Manapság ugyan teljesen természetesnek vesszük, hogy van kefir a boltban, de néhány évtizede ez korántsem volt ilyen magától értetődő. Száz évvel ezelőtt még csak az utazók ismerték ezt a tejterméket – hogy bejutott a magyar boltokba, a nagy szocialista testvériségnek köszönhető.
A szovjetek ugyan kivonultak, de kefirt itt hagyták;
az egyre másra érkező diétás hullámok ellenére masszívan tartja magát. Nem csak Közép-Európában erősödik a piaci jelenléte, hanem megkezdte világhódító útját is.
Ki és hogyan jött rá az előállítási módra? A választ sűrű homály fedi. A Kaukázus vidékén már legalább 1500 éve készítik – a helyiek úgy tartják, a kefirgombamagot, azaz a kultúrát Mohamed prófétától kapták – igazán misztikus történet. Az biztos, hogy beavatott személy vagy őrületes véletlen kellett, hogy a szemcséket létrehozza, hiszen ez az élelmiszer nem csak tejsavbaktériumokat tartalmaz, hanem élesztőgombákat is, azaz vegyes erjesztéssel készül. Az anaerob folyamatok közül a tejsavas és az alkoholos erjedés is jellemző rá.
Tradicionális módon friss tejből és kefirszemcsékből állítják elő, amely a tejbaktérium és az élesztő egységéből alakul ki. A kefirgombában a Lactococcus- és Lactobacillus-fajokon túl ott a torula kefir nevű élesztő, plusz egyéb cukorbontó fajok is jelen vannak. Érdekessége, hogy a tejsav mellett szén-dioxid és kis mennyiségű alkohol is képződik benne – ettől érezzük igazán jónak. A kaukázusiként ismert változatok, azaz a végső hőkezelés nélküli, élőflórás kefirek kicsivel még szénsavasabbak, ízük erőteljesebb.
A legenda szerint Mohamed megtiltotta, hogy a receptet továbbadják
– évszázadokig sikerült is megtartani a titkot, annak ellenére, hogy többen szerették volna megszerezni a receptúrát. Ez lenne az a pont, ahol a filmgyáriak szeme felcsillanna: hogy a kefirgombát kihozzák a Kaukázusból, a tejiparban érdekelt Blandov fivérek őrületes, furmányos tervet eszeltek ki. Ennek alapja az volt, hogy a 19. század végén az orosz orvosok igazi csodaszerként aposztrofálták a kefirt, így egyre többen itták volna. Csak nem volt mit, kevés jutott belőle a nagyvárosokba.
Ha az oroszoknál közszájon forgó remek történet igaz, a kiszlovodszki mágnások
kémnőt alkalmaztak, Irina Szaharovát, hogy környékezze meg, és bájaival csavarja el Bek-Mirza Barcsorov fejedelem fejét.
Nem sikerült neki, a próféta tiltása működött, így kefirgomba nélkül indult vissza. A mi szerencsénk az volt, hogy a férfi csak rákívánt a hölgyre, így lazán elraboltatta, és visszavitette magához – hogy ne legyen belőle fejedelemné vagy egy szimpla ágyas, ahhoz bizony katonai mentőakció kellett.
Blandovék érezték, hogy ezzel még jól is járhatnak, így a cárig mentek panaszkodni, aki elég keményen elővette a kaukázusiakat – Irina a felajánlott ékszereket és pénzt nem fogadta el, így a könnyed zsarolás nyomán bocsánatkérésül több kiló kefirgombát kapott. Nem kellett sokáig várni: 1908-ban már Moszkvában készült az üzemi kefir. 1973-ban Irina Szaharovának hivatalosan is megköszönték közbenjárását – Mohamed biztosan elszomorodott, a kefir rajongói pedig örülhetnek.
Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai élőflórás kaukázusiak közül melyik a legfinomabb, így körbejártuk a boltokat. Találtunk hét hazait meg egy németet, amely ugyan nem viseli magán a kaukázusi feliratot, de tisztességes biocucc, amelyről tudtuk, karakterével lazán befér a mezőnybe. Annak ellenére, hogy ennyi márka található, van olyan gyártó, amelyik többel is szerepel a hazai boltokban. Erről nem csak a csomagolás, hanem a hivatalos jelölések is árulkodnak – annak ellenére, hogy hasonlítanak, az ízük mégsem teljesen egyforma.
Vaktesztes kóstolónkon
az Aldiban vett Milfina nyert, a második helyezés a Danone-é. A bronzérmet a Tesco sajátmárkása hozta el.
A lista végén a Lidlből való Pilos és a Spar kaukázusija végzett, mindkettőt a Sole-Mizo gyártja. Egyáltalán nem rosszak, csak kevésbé karakteresek, nincs meg bennük az a vad, régies harmónia, amelyet a győztesekben kedveltünk.