163. szülinapját ünneplik a chipsnek, pedig öregebb

Vágólapra másolva!

A burgonyaszirom, vagyis a chips körül rengeteg legenda, féligazság és eredetmonda kering. Egyes források szerint ma, augusztus 24-én ünnepli 163-ik születésnapját. Lássuk, ez miért nem igaz.

Zirig Árpád

Vágólapra másolva!

krumpli chips

Kezdjük az általános tényekkel. Amit mi sült krumplinak, hasábburgonyának, azt az amerikaiak french friesnak, vagyis francia sültnek hívják. Nem véletlen, hiszen a metódust Jefferson amerikai elnök honosította meg, aki egy francia látogatása után már otthon is így kérte a burgonyát.

Halljuk a mesét!

A recept sokáig működött. A változás kapcsán viszont nyugodtan rángassuk elő egy legendás, de sajnos nem bizonyított történetet. Ez az amerikai Saratoga Springs városához kötődik, az ottani, Moon's Lake House étteremhez, amelynek séfje a mulatt szakács, George Crum volt. Naná, hogy az afrikai, indián és német gyökerű jóembernek nem ez volt az igazi neve – Speck családnévvel született, de

felvette apja zsokéként használt versenyzői nevét.

Tehetsége hamar megmutatkozott: már 31 évesen a Saratoga-tó partján levő jó nevű étterem szakácsa volt. Mai szóhasználattal élve trendi, menő hely volt a New Yorktól északra található régió, sokan ide jártak nyaralni. Hétvégi házak, lovasklubok, vitorlások – a gyógyvizéről nevezetes várost ma is sok szakértő USA legélhetőbb települései közé sorolja. A Moon's Lake House igazi tóparti étterem volt – az elit egyik kedvelt találkahelye.

Több verziót is őriz az emlékezet a chipsszel kapcsolatban, de a legelterjedtebb, hogy 1853. augusztus 24-én a kor ünnepelt milliomosa, a vasúthálózatok építéséből meggazdagodott Cornelius Vanderbilt betért ebédelni. Ha a hírek igazak, nem volt könnyű ember, finnyás volt, a pincérekkel kekeckedő, lekezelő. Aznapi agymenése az volt, hogy túl vastag a sült krumpli – pár perc alatt vékonyabbat kapott, de még az sem volt elég jó neki.

Vékonyra, csak azért is!

George Crum nem adta föl: elővette legélesebb kését, és olyan hajszálvékonyra vágta a burgonyát, amilyenre csak tudta. Forró olajba dobta, ropogósra sütötte és kiküldte Vanderbiltnek – a várt hiszti elmaradt, mert a milliomos imádta, és rögtön repetát követelt. A történet szerint aki ott volt, szintén kipróbálta, követve a „celebet" – hamar népszerűvé, a hely specialitásává vált a recept.

Remekül hangzik, igaz? Akár még lehet benne igazság is, hisz az feljegyzett tény, hogy Crum 1860-ban nyitott saját, Malta sugárúti éttermében tényleg törzsvendég volt Vanderbilt. A dátummal és a nagy felfedezéssel viszont annyi a hiba, hogy a hajszálvékonyra szeletelt és ropogósra sütött krumpli

akkor már Angliában is ismert volt, sőt legalább két korábbi szakácskönyvben is szerepelt.

A történetet az amerikai gasztrotörténészek szerint sem a helyi lapok, sem a korai források nem támasztják alá. A sztori ebben a formájában a St. Regis Paper Company hirdetési kampánya nyomán, a hetvenes évekre kristályosodott ki, és azóta is jól tartja magát.

Ismert recept volt

A valóság talán egy kicsit kevésbé filmszerű. Kétségbevonhatatlan tény, hogy William Kitchiner The Cook's Oracle (1822) könyve és N. K. M. Lee The Cook's Own Book 1832-es receptgyűjteménye is jegyzi a chipsszel megegyező köretet – utólag úgy tűnik, Crum talán ismerhette a népszerű kiadványokat, és jókor vette elő az ott olvasottakat.

Mire mennénk most, Magyarországon azok nélkül az emberek nélkül, akik meglátták a fantáziát az alapötletben? A clevelandi William Tappendon volt az első, aki

átalakította a saját konyháját, hogy minél többet süthessen.

Olyan sikerrel házalt, majd terjesztette a környékbeli vegyesboltoknál, hogy hamarosan a pajtáját kellett kisüzemmé kineveznie.

Ebben az időben még kézzel hámoztak és szeleteltek – a húszas évek elejéig így is maradt, amikor végre feltalálták a mechanikus megoldást. Ez kellett ahhoz, hogy egy lokális csemegéből az Egyesült Államokat letaroló sikertermék válhasson.

