A hely, ahol vödörbe mérik a koktélt

Wödör Bár koktél
Wödör
Vágólapra másolva!
Annyi hely nyílik a belvárosban, hogy szinte minden hétvégén kipróbálhatunk valami újat. Hogy menjen az üzlet, a vendéglátóhely tulajdonosainak nemcsak első osztályú gasztroélményt kell nyújtaniuk, hanem a többitől eltérő, különleges ötlettel is elő kell állni, hogy ne vesszenek el a bulinegyed tengernyi kínálata közt.
Vágólapra másolva!

Ilyennel próbálkozik a big size koktélokat kínáló Wödör Bar nevű hely is – igen, így dupla vével, talán, hogy a németek ne olvassák „födörnek" (bár, hogy az angolok, franciák, olaszok, és egyéb kétpontos ékezet nélküli nemzetek mit kezdenek az ö betűvel, az ott jártunkkor nem derült ki.)

A Madách téren, az egykori fehérnemű bolt helyén, két söröző között nyitották meg apró bárjukat az egyébként marketinggel foglalkozó tulajdonosok. A frekventált hely mellett az is szempont volt, hogy kínálatukkal ne legyenek konkurensei a környező helyeknek.

Az itallapon szerepelnek a klasszikusok, így a mentás-lime-os, emellett kérhetünk grapefruitos-szárított citruslevelekkel dúsítottat, piros hűsítőt fagyasztott görögdinnye darabokkal, de ugyanúgy rozét is fagyasztott szőlőszemekkel és jéghideg szódával.

Egy vödör jeges koktél Forrás: Wödör Bar

A hely annyira kicsi, hogy beülni nem lehet, néhány asztal van kint, az esőtől biztosan megvéd bennünket a Madách téri épület árkádja, de

a tulajdonosok nem is igazán be- és leülősre szánták a helyet, hanem elsősorban olyan italokat kínálnak, amelyek városnézéshez, szerelmes andalgáshoz és két buli között ideális kísérők

– leginkább a kisebb vödör méretű polisztirol pohár miatt, amely sokáig tartja hidegen az italt. Az általunk tesztelt például a 37 fokos esti hőségben is simán bírta háromnegyed órán át. El is lehet ennyi ideig iszogatni, mert egyrészt sok, másrészt a beledobott jég olvadáskor nem higítja teljesen vízizűre a koktélt; a jégkocka jégbe fagyasztott gyümölcsöket, mentalevelet rejt.

Még két hétig biztosan élvezhetjük a meleget, így érdemes kipróbálni egy wödröt, az ősz beköszöntével a poharak maradnak, csak éppen forralt borcsodák és egyéb meleg italok kerülnek majd bele.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!