Meghökkentő karácsonyi szokások

bor karácsony
Vágólapra másolva!
Karácsony – az ünnep közös, a szokások mégis eltérők. Amikor kitekintünk a határon túlra, bizony találkozhatunk furcsa dolgokkal és hagyományokkal. Így van ez az ünnepi időszakban is, hiszen ahány nemzet, annyi karácsony. Angliában például szívesen töltik a szentestét egy pubban, az írek szódás kenyeret sütnek az ünnepi asztalra, a portugálok pedig a király koronáját eszik desszert gyanánt.
Vágólapra másolva!

Karácsony egy pubbon

Angol nyelvterületen a Mikulás, más néven a Father Christmas hozza az ajándékokat a gyerekeknek. December 24-én kifüggesztik a piros, mintás vagy épp csíkos, hosszú zoknijukat a kandalló párkányára vagy az ablakba, hogy az öreg szakállas bele tudja tenni a meglepetéseket.

Forrás: Shutterstock

Másnap reggel a lurkók izgatottan futnak a nappaliba vagy a konyhába, hogy megnézzék, mi minden került a zoknijukba. Az ünnepi ebéd ideje is ezen a napon, vagyis december 25-én jön el.

A menün a legtöbb családnál gesztenyével töltött pulyka szerepel zöldségekkel, na meg egy kis fehérborral.

Persze a mincemeat pie sem hiányozhat az asztalról. Ez egy vajas tésztából készült pite, amelyet aszalt gyümölcsökkel töltenek meg. Aztán ott van még a christmas pudding is, amely alkohollal és aszalt gyümölcsökkel készül.

Ha lezajlott az ebéd, megkezdődik a készülődés az ünnepi vacsorára. Jellemzően sült pulyka a befutó áfonyaszósszal, krumplipürével vagy zöldségekkel. Persze nemcsak bort, hanem pezsgőt is bontanak, és a koccintás sem maradhat el –

ahogy a christmas cracker sem.

Kinézetre olyan, mint egy óriási szaloncukor, benne pedig kis ajándékok, egy szóvicc és egy papírkorona van. Kibontása viszonylag egyszerű, bár okozhat vicces pillanatokat azok körében, akik először találkoznak vele. Ugyanis amikor megfogjuk a két végét, és széthúzzuk, pukkanva és füstölve nyílik ki.

December 26-án Nagy-Britanniában már nyitnak az üzletek, és kezdetét veszi a Boxing Day. Ez jelenti a karácsony utáni nagy leárazást.

A másik furcsa szokás, hogy karácsonykor pubokba vagy éttermekbe mennek az emberek, ahol karácsonyi menüvel várják őket. Mindenki kiöltözik, és együtt veszik birtokba a vendéglátóhelyet. Asztalt legalább egy évvel, maximum két-három hónappal karácsony előtt kell foglalni, különben hoppon marad a család.

Forrás: Pingo Doce

A király koronája ropog a fogak alatt

Portugáliában húsokban, tenger gyümölcseiben és levesekben gazdag konyhára lehet számítani – na meg persze néhány furcsa ünnepi szokásra.

A helyiek sem a kalóriadús, sem az édes fogásokat nem vetik meg.

Ez látszik a cozido a portuguesa nevű ételükből is, amely szinte minden létező húst tartalmaz: marhát, sertést, csirkét, sertésszármazékokat, mint a kolbász vagy a füstölt sertéshús.

A helyiek kedvence mégis a tőkehal, amelyet rengeteg hagymával és szalmakrumplival, aprítva sütnek meg. Erre ütnek tojást, végül petrezselyemmel és fekete olívával ízesítik. Másik népszerű fogás a grillezett szardínia.

A bolo rei a protugálok királytortája, amely nélkül nincs karácsony. Onnan kapta a nevét, hogy hasonlít a király koronájára.

Az elkészítésénél belesütnek egy díjat is. Aki megkapja, az készíti a következő évben a tortát.

Olaszországban mámoros a karácsony

Olaszországban a karácsony nagy ünnep – ráadásul egészen egyedi hagyományok kapcsolódnak hozzá. A legfontosabb: együtt lenni otthon a szerettekkel, na meg rengeteg étellel. Vannak szokások, amelyek régiónként változnak, viszont az ünnephez való ragaszkodás mindenkiben közös.

A karácsonyfa-állítást nem hagyják az utolsó pillanatra, már az adventi időszak alatt feldíszítik.

December 6-án nem jön Mikulás, a kisebb gyerekek mégis kapnak egy kis ajándékot. Viszont december 8-a náluk munkaszüneti nap, ekkor fogant meg Szűz Mária, és ez az a nap, amikor az ország ünnepi fényekbe borul. Ekkor kezdődik náluk a karácsonyi szezon.

Az olaszok kedvelt karácsonyi desszertje a calcionelli Forrás: Fine Cooking

Az ajándékokat nem a Jézuska, hanem a Télapó, vagyis a Babbo Natale hozza december 24-én. Az ünnepeket a család tagjai mind együtt töltik – néha a baráti társasággal karöltve.

Az olaszok kedvelt karácsonyi desszertje a calcionelli, amely hagyományosan mandulából, mézből, valamint Punch Abruzzóból készül, és porcukorral tálalják.

A Punch Abruzzo egy édes likőr karamellizált cukorból, citromból és narancsból. Persze helyette használhatunk akár sötét rumot is. Kivéve, ha gyerekeknek készítjük, mert akkor az alkohol helyett vaníliakivonatot érdemes használni.