Jöhet a fejlődés

A pennsylvaniai Utz házaspár neve megkerülhetetlen. Amíg Sallie a kézzel hajtott géppel tisztította a burgonyát, addig Bill a Hanover Home Brand Potato Chips papírcsomagjait terjesztette a piacokon, vegyesboltokban.

Óránként 22 kilót dolgoztak fel

– hol van ez a mai volumentől, igaz, a család megélhetéséhez már bőven elég volt.

Hamar megjelentek azok, akik továbbgondolták az ötletet: a kaliforniai Monterey Parkban Laura Scrudder már lezárt viaszospapír-zacskókban terjesztette, amelyet otthonról bedolgozó háziasszonyok szállítottak neki. Igazán nagyban azonban még nála sem ment a termelés.

Sós chips - szereti? Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Aki tényleg fel tudta pörgetni a szakmát, az Freeman MacBeth volt – ő konstruálta ugyanis az első, ipari jellegű krumplisziromsütőt 1929-ben. Ő a richlandi Ross Potato Chip Companynek adta el, amely élt is a lehetőséggel, igaz, a konkurencia hamar előjött hasonló eszközökkel – egyikük a máig ismert Lay's volt, amit 1932-ben alapított Herman Lay, az utazó ügynökből lett nagyvállalkozó.

Ő az első, az egész országban érvényesülő chipses,

ő volt az, akinek korai, nyomtatott, dizájnos zsírpapír zacskói Amerika minden államában megjelentek.

Helló, Európa!

Az európai gyökerek ellenére a chips a második világháború alatt vált ismerté kontinensünkön – naná, hogy ezt amerikai katonáknak köszönhetjük, ők hozták be a sós krumpliszirmokat. (Az ízesített verziót 1954-től Joe Murphy gyártotta Írországban.)

A Chio söralátéten is reklámozott Forrás: Origo

Az első európai cég, aki igazán nagy tudott lenni, a Chio volt.

Kevéssé ismert tény, hogy az autógyárról ismert Opel család tagjai álltak a háttérben.

A família néhány tagja gazdálkodással, élelmiszer-feldolgozással kezdett foglalkozni, miután a világháborúban jelentős veszteségeket szenvedtek ipari létesítményeik.

1962-ben Carlo, Heinz és Irmgard Opel hozták létre a Chio Chips GmbH-t, amely az alapítók keresztneveinek kezdőbetűiből, valamint az Opel családnév első betűjéből állt össze – egészen 1977-ig pörgették az üzletet, amikor kivásárolta őket a hazánkban is jelen levő német Intersnack.

Mit mond a szakember?

A chipsekkel nagyon sokszor riogatnak minket. Az egyik tábor nyakló nélkül eszi, a másik viszont szünet nélkül kioktatja a chips kedvelőit. A helyzet kapcsán Aradvári-Szabolcs Mariann dietetikus nyilatkozott az Origónak.

„A klasszikus változatnál figyeljünk arra, hogy burgonya, só és olaj legyen az összetevő. Az ízesítetteknél, mint a tejfölös, megfelelő lehet a tejpor, vagy fűszerezettek esetében például a bors, a paprika vagy a szárított hagyma. Ízfokozót tartalmazó chips lehetőleg ne kerüljön gyerekhez!

Ne tévézéshez, számítógép és tablet mellé tegyük. Ilyenkor képesek vagyunk addig enni, amíg tart a film vagy játék, illetve addig ülünk a képernyő előtt, amíg tart a chips – ez egy ördögi kör."

A dietetikus kiemelte, hogy ha sós chipset eszik a gyerek vagy felnőtt, azt lehetőleg ne este, lefekvés előtt tegye, és figyeljen arra, hogy elég vizet vagy cukormentes folyadékot igyon mellé. „Ha este jóllakunk sós chipsszel, előfordul, hogy a szomjúság felkelt, ezért iszunk, aminek következtében vécére járkálunk reggelig. Ne vigyük túlzásba, és gyerekeknél különösen figyeljünk a mennyiségre!"

Aradvári-Szabolcs Mariann felhívta figyelmünket arra, hogy amit chipsnek hívnak, bármiből is van, azt kisütik valamilyen zsiradékban. „Ha van bennünk ambíció, otthon is készíthetjük kevés olajjal. Az egyéb zöldségekből készített változatokkal vihetünk be némi rostot, ásványi anyagokat, és egy kevés vitamint is. Helyettesíthető esetleg tortilla chipsszel, és kínálhatunk mellé mártogatóst, ami valóban zöldségből és/vagy gyümölcsből, vagy tejföllel, friss fűszerekkel készül. Tudjuk, hogy a burgonyaszirmok finomak és nagyon etetik magukat, de ne essünk túlzásba. Az egészséges táplálkozás alapelvei között szerepel a mértékletesség, ezt tartsuk szem előtt!"