Nagyon fontos instrukciót adnék, ha úgy dönt, hogy négy napig a gyomrának gyönyörét keresve elutazik a Csabai Kolbászfesztiválra.
Ne ejtse ki a száján azt a szót, hogy szalámi.
Tényleg. Ennél fontosabbat nem is mondhatnánk. Nincs semmi baj azzal a húsipari termékkel sem, tényleg, de egyszerűen nem ugyanaz a két étel. (Jó, segítünk, egyfelől a csabait nem borsozzák – pirospaprika annál több kerül bele-, másrészt a hús sokkal nagyobbra van aprítva, mint a szalámikban.) Meg persze
a csabai kolbász nem szimpla húsipari termék, hanem a hagyományos, békebeli, háztáji élelmiszerkészítés műremeke.
Elismerem, hogy békéscsabai születésű kolbászrajongóként az elfogultság csillan meg ezekben a sorokban, méghozzá vakító fénnyel, de, ahogy két éve is írtam, a csabai kolbász tényleg intézmény, tényleg lelke van, annak a sok-sok generációnak a szíve van minden egyes szálban, amelyeknél már régóta apáról fiúra öröklődnek a házi kolbászkészítés fortélyai.
Visszatérve a fenti jó tanácsra, ha egy Békéscsabán vendégségben lévő leszalámizza a csabai kolbászt, akkor kedves mosoly kíséretében nézik el neki a csabai kolbászmesterek, ha viszont egy helybeli merészeli így hívni, akkor pont úgy fogják kinevetni, mint engem a Csabai Kolbászklubban néhány éve, amikor a szeretettel átnyújtott kupica pálinkát nem tudtam lehúzni egyszerre.
Azt a kényes nagyvárosi gyomrot!
A szeretettel szót nem véletlenül szőttem bele ezekbe a sorokba, a kolbászkészítésnek ugyanis, az alap hozzávalók mellett ez az egyik fontos eleme. Minden kolbászkészítő mester hatalmas szívvel készíti a termékeit, és mindig az a legnagyobb dicséret, ha valaki még egy szeletet kér.
Nem hiába igaz, hogy a teli kolbásztálnál csak az üres szebb!
Október 19. és 22. között (idén a hosszú hétvége miatt a fesztivál pénteken kezdődik és hétfőn ér véget) a békéscsabaiak megint büszkén mutatják meg, hogyan élnek, milyen ételeket esznek, milyenek a szokásaik, a vendégszeretetük, a népzenészeik, meg persze az is kiderül, milyen óriásit tudnak bulizni, és mennyire tudják élvezni az életet. Nem ok nélkül özönlik százezer ember a fesztiválra már évről évre, és az sem az, hogy ennek a 10-15 százaléka már külföldről érkezik.
Messzire viszi a város és az ország hírét a csabai kolbász, nem véletlenül lett hungarikum. Az egész világon minket képvisel. Tudják ezt a helyiek is, az idős generáció már komplett iskolai osztályokat is fogad a helyi kolbászklubban, hogy azoknak is átadják a tudást, akiknél esetleg nincsenek meg az otthoni gyökerek. Magyarul, Békéscsabán mindenki gyúr, mindenki tölt, és mindenki fogyasztja is a kolbászt. Nem véletlen, hogy a hatalmas attrakciónak és óriási látványosságnak számító szombati gyúróversenyen idén is több mint 600 csapat méri össze tudását, de már ezt is megelőzi egy ifjúsági gyúrás, 400 gyúróalakulattal.
Az már most kiderült, hogy ki az idei Kolbászkirály, vagyis kié lett a legjobb szárazkolbász, ezt idén először a rendezvény előtt megválasztották, az első díjat Dr. Vincze Gábor vehette át. E sorok írója az elmúlt két évben zsűriként vehetett részt a kolbászok bírálatán, és higgyék el,
nincs hálátlanabb dolog, mint a több tucat jobbnál jobb szárazkolbász között sorrendet felállítani.
Ahogy az is óriási kihívás, hogy az ember ne falja fel az összes versenyművet azonnal, mert akkor, hiába a csabai gyomor, jelentősen rövidebb lenne a fesztivál még nekem is. Pedig még az utolsó napon is fontos események vannak, a töltöttkáposzta-főző versenyt kár lenne kihagyni! Ahogy a mangalicával kapcsolatos programokat is aznap.
Meg úgy általában, kár lemaradni az egészről.
Fájó szívvel írom ezeket a sorokat, ugyanis szégyen, nem szégyen idén például nem tudok elmenni a fesztiválra, ettől pedig
pont úgy háborog a szívem,
mint amikor csúnya metszésfelületű, túlzottan apróra darált vagy ne adj' isten penészes kolbászt lát az ember. Az Origo Fesztiválturisták csapatának másik két tagja viszont idén is ott lesz, ha minden jól alakul, hogy - akárcsak tavaly - videós beszámolókkal tartsa a lelket azokban, akiknek csak a szíve és a lelke van jelen, a gyomra meg éppenséggel nem.