Hogyan rontsuk el a kacsát?

Mindenki tudja, hogy kell kacsát sütni. Ha hihetünk az utcán és az internet olajszagú bugyraiban elkapott mondatoknak, ebben az országban mostanában csak puhán és ízesen fogyasztják. De mi van azokkal, akik szárazra, gumisra, kemény és ízetlenre vágynak, pont úgy, ahogy egykor anyósuk, a drága mama csinálta?

A méret a lényeg

Vegyünk egy jó nagy kacsát, legalább 3,5 kilósat, ne komolytalankodjunk 2,5 kilós, éppen megült házilag tömöttel, az fél fogunkra sem elég.

A só segít!

Alaposan masszírozzuk be sóval, mindenütt. Végig a négy hónaljat, vagyis a szárnyak és a combok tövét, a belsejét, ahol érjük, majd amikor ráolvadt, a szárnyasakhoz való bolti grillfűszerrel dörzsöljük be nagyon alaposan kívül és belül. Ne sajnáljuk a port, csak jobb lesz tőle, hisz van benne minden finomság, megmondta az a formás milf is a reklámban, lám, hogy ette az ura meg a gyerekek. Hogy van benne ízfokozó? Na és? Rossz kacsát akarunk, vagy nem?

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Alufólia alatt

Ugye már érzi a szájában a száraz, szálkásra sült mell semmivel sem összehasonlítható ízét? Na jó, a combot nagy duzzogva lerágjuk, a csontokat leszopogatjuk, az talán pont finom lesz, de ez mellékes: koncentráljunk csak a kéttenyérnyi mellre. Nehogy bedőljenek az olyan úri huncutságokat, hogy feltolunk a madárnak egy üres boros vagy pezsgősüveget, hogy belül is ventiláljon, kicsit egyenletesebb átsülést engedve. Borítsuk csak be két négyzetméter alufóliával, az a rendje!

Egyben és durván irdalva

Higgyék el, nem szabad engedni a sok gasztro-neofitának. Szétdarabolni a kacsát? Hun-cut-ság az, nem nekünk való. Süssük meg egyben, esetleg irdaljuk be a bőrét, hogy kisüljön a zsírja és még szárazabb legyen a melle – a kacsa úgy az igazi, ha a makacs hússzálakat még a hétfői munkakezdéskor is kapargatjuk a hátsó fogak közül.

Sikamlós talaj, de állítólag vannak olyanok, akik csak azért is megpróbálják külön sütni a mellét. Mi, akik tudjuk, hogy úgy nem lehet elég rossz, tartsuk magunkat távol tőlük. Ha mégis muszáj beolvadnunk, észrevétlennek maradnunk, pár fontos dologban ne engedjünk. Először is ne irdaljuk be a melle bőrét, nehogy utat engedjünk a zsírrétegnek! Ha gyanakodó tekintetek érzünk magunk körül, oké, vagdossunk, de akkor izomból. De nem ám legfelül, éppen csak, ahogy kérték: menjünk neki, mélyen, hártyát, húst átirdalva – a kést senki nem meri elvenni tőlünk!

Ánizsos kacsa? Gyanús... Forrás: Táfelspicc

Úsztatás

Ha megjelenik a serpenyő alján a zsír, véletlenül sem szabad leöntögetni alóla, ússzon csak, süljön az átkozott, hisz az a cél, hogy a népszokásoknak megfelelően alaposan elrontsuk. Lassan rózsaszínre pirítani? Jeges konyharuhával visszahűteni? Ugyan-ugyan, ezt biztos a beszivárgott francia kémek terjesztették el, hogy megzavarják a tisztességes magyar háziasszonyok fejét. Hát adhat eléggé ízetlen végeredményt az, ha csak a zsírt kisütve megpirítjuk a bőrt hat-hét perc alatt, majd fél órára betoljuk az ötven fokos sütőbe? Ami bonyolult, az jó nem lehet.

Átsütni!

Ami rózsaszín az nyers, magyar ember pedig nem eszik nyers húst. Nem vagyunk se barbárok, se franciák, se steaktől ellustult amerikaiak. Igenis vesszük a fáradtságot, kötényben izzadunk a zsírszagban, ver a víz, de átsütjük rendesen – hát azért hagytunk ott egy vagyont a fogorvosnál, hogy leessen a korona a fogunkról? Bírni fogja! Ne feledjék, húst nem pihentetünk, a magyar ember forrón is bírja. Hogy a nedvesség eloszlása a rostok között? Vicc.

Konfitálás? Az valami szexuális perverzió, ugye? Zsírban tocsogó elkárhozás! Ugye tudják, hogy a házi fűszeres sót csak azok a próbálják elterjeszteni, akik szeretnék megdönteni letisztult csodakonyhánk diadalát, azok, akik megpróbálnak elvenni tőlünk, ami jár? Ne hagyják, görnyedjenek bátran a nyugati élelmiszerdiszkontok alsó polcai előtt, nem kell a házi fűszersó! Minek, ha van finom vegeta?

Narancsos kacsa? Biztos átverés... Forrás: Táfelspicc

Ha véletlenül levágta a combokat, dörzsölje a nátrium-glutamáttal felturbózott port a sejtek közé. Ugye a kertben tuja nő, nem fokhagyma, bazsalikom, majoránna. Borsot se veszünk, csak só van, vegeta és erőspista. Miért, kéne más is? Dehogy, ez a három bőven elég, hogy elrontsuk a kacsamadarat.

Képzeljék el kedves olvasóink, hogy mostanában ezek a firkászok, akik telikiabáljak az interwebes digitális naplóikat mindenféle badarsággal, nem átallottak bemesélni pár tájékozatlannak, hogy a levesről le kell szedni a zsírját. Normálisak ezek? Egyszer csak megjelennek és vakítanak, hogy tüntessük el fentről a csodás szigetelőanyagot? Hogy attól lesz finom és tiszta? Finom? Ki akarna itt finomat enni? Na, ugye.

Nem fogják elhinni: minap azt hallottam, hogy jeges sós vízbe kell állítani a fazekat és úgy gyorshűteni. Hát nem mindegy annak a kotlának, hogy sós-e a víz? Jó, hogy hagymát nem kell karikázni bele, meg kolbászt… Eszem megáll, jönnek itt a fizikával, hogy így lehet nulla fok alá vinni a víz hőmérsékletét. Ott az ujjnyi kacsazsír, fölötte a fedő, elzárom a sparheltet, aztán délre pont elhűlik, mire tálalunk. Egy kanál erőspista, kis só, mehet a husi mellé a finom puha, krémesre főtt répa. Nincs mellébeszélés, csak így lehet igazán elrontani a kacsalevest.

Ördögtől való! Forrás: Táfelspicc

Komolyan, mintha mindenki azt akarná, hogy ne ehessünk megérdemelten rosszat. Magyaráznak mindenfélét, már nézni sem bírom a tévét. Főzősműsor, ez? Csak kotyvasztanak! Valami barnát locsoltak a kacsa után a serpenyőbe, portás sört. Ja, nem, portert – hogy az majd karamellizálódik, és a szósz bársonyos lesz. Apus nyakon is verne, ha a drága piát odaönteném a serpenyő aljára.

Amúgy meg, milyen porter? Ezeknek az ízes-grízes kőbányai az smafu?