Amelyikünk kellően öreg, még emlékszik arra, amikor értetlenkedve néztük a németeket, hogy „lónyállal” isszák a sörüket.
Barbárok, gondoltuk, és büszkén szorítottuk a korsónkat.
Nem kellett hozzá sok idő, a boltok polcait idehaza is elárasztották a radlerek – úgy tűnik, megtalálták helyüket a piacon, a magyarok is szép lassan megszokták.
Annak ellenére, hogy mi a turistáknál láttuk először, a műfaj régebbi, sőt
sok gasztrotörténész szerint angolszász eredetű.
Az angol katonák shandy nevű itala lehet az ős, amit 1922-re alaposan továbbfejlesztett a német Franz Xaver Kugler – ő már a gyártásba is belekezdett.
A hazai kínálat nem szegényes, sőt. Még mindig a citromosak dominálnak, de málnás, grapefruitos, szőlős, bodzás és narancsos verziók is léteznek. Hogy ne legyen belőle óriási káosz, mi az alapíznek számító citromosakat vásároltuk össze – kilencet találtunk. Érdekes, hogy míg az Aldinál két saját márkásat is találtunk, a Lidlnél például egyet sem.
A radlereket nem tekintjük ízesített sörnek, hiszen alkoholtartalmuk 2,81% alatti, vagyis üdítő és sör keverékei. A kóstolóink között volt olyan, aki kifejezetten kedveli a műfajt, rendszeresen veszi, hívtunk alkalmi fogyasztót és megrögzött, keményvonalas söröst is – azt hittük, majd óriási viták lesznek, de nem. Az eredményben szinte mindenki egyetértett, úgy tűnik, az ízek maguktól értetődőek.
Ha kíváncsiak a sorrendre, lapozzanak, kiderül, hányat kellett kiönteni, mert ihatatlan volt.