Magyarországon számos főzde, azaz sernevelde működött már az 1600-as évek elején, de a Rákóczi-féle szabadságharc leverése után több vidéki, uradalmi létesítmény megszűnt. A legöregebb, Budapest területén dokumentált főzdét a Bajorországból ideköltözött Proberger Jakab nyitotta.
Az egykori felcser 1687-ben indította az Első Pesti Serfőző Házat. Többen követték, aminek bizonyítéka, hogy hamarosan megalakult a Pesti Magyar Serfőző Céh is, amelynek alapítólevele 1696-os keltezésű.
Mivel a fertőzésveszély miatt sokan nem fogyasztottak kútvizet, a sör népszerű ital maradt. Egyre nagyobb volumennel dolgoztak a mesterek: 1813-ból maradt ránk olyan okirat, amelyben a városi tanács két új serfőzde felépítésére bólintott rá.
Az addig komoly engedélyekhez kötött szakmát az 1843-as Pesti Serrendtartás liberalizálta – ezután ugrásszerűen megnőtt a sörfőzdék száma, számos kisebb cég és szerencsevadász belevágott, több, de inkább kevesebb sikerrel.
Az, hogy ma Kőbánya a hazai sörfőzés egyik központja, Schmidt Péternek, a Magyar Serfőző Céh alcéhmesterének köszönhető.
Raktárt keresett saját italának, így került az akkori város szélére: a térségben már a középkorban is építési mészkövet termeltek,
így rengeteg kisebb-nagyobb üreg és pince alakult ki.
Hamar rájött, hogy
az állandó hőmérsékletű labirintus tökéletes lesz arra, hogy itt építse fel a gyárát.
1855-ben már innen szállítja söreit a Kőbányai Serház Társaság: a részvénytársasági formában működő főzdét később idősebbik Dreher Antal olvasztja be saját vállalkozásába.
A kőbányai létesítmény elődjének az osztrák, 1632-ben alapított Klein-Schwechati Városi Serházat tekinthetjük, hiszen Franz Anton Dreher (1735-1820) ezt vásárolta meg 1796-ban. Innentől van jelen a sörkészítés a családtörténetben. Fia, Dreher Antal (1810-1863) már ebbe nőtt bele. Hogy a családi üzletet képes legyen továbbvinni, Ausztriában, Münchenben, majd Angliában tanulta ki a mesterséget.
A legenda szerint az angolok metódusát trükkösen csente el: üreges sétapálcájába rejtett sörminták segítették abban, hogy szakmailag fejlődjön.
Mikor 1840 körül hazatért Schwechatba, az elsők között vezette be az alsó erjesztésű sörtechnológiát,
és vele az ászoksört, azaz a lagert. Kortársai is dinamikus, jól képzett szakembernek és príma üzleti érzékű vezetőnek tartották – nem véletlen, hogy ráragadt a Sörkirály becenév.
A siker lényege a terjeszkedés, tudta ezt Dreher Antal is. Látta, hogy a magyar fővárosban még kiaknázatlan lehetőségek vannak, így 1856 és 1860 között többször is Pest-Budára jött, hogy tapogatózzon, merre is lehetne elindulni.
A kis kirándulások nem múltak el nyom nélkül:
1862-ben megvásárolta a konkurencia által szorongatott Kőbányai Serház Társaságot, majd telkeket és jogokat is szerzett.
Mivel egy évvel később elhunyt, fiára maradt a magyar karrier beindítása.
Pest és Buda sörfőző mesterei sokáig a Duna közelségét keresték, hiszen a folyó kifogyhatatlanul adta a vizet, ami elengedhetetlen a sör- és malátakészítéshez. Ezen a Münchenben tanult Schmidt Péter változtatott.
Kiugró minőségű söre elismerést hozott nemcsak neki, de a kőbányai sziklapincéknek is. Nemcsak a földalatti termek, de a mélyfúrt kutak vize is tökéletes volt – nem véletlen, hogy a magyar lager ennyire összefonódott a városrésszel.
Dreher fia, akit szintén Antalnak hívtak, (1849-1920) még csak 14 éves kamasz volt apja halálakor. Nem vehette át azonnal a cégvezetést, de 1870-ben már ő irányította nemcsak a hazai gyárat, hanem a schwechati, trieszti és michelobi üzemet is.
A fiatalember mindent megtett, hogy az apai örökséget kamatoztassa: fejlesztette gyárai technológiáját és kapacitását is. A konkurencia gáncsait sikeresen elkerülve a kőbányai hamarosan Magyarország legnagyobb sörgyára lett.
Ugyan a közelben sorra nyíltak a főzdék, de egyik sem tudta megközelíteni Dreheréket: az 1892-es Polgári, az 1894-es Király, az 1910-es Haggenmacher és az 1912-ben alapított Fővárosi Serfőzde hamar megadták magukat. Érdekesség: a Dreher-birodalom négy gyára 1890-ben összesen már évi 1,2 millió hektoliternyi sört termelt.
Antal legtehetségesebbnek tartott fia, Jenő vette át apja helyét a bársonyszékben, 1905-re részvénytársasággá alakította a céget.
Egymás után bevásárolta magát a versenytársakhoz,
így házon belül került a Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Rt.-ben, a Barber és Klusemann Serfőzőházban, és részt szerzett az 1867-ben alakult Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. vagyonában is.
Hamar egyesítette ezeket: megszületett a Dreher Kombinát, amely 1928-ban a kanizsai Király Serfőzde Rt.-t is bekebelezte. A hazai viszonyok között példátlan terjeszkedés eredményeként 1933-ban létrejött a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. – övék volt a piac hetven százaléka, de megjelentek külföldön is, sikereket arattak szinte az összes kontinensen.
A második világháború után gyorsan próbáltak talpra állni, de az államosítás közbeszólt: 1948 márciusában az államra szállt a család minden magyarországi tulajdona. A központosítás jegyében a céget összevonták a Polgári és a Fővárosi Serfőzdével, az Export Magyar Malátagyárral – innentől beszélünk a Kőbányai Sörgyárról.
Rendkívül szomorú, de ez a törés a családra is pusztítóan hatott: a leszármazottak közül senki sem vitte tovább elődeik mesterségét, hisz még a márkanevet is elvették tőlük.
A Jászberényi úti vállalat 1993 novembere óta a South African Breweries (SAB) csoport tagja. A dél-afrikai vállalat és az amerikai Miller Brewing Company 2003-ban egyesült, így azóta a Drehert birtokló SABMiller a világ második legnagyobb sörgyártója.
Ahhoz, hogy önök is bejussanak a gyárba, nem kell alkalmazottnak lenni, elég az előzetes bejelentkezés: a Dreher Sörutazás programon minden 18 éven felüli személy részt vehet csütörtökönként előzetes bejelentkezés alapján - az idegenvezetés magyar vagy angol nyelven is létezik.