Kaszás Gergő képes bármilyen karaktert megformálni, teljesen mindegy, hogy közmunkást, gengsztert vagy éppen Medici Katalint kell eljátszania. A Jászai Mari-díjas színészt számtalan színpadi szerepben és fimben láthattuk, legutóbb A Viszkis-ben, de sokszor kölcsönzi hangját sztároknak: volt már a sorban Leonardo Di Caprio, Brad Pitt, Kevin Bacon és Jared Leto is, ám azt kevesen tudják, hogy
Ethan Hawke állandó magyar hangja igazi borkedvelő.
Kíváncsi az újdonságokra, nyitott a különlegességekre, és ha utazik, keresi a helyi fajtákat. Így nem is találhattam volna megfelelőbb partnert ahhoz, hogy meglátogassam Szentesi Józsefet, akinek pincéjében olyan kivételes borok sorakoznak, mint a fent említett Tihanyi kék, Tarcali kék vagy a Laska.
Ha két borkedvelő összekerül, nem kell sokáig keresgélni a témát. Mi is szinte azonnal a borról kezdtünk el beszélgetni, amint beültünk az autóba. Érdekelt, hogy mikor kezdődött Kaszás Gergőnél ez a rajongás a borok iránt, és persze nem kellett sokáig várnom a válaszra. Pontosan meg tudta mondani.
Szerinte ezt az egész ott kezdődött, hogy 2003-ban Egerbe szerződött, a Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja lett.
Egy alkalommal ugyanis, a város központjában sétálva egy bolt kirakatában meglátott egy díjnyertes chardonnay-t.
Azonnal kíváncsi lettem, hogy milyen lehet az a bor.
Megvette, megkóstolta és nagyon megkedvelte. Lőrincz György, egri borász készítette, aki ma a St. Andrea Pincészet borásza és tulajdonosa, ám akkor még nem ezen a néven láttak napvilágot a borai. Ennek hatására aztán már tudatosan kereste a chardonnay-kat, érdekelte, hogy mit tudhat még a fajta. Azóta eltelt néhány év, és közben az ő ízlése is sokat változott. Az a chardonnay még egy érlelt, fahordós tétel volt, déligyümölcsös aromákkal.
Ma már inkább a könnyedebb stílusú borokat keresem.
Az évek során aztán a társulattal több helyi pincészethez is elmentek kóstolni. Például az Orsolya pincéhez vagy Kaló Imréhez. Ezekre az alkalmakra is szívesen emlékszik vissza, de úgy véli,
az a bizonyos chardonnay volt az, aminek hatására igazi borkedvelővé vált.
Gergő ma már újra Budapesten él, itt is dolgozik. Szabadúszóként számos színházban szerepel. Játszik például a Szkénében, a Pinceszínházban és az Örkényben is. Borokat egyre tudatosabban kóstol és a fővárosban is keresi azokat a helyeket, ahol valami különlegességekre, esetleg kincsekre bukkanhat.
A Bálna déli végében van egy pub, aminek nagyon jó a borlapja, de hasonlóan tetszik a Palack borbár választéka is.
Ez utóbbi a Szkéné Színház közelében van, így előfordult, hogy előadás után toppant be oda egy kóstolóra. A Palack szemfüles sommelier-je fel is figyelt arra, hogy mennyire érdeklődik a borok iránt, milyen hozzáértően kérdezget egy-egy fajtát illetően. Később fel is kérte boros rendezvényük egyik előadójának, ahol végül mi is találkoztunk.
Egyébként Gergő ötlete volt, hogy Szentesi József pincéjébe menjünk el kóstolgatni, hiszen ott olyan borokkal találkozhatunk, amikkel máshol nem. Jónéhány évvel ezelőtt ő is kóstolta már a csókaszőlőből készült borát, ám a borász akkor még csak szinte kísérletezett a fajtával.
Kíváncsi vagyok, változtatott-e azóta valamin, máshogy készíti-e ezeket a borokat és hogy mik a tapasztalatai ezekkel a szőlőfajtákkal.
Furának hathat, hogy Budaörsre megy valaki bort kóstolni, hiszen szőlősorokat egyáltalán nem látni arrafelé. Pedig Budaörs valaha híres bortermelő vidék volt, hatalmas ültetvényekkel, apró présházakkal a hegy oldalában. Szentesi József családjának is itt volt a pincéje, édesapja itt borászkodott.
Gyerekként sokat kellett a szőlőben lennem, segítenem a zöldmunkákban, és be kell vallanom, nem nagyon szerettem.
Szentesi József szerint talán emiatt lehet, hogy később esze ágában sem volt borral foglalkozni. Ám húsz évvel ezelőtt megváltozott minden. Akkor vásárolt a Velencei tónál egy fél hektáros ültetvényt. Úgy számolta, az termel majd neki annyi bort, amelyet a családdal és a barátokkal elkortyolgathat a diófa alatt üldögélve. Aztán a kezébe akadt egy régi újságcikk, amelyben egy különleges borról, a csókaszőlő és a kadarka házasításával készült Budai vörösről írtak.
Ez a bor volt az Osztrák-Magyar Monarchia idején az egyik legfontosabb exportcikke az országnak.
Felkeltette az érdeklődését a cikk, és utána már tudatosan keresett minden szakirodalmat erről. Vett boros szakkönyveket, sőt, még árverésre is elment, hogy 1890 előtti iratokat vásárolhasson. Felkereste Kozma Pált is, az egyik könyv szerzőjét.
Ő látta, hogy levakarhatatlan vagyok, úgyhogy segített nekem.
