcsúzáskor mindig jött a kínos műsorszám: kaptam tojást, csokit, aztán kezembe, majd tiltakozásomkor a zakócskám zsebébe dugdosták volna a pénzt, mintha csak kéretném magamat. Pedig tényleg nem azért mentem.

Anna kivágja a mintás szalvétát a dekupázsoláshoz Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nem tudom miért, gyerekkorom legmegalázóbb pillanatai voltak ezek – nekem nem ment az üzletszerű locsolkodás, a kéjelgés a pénzé váltható ünnep felett. Kedd reggel az iskolában mindenki dicsekedett, hogy mennyit szedett össze; gazdag falukból érkezett osztálytársaim olyan összegeket mondtak be, mint tanító apám havi fizetése. Nem tudtam irigykedni, nem haragudtam rájuk boldogságukért, önként vontam ki magam. Egyedül maradtam a csokitojások eldobált csomagolásával. Az utcán széttört, magányos piros tojásokat békésen csipegették a madarak, ujjongva táncoltak körbe a hangyák. A kedd után jött a szerda.

Pont azokban az években voltam gyerek, mikor az igazi népszokásokból már semmi sem maradt, de a fiúk és legénykék még hordában jártak locsolni. Mindenki tudta, hogy ez a nap nekik a pénzről szól – nem is csinált gondot egy nő és lány abból, hogy igazán szép, igazán hímes legyen a tojás.

Így néz ki a tojás lakkozás előtt Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Most, csütörtökön az irodába érve nagy készülődésben találtam a lányokat. Nem a megélhetési locsolóknak, hanem csak úgy önmaguknak, az örömért serénykedtek.

Anna szalvétát vágott, Zsófi tűvel tojást lyuggatott. Tojást fújni jó móka, de nézni még jobb: az apró lyukon hopp, kiugrik a fehérje, majd a sárgája is. Meglepő, de sokan félnek a művelettől, pedig csak egy hegyes tű kell hozzá, amellyel a héj mindkét végén apró lyukat ütünk. Óvatosan, mintegy két-három milliméteresre tágítjuk, aztán nagy levegő, a tojást finoman megtartva elég belefújni az egyik lyukba, és már tányérban is a java.

Tényleg.

Nagy kár, hogy amikor én voltam gyerek, nekünk senki sem csinált ilyet: ehelyett valami csehszlovák vegyi festékkel keményre főzték a tojásokat, amelyek szinte a sárgájukig elszíneződtek és ehetetlenné váltak. Aki nagyon igényes volt magára, ragasztott rá valami olcsó vizes matricát – „minek szenvedni, a kölykök úgyis eldobják!”

Lakkozás után a biztonságos tartóban várják a locsolókat Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nem lehet mindenki tojáspatkoló vagy népi iparművész – de nekem a gyors és könnyű dekupázsolás is képes visszaadni egy kevéskét a kihalófélben levő népszokásból. Tényleg csak egy kis ragasztó kell hozzá, vékony mintás papír, majd száradás után leheletnyi lakkréteg – ha vége a hétfőnek, nincs kényszer a kihajításukra. Ha pedig már locsolók sem jönnek, jövőre ismét szép húsvéti dekoráció lehet belőlük. Egy ilyenért még én is írnék locsolóverset...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!