Még mindig vannak olyan verssorok, amiket fejből tudunk, mégsem vagyunk igazán tisztában a szavak jelentésével. A költészet napja alkalmából József Attila gyerekkori, 11 évesen írt költeményének leghíresebb mondatát vettük elő, és igyekeztünk megfejteni a gasztronómiai hátterét.
De szeretnék gazdag lenni / Egyszer libasültet enni, / Jó ruhában járni-kelni, / S öt forintér kuglert venni.
A történet a cukrászdinasztiák századfordulós időszakára száll vissza, amikor a Kugler család fia, Henrik, akinek már az apja és a nagyapja is cukrász volt, bemutatta felkapott, a mai Vörösmarty téren álló cukrászdájában a mignont.
Ez a sütemény volt az, amit elsőként árultak papírtálcán; a köznyelv a híres cukrász nevéhez tapasztotta, így lett a magyar mignonból kugler. Sajnos saját cukrászkönyvében, a Legújabb nagy házi cukrászatban hiába kerestünk kugler vagy mignon nevű süteményt, nem közölt benne ilyesfajta receptet. Annyit viszont tudunk, hogy
Kugler Henrik Párizsból hozott magával egy cukrászt, akit Gerbeaud Emilnek hívtak
– halála után, mivel saját utódai nem voltak, ő vette át tőle a boltot.
Az "öt forintért kuglert venni" különösen kedvesen hangsúlyozza a gyermeki nézőpontot. Akkoriban öt forint elég sok pénz volt. Olyan sok, amennyiből tengernyi süteményt vagy cukorkát vehetett volna a kis Attila, ha valaha lett volna neki annyi.
József Attila szövegkiadója, Stoll Béla szerint a költő nem okvetlenül a bevonatos kis süteményről álmodozott, hanem szopogatnivaló cukorkákra gondolhatott. Biztosan nem tudható, a kugler szó akár többféle, a híres cukrászdában kapható édességre is utalt az akkori szóhasználatban. Mivel a többség mignonként értelmezi a versben említett kuglert, így ezt készítettük el a költészet napja alkalmából.
A mignon voltaképpen egy krémmel töltött, cukorral bevont tortácska. A lapok piskótából készülnek, a krém pedig ideális esetben vajas cukrászkrém. A bevonat színe általában a töltelékkel harmonizál, eszerint lehet akár puncsos, citromos, csokoládés is.
Most egy olyat készítettünk, ami a lehető legtöbb ponton egyszerűsíti a folyamatot.
Nem főzött krémet, hanem ganache-t, azaz tejszínben oldott csokoládét használtunk a töltéshez,
a bevonatot pedig egyszerű, kész marcipánmasszából állítottuk elő. Akinek nem tetszik a nyers szín, néhány csipet ételfestékporral színezze be a marcipánt.
a piskótához:
A krémhez:
A bevonathoz:
A piskótához először két sütőlapot kibélelek sütőpapírral. Két tálat veszek elő, és a tojásokat kettéválasztom. A sárgákhoz adom a cukrot, és fehéredésig keverem. Beleforgatom a mandulát és a lisztet. A fehérjéket a sóval habbá verem, és a sárgákból készített masszába forgatom. A tésztát kettéosztom a tepsik között.
A piskótalapokat 180 fokosra előmelegített sütőben körülbelül 8 perc alatt sütöm meg. Ha készen vannak, óvatosan deszkára borítom őket, és lehúzom róluk a sütőpapírt. A krémhez felforralom a tejszínt, és beletördelem a csokoládét.
Egy percig hagyom állni, majd simára keverem a krémet, és a hűtőbe teszem.
Körülbelül egy óra kell neki, míg éppen kenhetővé szilárdul,
ekkor kiveszem, és megkenem vele az egyik tortalapot. Ráfektetem a másik lapot. Letakarom, és a hűtőbe teszem néhány órára, hogy megdermedjen, és könnyebb legyen szeletelni.
Ha megszilárdult, kockákra vágom a süteményt. A marcipánmasszát porcukorral megszórt felületen vékonyra nyújtom. A süteményekhez képest kétszeres nagyságú kockákat vágok a kinyújtott masszából.
A felső piskótalapot megkenem ribizlilekvárral, és erre helyezek még egy kocka süteményt.
Az így kapott kétemeletes minyonra borítom a marcipánt, oldalt is egyenletesen rányomkodom. A tetejét cukorkával, csokoládéforgáccsal vagy tortadarával díszítem, de az is jó, ha csak egy szem mandulát biggyesztek rá.