A súlyemelő tinédzser a rovaroknak köszönheti erejét?

bogárevés
Indonézia lakói számára a szitakötők rendkívül vonzó táplálékot jelentenek. Szerintük az íze leginkább a rákéhoz hasonlít
Vágólapra másolva!
Sam Broadbent a növényi alapú táplálkozás híve. Legalábbis részben. Fontos alapanyagként tekint továbbá a különböző bogarakra és rovarokra is. A 18 éves, amerikai súlyemelő fiú a reggeli csirkés-sajtos szendvicset lecserélte lencsében úszó tücskökre. Vajon ennek köszönheti erejét és állóképességét?
Vágólapra másolva!

Sam vacsorára sem sertésszeltet, hanem szöcskéből készült burrítót eszik. A fehérjeporát szintén

zúzott szöcskével spékeli meg,

a grillre pedig általában skorpió kerül. Szerinte a táplálkozási szokásának köszönheti állóképességét és az edzőteremben elért sikereit.

Sam szerint a növényi és rovaralapú étrend segít neki javítani a teljesítményén Forrás: Verywell Fit

Sam a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve tért át a növényi alapú étrendre. Elmondása szerint korábban naponta kétszer evett húst, csirkét és pultykát a sajtos szendvicsben, sertést és marhát édesburgonyával pedig ebédre. Ma már a reggelije zabpehely tücsökkel, banán és néhány eper.

Elmondása szerint az iskolában is megpróbálta tartani az étrendet, de hamar pletyka tárgyává vált. Ez persze nem rettenti el. A fiatal fiú 2017-ben ismerte fel súlyemelés iránti szenvedélyét. Azt mondja, a növényi és rovaralapú étrend segít neki javítani a teljesítményén.

Hiszen a rovarok csodálatos fehérjeforrások.

Noha sokunk számára még elképzelhetetlennek tűnik a tücskös reggeli, a táplálkozási szakemberek szerint az idő előrehaladtával egyre jobban el fog terjedni ez a trend. Tudniillik a rovarok tenyésztése nem terheli meg annyira a környezetet, mint a haszonállatok tartása.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!