Nem mindegy, mi kerül Mikulás napján a csizmába

mikulás
Vágólapra másolva!
Kinek a piac, kinek a pince. A szerencsésebbek nyáron a kertből, télen pedig a pincéből szerzik be alapanyagaikat. Ám vannak, akiknek nem jutott nagy kert és ráfordítandó idő, úgyhogy kénytelenek beérni a piaccal. Ott persze sosem lehet tudni, mely alapanyagok jók. Pontosabban: mely alapanyagokat érlelte a természet és nem az érlelőszer. Ez a rövid felsorolás azonban biztosan segíteni fogja a választást. Lássuk, mit érdemes venni a piacon decemberben, és milyen gyümölcsöt tegyünk a lurkók csizmájába Mikulás napon.
Vágólapra másolva!

Minden hónapban fontos, hogy a szezonális, természet érlelte alapanyagokat keressük a piacon, hiszen a legjobbat szeretnénk gyermekeinknek és magunknak egyaránt. Ám decemberben még nagyobb hangsúlyt kap a döntés, hiszen közeleg a Mikulás-nap.

Forrás: Shutterstock

A Télapó zsákja mindig tele van mindenféle földi jóval. Legalábbis a versek és a mesék így mondják. Ám egyáltalán nem biztos, hogy tényleg a megfelelő gyümölcsöket vesszük ki belőle, és rakjuk az ablakba.

Amennyiben vegyszermentes alapanyagokat szeretne vásárolni, a boltok polcai helyett keresse meg inkább az őstermelőket.

Persze a csizma nem lehet teljes banán és mandarin nélkül. De vajon biztosan ez a legjobb döntés? Az egzotikus gyümölcsöket termelő országokban sem az előállítást, sem a tartósítást nem kötik az Európai Uniós szabályozások. A termelők többsége alacsony bérért dolgozik,

ráadásul káros, kiszolgáltatott körülmények között.

A termékek messziről érkezenek, vagyis érésüket nem a természetnek köszönhetik. Válasszuk helyettük a helyi, jól tárolható gyümölcsöket, kompótokat és az aszalt fajtákat, amelyeket mi magunk is elkészíthetünk.

Kerüljön alma, dió, mandula, körte és naspolya a csizmába, birsalmából pedig nagyon finom teát lehet készíteni fahéjrúd és szegfűszeg felhasználásával.

Ezek a december hónap termései, illetve azok a gyümölcsök és zöldségek, amelyek az előző szezonból tárolhatóak:

alma, bab, birsalma, brokkoli, burgonya, cékla, dió, fejes káposzta, fejes saláta, fekete retek, fokhagyma, földi mogyoró, gesztenye, hagyma, karalábé, karfiol, kelbimbó, kelkáposzta, kínai kel, körte, mandula, naspolya, pasztinák, petrezselyem, póréhagyma, sárgarépa, sütőtök, tök, torma, vöröshagyma, zeller.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!