A pécsi kutatóintézetből szerezte be az oltóanyagokat azokhoz a régi magyar fajtákhoz, amelyeket kiszemelt. Tíz fehéret és tíz kékszőlőt ültetett. Ezek a filoxéravész után tűntek el teljesen a szőlőföldekről, ám a borász úgy gondolta, megérik a kísérletezést.
Az egyik ilyen fajta volt a tihanyi kék, melynek 2016-os szüretből készült borát azonnal meg is kóstolhattuk.
Kellemes, könnyen iható bor, hihetetlen gyümölcsösséggel: szamóca, cseresznye, meggy, valamint egy kis egzotikus fűszeresség árad az illatából.
A színe jóval halványabb a klasszikus vörösborokénál. Mintha egy lágy kadarka vagy siller lenne. Szentesi József szerint sokakat meg is zavar a színe, hiszen nem ehhez vannak szokva.
Ám amint megkóstolják, már tetszik nekik.
Ma már összesen 16 hektáron gazdálkodik, de csak a területe 10-15 százalékát ültette be ezekkel a régi magyar fajtákkal. A borok nagyon komoly terméskorlátozással, a legtermészetesebb módon, beavatkozás nélkül készülnek, spontán erjednek. A vörösek szűrés nélkül kerülnek a palackba.
Hosszú ideig tartott kikísérletezni, mi áll jól ezeknek a szőlőknek, mit kedvelnek.
Szentesi József szerint a legnagyobb problémát az adta, hogy nem volt hozzájuk használati utasítás, és nem talált olyan szakértőt sem, aki el tudta volna mondani, hogy milyen termesztési mód jó nekik. Ma már ugyanis senki nem foglalkozik már ezekkel a fajtákkal. Az első esztendőkben még a szüret időpontját is nehéz volt eltalálnia, hiszen arról sem volt semmi információja, hogy késői esetleg korai érésűek ezek a szőlők. A lelkesedését és a jó kedvét mindez azonban nem törte le.
Most már azért kapisgálom, mikor kell szüretelni.
Hasonlóan az előző vörösborhoz, 2016-os Tarcali kék bora is nagyon könnyed, friss és gyümölcsöcs. Olyan, amit bármikor szívesen kóstol az ember, akár télen, akár nyáron. A legnagyobb melegben is, hiszen könnyedségével üdítőleg hat.
Szentesi József szerint régebben egyébként sokan őrültnek tartották a szakmából, hogy ezekkel akar foglalkozni. Most pedig, ha elmennek hozzá, elájulnak attól, amit ott találnak. Nem gondolták volna, hogy ezek a fajták ilyen finom borokat tudnak adni.
Én ráadásul úgy gondolom, ha idejön egy külföldi turista, akkor magyar szőlőfajtából készült bort fog kérni, arra lesz kíváncsi. Nem akar ezredszer is chardonnay-t kóstolni.
Kaszás Gergő erre azonnal helyeselt. Amikor külföldre megy, ő is a helyi fajtákat keresi. Felkészül utazás előtt, hogy hol és mit érdemes megkóstolni. Kíváncsi az adott ország különlegességeire, utánanéz a helyi borászatoknak.
Most utazunk például Szicíliába, ott nagyon szeretnék Nero d'Avola bort kóstolni.
Aztán elénk került Szentesi József 2016-os Csókája is.
A csókaszőlőről sokáig úgy tűnt, hogy igazi sikert tud itthon befutni.
Számos borász kedvet kapott a telepítéséhez és a borkészítéshez. Majd sokan fel is adták. Pedig tényleg nagyszerű bort lehet belőle készíteni. Nagyon gyümölcsös és fűszeres is egyben, melyet egy kis füstösség tesz még különlegesebbé. Igazi gasztrobor lehetne itthon, hiszen könnyedségével, karakterességével számos étellel jól párosítható.
Szentesi József szerint hatalmas potenciál van még a laska szőlőben is, bármelyik világfajtával felvehetné a versenyt.
A laska egyébként apró fürtű szőlő, mely hozamkorlátozással szépen beérik.
A belőle készült bor már sötétebb színű, és az illatában, ízében fellelhető gyümölcsök is már a sötétebb bogyósokból kerülnek ki: fekete szeder, fekete cseresznye, szilva. Határozott fűszeresség, és némi kakaós, kávés jegyek kísérik a gyümölcsöket. Feszes savak tartják a kortyot, szépen integrált tanninok. Gergő szerint nem véletlen, hogy ilyen összetett, hiszen, ha belegondolunk sok gyümölcsre, például az eperre is igaz, hogy az apróbb szeműek ízletesebbek, mint a nagyobbak.
Majd néhány év múlva, a Nemzetközi Laska Fesztiválon, amikor már az egész világ felfedezte a fajtát, elmondhatjuk, hogy mi voltunk azok, akik jó előre megjósoltuk a sikerét.
A kóstolót a fekete muskotállyal zártuk. Egy igazi játékos borral. Játékos abból a szempontból, hogy egy olyan vakkóstolón, ahol fekete pohárban szervirozzák a borokat, hogy még a színét se lehessen tudni, valószínűleg mindenkit megzavarna az illatával. Kevesen találnák ki, hogy vörösbor van a pohárban, olyan parfümös, muskotályos illata van, ami csak a fehérborokra jellemző. Ízében kicsit elmarad az illatban beígért gazdagságtól, de hihetetlenül izgalmas így is. Ismét egy olyan, őshonos magyar fajta, amit jó lenne újra felfedezni mindenki számára. Ezerszínűek a magyar borok, büszkék lehetnénk a régi fajtákra is.