A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A magyarok többségét nem érdeklik az újdonságok

energiaitalok hűtőben
Vágólapra másolva!
A magyarok több mint fele inkább a megszokott, számára ismert árucikkeket veszi meg a boltokban, igazodva ebben az európai átlaghoz - derült ki a Nielsen legutóbbi felméréséből.
Vágólapra másolva!

A piackutató cég szerint új termékek bevezetéséhez a fejlődő országok alkalmasak a leginkább, egyrészt a fiatalok magas részaránya miatt, másrészt mert növekszik a középosztály, és erősödik az igény a megfizethető luxusra. Ázsiában és Óceániában a válaszadók 69 százaléka, Afrikában és a Közép-Keleten 57 százaléka vásárolt valamilyen új terméket legutóbbi boltlátogatása alkalmával.

A Nielsen elemzői úgy vélik, az új termékek térnyerésének egyik akadálya világszerte, hogy a márkatermékek erős versenyben állnak, az élelmiszerboltok polcai pedig zsúfoltak. Az alacsony kereslet miatt a piacra bevezetett újdonságok nagy többségét már az első év végén kivonják a forgalomból.

Magyarországon az évente megjelenő átlag 32 500 új termékből mintegy 8 ezer árucikk marad a piacon.

A magyar vásárlók 60 százaléka elérhető árakon kínált újdonságokat szeretne a boltok polcain, 40 százalékuk természetes alapanyagokból készült termékeket látna, 37 százalékuk pedig az egészséges életstílusba illeszkedő árucikkeket preferálná.


Forrás: Flickr/Mitchell Laurren-Ring

A Nielsen globális felmérése az innovációk fogyasztói megítéléséről 2015. február 23. és március 13. között, hatvan ország több mint 30 ezer internetet használó fogyasztójának megkérdezésével készült.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!