Milliókat kereshet az evéssel, ha elég falánk!

evőverseny
50 banán kihívás megörökítve
Vágólapra másolva!
Amerikában szinte mindenből szerveznek versenyeket, így a különböző enni- és innivalók elfogyasztásából is komoly bajnokságokat tartanak szerte az országban. Ráadásul jelentős pénzdíjakat nyerhet, aki elég sokat és gyorsan tud enni.
Vágólapra másolva!

Az átlagember számára az evés lehet a létfenntartás eszköze, élvezeti forrás vagy szimpla kötelesség, de akadnak olyanok is, akiknek igazi tehetsége van hozzá és szépen megélnek abból, hogy esznek. Persze nem feltétlenül érzik jól magukat közben, de a több millió forintnyi jövedelem valószínűleg kárpótolja őket.

A profi versenyevők világának legnagyobb sztárja jelenleg kétségkívül Matt Stonie. A meglepően vékonyka külsejű, 23 éves Stonie beceneve Megatoad, azaz Megavarangy, a Supermario nevű játék egyik szereplője után. A hasonlóság valóban egyértelmű, Stonie is

félelmetes hatékonysággal fogyasztja el, amit elétesznek.

Hobbiként indult

A vicces hobbinak indult versenyszerű evés aránylag hamar behozta az első 1000 dolláros, azaz kb. 280 ezer forintos pénzdíjat és Stonie rögtön meglátta benne a lehetőséget és 2014-ben meg is nyerte a műfaj világbajnokságát 65 hotdog elfogyasztásával.

Egy kicsit hihetetlen arra gondolni, hogy hivatalosan a világ legjobbjának tartanak valamiben”

- mondta Stonie a Forbes-nak egy tavalyi interjúban. A versenyszerű evés olyan jó jövedelmet biztosít, hogy a fiatalember egyelőre nem folytatja biológia és kémia szakos egyetemi tanulmányait és minden energiáját az evésbe fekteti.

50 banán kihívás megörökítve Forrás: Youtube

Üzlet lett belőle

A bajnokságok mellett saját Youtube csatornával is rendelkezik, ahol rendszeresen új kihívásokkal szórakoztatja több, mint 1,6 millió előfizetőjét. A Forbes már tavaly is hat számjegyűre becsülte Stonie pénzdíjakból és egyéb megjelenésekből származó bevételét, de ilyen mennyiségű Youtube előfizetővel és több, 8 milliós megtekintés fölötti videóval nyilván a reklámok is szépen hoznak a konyhára. Nem túlzás feltételezni, hogy

már dollárban egymillió felett keres évente,

ami forintban akár háromszáz millióra is rúghat.

Mindez leírva és elolvasva könnyű keresetnek tűnhet, de elég csak belenézni Stonie valamelyik videójába és egyértelművé válik, hogy időre nagy mennyiségű ételt megenni inkább szenvedés, mint élvezet. Még ha sok pénzt fizetnek is érte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!