Gyilkosan sós vagy teljesen íztelen

A ropi kikerülhetetlen. Bárhová utazunk, ott van. Az ázsiai hotelszobák minibárjától kezdve a dél-afrikai reptereken át a gergelyiugornyai ABC polcáig bárhol találkozhatunk vele. Annyira beleette magát a házi és a hivatásos vendéglátásba, hogy nem is tudjuk nélküle elképzelni a nassoláshoz megterített asztalt.

Honnan ered?

Kutakodtunk, keresgettünk, de sehol sincs egy pontos magyarázat, amely leírná a megszületés módját, helyét és idejét. Gyanúnk szerint a német pereceknél kell keresni az őst, de ha a kettő közötti távolságot szeretném érzékeltetni, olyan, mintha Árpád-házi Szent Margittól kéne eljutnunk Geronazzo Máriáig.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Ropogós állagú termék, vagyis olyan, amely nyomásra nem hajlik meg, hanem pattanva eltörik. A tartós édesipari lisztes készítmények csoportjába tartozik: a sütés során hő hatására kialakított porózus szerkezetű nassolnivaló minőségmegőrzési időtartama legalább harminc nap. Az előírás ez esetben is kifejezetten megengedő, a Dacia féltengely kivételével szinte minden belekeverhető a tésztába.

Teli vannak adalékkal

Sajnos általános, hogy a lehetőséget minden gyártó kihasználja, ki több, ki kevesebb adalékkal dolgozik. A sötétítés és a megfelelő szín miatt elterjedt a malátaliszt, de a jellemző ízvilág is az E 524 vagyis a nátrium-hidroxid, népiesebb nevén a nátronlúg eredménye. Ha a péksütemények tésztáját ezzel dolgozzák meg, a kelesztés közben reakcióba lép a keletkező szén-dioxiddal, vagyis nátrium-karbonátot képez. Ez a vegyület adja a sokak által imádott ropiaromát és fényes kérget.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Közismert tény: ez a termékcsoport pont arra jó, hogy a rosszabb minőségű gabonát felszívja a piacról: a kenyérgyártásra nem alkalmas lisztek ide éppen megfelelnek, hisz 10–15 százalékkal kevesebb vizet vesznek fel, így alkalmasak a kekszfélék gyártásához.

A Nógrádi volt idehaza az első

A hazai piac egyik királya a Nógrádi Ropogós, amelyet sokan magyar találmánynak hisznek, egyenest palócföldről. Pedig nem: osztrák metódus alapján kezdték el gyártani 1971-ben. A most kóstolt csomag pedig Miskolcról származik, ami kicsit azért odébb van. Ennek ellenére sokak számára ha ropi, akkor Nógrádi – a fészbukon is több, mint 23 ezer követőjük van, igaz, az utolsó frissítés 2012-es és a Gangnam Stylera utaló batmanes mém.

Magára hagyták volna a lelkesen morzsázó rajongóikat?

A kóstolásra olyat is rá tudtunk beszélni, aki egyáltalán nem eszik ilyeneket. Mivel a csomagolás megtévesztő, poharakba téve kínáltunk. Ennek ellenére még így is volt, aki felismerte a Sticklettit és a Nógrádit. Szó mi szó, mindkettő elég tipikus. Annyi kiderült, hogy a fiatalabbak már nem a régies, nehéz változatokat kedvelik, hisz az általuk kiemelt első három a modernebb, könnyebb ropik közül került ki. A só mennyisége is meghatározó – a pusztítóan túlszórtakat senki sem kedvelte, ahogy azokat sem, melyekre kevés jutott.

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Meglepő módon egy olcsó, nagy kiszerelésű ropira mondták legtöbben, hogy ennék otthon is: az aldis Snack Fun Sticks lett a tesztgyőztes, míg az ezüstérem a Sunsticksé lett. A harmadik hely a Chio Sticklettié – meglepetésünkre a sokat ajnározott Nógrádit senki sem javasolta a dobogóra. Az utolsó a Robi márkájú ropi lett.

Lapozzanak, árak, tömegek és részletes értékelés következik.