Mindenki életében volt legalább egy olyan étel, amit annyira gyűlölt az óvodai, iskolai menzán, hogy
nem létezett az az éhség, ami rávette volna, hogy belekóstoljon.
Érdekes módon ugyanakkor ennek az ellenkezője is igaz: sokan emlékeznek vissza lelkesedő nosztalgiával rikkantgatva menzai kedvenceikre, olyan ebédekre, amelyek a legunalmasabb napnak is értelmet adtak. A kelkáposzta-főzelék csaknem minden megkérdezett barátom gyűlöletes menzai emlékeinek élén állt, ugyanakkor, megdöbbentő módon, még erről az ételről is született pozitív vélemény.
Míg többen máig hányingert kapnak a tojásleves illatától is, addig sokan hirtelen nem is értik, miért nem eszik gyakrabban, mikor a suliban úgy szerették. Egyöntetűen gyűlölt ételekről nem lehet beszélni, de
a vitatott menzai ebédek listája egyértelmű még egy szűk közvélemény-kutatás után is.
Most megpróbálom úgy elkészíteni ezeket az ételeket, hogy ne rugaszkodjak el túlságosan az eredetitől, egyszerű legyen őket összedobni, hiszen ez a legnagyobb előnyük, ugyanakkor élvezhetőek legyen mind ízben, mind állagban. Nem megújított, nem újragondolt, egyszerűen csak finoman elkészített menzaételek következnek.
A kelkáposzta-főzeléket, vagy ahogy több barátom is nevezi, a plutykát az utóbbi években többen is újragondolták, például Mautner Zsófi és Főzelékes Feri is. Ezeknél vagány technológiákat és fűszereket vetnek be, a káposzta egy részét pirítják, a másik részét a krumplival főzik, persze csodálatos eredménnyel, de az étel végül annyira más lesz, mint az eredeti, hogy
én inkább valami egyszerűbb megoldást kerestem.
A recepteket tanulmányozva hamar kiderül, mik azok a központi problémák, amelyek miatt a menzás kelkáposzta annyira rossz volt. Először is a káposzta teljesen szétfőtt, és ettől az íze is kissé módosult, unalmas, érdektelen lett. A második probléma a rengeteg rántás, ami teljesen felesleges, mivel minden kelkáposzta-főzelék krumplival készül, ami bőven elég sűrítőanyag. A harmadik a szokásos menzai hiányosság, a fűszerek teljes hiánya. A köménymagot, ami némelyik példányban felbukkant, szinte minden gyerek utálja, sokkal jobb lesz őrölt köménnyel.
Alapanyagok:
A fokhagymát felaprítom, és a vajban megfuttatom.
Hozzáadom a megpucolt, felkockázott krumplit, és felöntöm annyi alaplével, hogy éppen ellepje.
Lefedve, alacsony lángon főzöm kb. 5 percig. Közben a káposztát vékony csíkokra vágom. Amikor a krumpli félig megpuhult, hozzáadom a káposztát is, átkeverem, ízesítem sóval, borssal, szerecsendióval és köménnyel, majd lefedve párolom további 5 percig. Kimerek a krumpliból és a káposztából is néhány merőkanálnyit, hozzáadom a tejfölt, leturmixolom, és visszaöntöm a lábosba.
Az én fiaim már nem kapnak ilyesmit az oviban, de nálunk még gyakori volt. Sokan ölni tudtak volna érte, engem viszont a hideg kirázott a száraz, morzsálódó vizes piskótát moslékká áztató híg, édes, kakaós löttytől. A piskótát hagyományos módon, tojással sütöttem, az öntet pedig inkább kakaós, mint cukros, és önthető, de nem híg, így nem ázik el tőle a tészta.
Alapanyagok:
a piskótához
a csokoládéöntethez
A tojásokat szétválasztom, külön tálba teszem a sárgáját és a fehérjét.
A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem, a sárgákat előbb a cukorral keverem ki, majd hozzáadom az olvasztott vajat,
végül a lisztet is. Több részletben a tojássárgás keverékhez forgatom a habot, majd sütőpapírral bélelt, szögletes alakú jénaiban vagy tepsiben, 180 fokosra előmelegített sütőben körülbelül 40 perc alatt megsütöm.
A kakaóport, a cukrot, a sót és a vizet simára keverem egy kis lábosban. Alacsony lángon felmelegítem, éppen csak addig, míg el nem kezd halkan bugyborékolni, ekkor rögtön lehúzom a lángról, és hozzákeverem az előzőleg apróra vágott csokoládét. Simára keverem, míg el nem olvad.
Iszonyatosan száraz volt, hogy literszám kellett inni rá a vizet.”
– emlékszik vissza egy tarhonyagyűlölő. Én imádom, és a menzán is imádtam, csak a hús ne lett volna olyan mócsingos!
Alapanyagok:
A szalonnát felkockázom, kiolvasztom a zsírját. A hagymát finomra vágom, és megpárolom a szalonnazsírban, megszórom fűszerpaprikával, köménnyel, és beleforgatom a húst.
Átpirítom, egész pici vizet öntök alá, belekeverem a felkockázott paprikát és paradicsomot, és, mintha pörköltet készítenék, puhára párolom.
Amikor majdnem kész, belekeverem a tarhonyát, átpirítom,
sózom, és felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, vagy ha van, alaplével. Amikor megpuhult, kész.
Mindenki listáján ez volt a második legjobban utált étel, sokan a hányáshoz hasonlítják, sőt, olyan is van, aki képes volt halkan könnyeket potyogtatni a finomnak egyáltalán nem mondható ebédbe kisiskolás korában.
A menzás finomfőzelék emlékeim szerint abból a fajta mirelit zöldségkeverékből készült, ami ugyan szép, szabályos kockákra vágott répákból és karalábékból állt, de ezek
állaga annyira módosult, hogy gumis, kemény és gyakran szálas élményt nyújtott rágás közben.
Ebből az ételből igazán tavasszal lehet kihozni a maximumot, amikor mindenből van friss, új répa, új karalábé, új borsó. Ugyanakkor egész évben lehetséges sokkal finomabbat készíteni belőle, mint a menzás rettenet.
Alapanyagok:
A répát és a karalábét megpucolom, kockákra vagy gyufaszál méretű csíkokra vágom – utóbbi főleg akkor ügyes megoldás, ha ősi finomfőzelék-gyűlölőknek készül az ebéd, így nem fognak rögtön felmerülni bennük a sötét gyerekkori emlékek –, majd az olvasztott vajba forgatom. Felöntöm annyi alaplével vagy vízzel, hogy ellepje, ha kell, kicsit sózom, és fedő alatt félig megfőzöm. Amikor félig-meddig megpuhult, hozzáadom a zöldborsót is, és további 5 percig párolom.
A tejszínből félreteszek egy-két evőkanálnyit egy kis tálba, a többit a főzelékbe öntöm, és felforralom. A félretett tejszínt simára keverem a keményítővel, és a főzelékbe öntöm. Alaposan elkeverem, még egy percig főzöm. Legvégül belevágom a petrezselymet is.
Paradicsomos káposzta
Tojásleves
Spenót
Aki utálta ezeket az ételeket, adjon nekik még egy esélyt, annak pedig, aki imádta: most aztán lehet nosztalgiázni!