A másik kedvelt finomság a szintén mandulából készült riciarelli,

amelyet még a gluténérzékenyek is fogyaszthatnak. Híres továbbá a panettone, amely ízesített kalácsot jelent. Emellett persze bőségesen megrakják az asztalt, amelyre halak, húsok és tésztaételek kerülnek.

Az ünnep december 25-ével még nem ér véget, a családok december 26-án is összegyűlnek, és elpusztítják a megmaradt ünnepi ételeket. Hivatalosan a karácsonyi szezonnak január 6-án van vége.

A franciák fatörzset esznek

A magyar és az olasz hagyományokkal ellentétben Franciaországban nem minden családnál van karácsonyfa. Akik mégis felállítják, jóval karácsony előtt megteszik, és Vízkeresztkor le is bontják. Az ünnepi vacsorára december 24-én kerül sor, az ajándékbontásra pedig szigorúan éjfél után.

Akik korán lefekszenek, csak másnap tudják meg, mit hozott nekik a Télapó, vagyis a Père Noël.

Az országban csak a december 25-e ünnepnap hivatalosan. Ekkor tartják az ünnepi ebédet, amely során meghatározott rendben fogyasztják el az ételeket: előétel, főétel, sajt, desszert, bor, végül kávé. Az előétel általában füstölt lazac vagy kagyló, a főfogás rendszerint szárnyas, mint a gesztenyével töltött csirke vagy pulyka.

Madeleine-t szívesen fogyasztják teával, belemártogatva Forrás: shutterstock.com

Franciaországban két ikonikus desszertet készítenek ebben az időszakban. Az egyik a madeleine, amelyet szívesen fogyasztanak teával. A kagylóalakú sütemény azonban nemcsak ünnepekkor kerülhet az asztalra, hanem hétköznapokon is.

A másik a bûche de noël,

vagyis a fatörzs, amely krémmel töltött piskótaszeletet takar.

Szódás kenyér az ír konyhából

Írországban karácsony közeledtével szintén igényes díszekbe borulnak az otthonok. Az ablakba régen örökzöldekkel megspékelt gyertyákat tettek – rendszerint hármat. Ez mutatta a szent családnak az utat az éjszakában. Az 1970-es években elterjedt szokás azonban egyre inkább elhalványulóban van.

Az írek szintén állítanak karácsonyfát, és Angliához hasonlóan itt is a Christmas Father hozza az ajándékot, és beleteszi a kikészített zoknikba.

A családtagok, mielőtt elindulnának az éjféli misére, gondoskodnak a Télapóról és a rénszarvasairól is: a szakállasnak egy pohár tejet vagy whiskeyt, az állatoknak pedig répát készítenek ki az asztalra.

Az ünnepi menü tartalmazza a plum puddingot, amely egy mazsolás karácsonyi desszert, és a már emlegetett mincemeat pie-t is. A főfogás általában fűszeres, pácolt marha, esetleg pulyka, sonka és áfonyaszósz.

Forrás: Shutterstock

December 25-én az utcai ünneplésé a főszerep. Az emberek beöltöznek, és vidám jeleneteket adnak elő.

Az ír konyhában érezhető a kultúrák keveredése: az angol és az olasz is felfedezhető.

Az egyik legikonikusabb nemzeti fogás a szódabikarbónás kenyér, amelyet íróval készítenek. A hagyományok szerint keresztalakot vágnak a kenyér tetejére, hogy megvédje a házat, és elűzze az ördögöt.

A karácsonyi lottó és a karácsonymanó

Svédországban nincs konkrét időponthoz kötve a karácsonyfa-állítás: vannak, akik mér az adventi időszakban, míg mások csak szentestén díszítik fel a fát. A karácsonyi készülődés egyik legfontosabb napja december 13, vagyis Luca-nap.

Az ajándékokat a jultomten, vagyis a karácsonymanó hozza.

Manapság mindenki sajátos módon ünnepli meg a karácsonyt, sok speciális szokás eltűnőben van az országban. Az ünnepi menü elég színes: karácsonyi sonka, szalonna, tojás, szardella, heringsaláta, pácolt hering, házi májpástétom, egyéb halételek és burgonya.

Spanyolországban fontos szerepe van a karácsonyi lottónak, ami a Lotería de Navidad. Az ajándékokat pedig nem a Jézuska és nem is a Télapó, hanem a három királyok hozzák a gyerekeknek.

A karácsonyfa-állítás szokása Németországból ered, ahol a Weihnachtsmann, vagyis a karácsonymanó teszi a fa alá az ajándékokat. Sőt, az első adventi koszorút is ebben az országban készítették el.

Dániában a karácsonyi időszak egész decemberben tart. A fát december 23-án együtt díszítik fel, egész nap karácsonyi filmek mennek a tévében. A legikonikusabb karácsonyi ételek a sült kacsa vagy sertés és dán rizsdesszert mandulával. Az ünnepi étkezésre és az ajándékok kicsomagolására december 24-én kerül sor.

Csehországban a hagyományos karácsonyi menü rántott ponty és krumplisaláta, valamint karácsonyi kalács, a vánočka. A svédek gyömbéres sütit és tejszínes szilvakrémet fogyasztanak az ünnepek alatt, a norvégok mézes és mandulás aprósüteményt, amelyet gyömbérrel, ánizzsal és fahéjjal ízesítenek, a lengyelek pedig apró nyakkendőkre emlékeztető süteményeket sütnek szívesen, amely a kolache nevet viseli.

A ricciarelli receptjéért lapozzon a következő oldalra!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!