Lerántjuk a leplet a tökéletes rétes titkáról

Vágólapra másolva!
Vannak olyan receptek, amelyeket akárhogy gyakorolunk, akárhogy próbálgatjuk, sosem lesz olyan, mint amit a nagymamáink csináltak. Nem azért, mert nincs érzékünk hozzá, vagy mert nem vagyunk olyan tehetségesek, egyszerűen ők tudtak valamit, amit nekünk évtizedekbe telik megtanulni: a szívüket és a lelküket is belesütötték vagy főzték az adott ételbe. Így van ez a rétessel is. Akárhogy ügyeskedünk, nagymamáink kezében több évtizedes rutin van benne, amit nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani.
Vágólapra másolva!

Falun leginkább különleges alkalmakkor, ünnepekkor, születésnapokon készítettek rétest. Már akkor is azzal töltötték, mint manapság: túróval, meggyel, mákkal és almával. A recept és az elkészítés módja

anyáról leányra szállt, így adták tovább az örökséget, amely mai napig meghatározó a magyar gasztronómiában.

Mielőtt hozzáfogtak a réteshez, szigorúan kötényt kellett kötniük maguk elé, kendőt a fejükre, és meg kellett mosniuk a kezüket. A második lépés az eszközök és az alapanyagok előkészítése volt.

A zsírt és a lisztet maguk készítették, a tojást is a saját tyúkok alól vették el.

Fontos volt továbbá, hogy a réteses abrosz kéznél legyen, mert csak ezen az anyagon volt szabad kinyújtani a tésztát. Ilyen volt egyébként a kenyeres abrosz is, amelyet csak arra szabadott használni, hogy letakarják vele a kenyeret.

Ha az előkészületekkel megvagyunk, hozzáfoghatunk a tészta elkészítésének.

Forrás: Ludányi Bettina

Falusi rétes egy nagymama recepttárából

Hozzávalók:

  • 75 dkg liszt
  • 1 tojás
  • egy diónyi nagyságú disznózsír
  • annyi langyos, sós víz, amennyit felvesz

Elkészítés:

Szitáljuk a kimért lisztet egy edénybe, dolgozzuk el benne a diónyi nagyságú zsírt, adjuk hozzá a tojást, annyi vizet, amennyit felvesz, és kezdjük el összegyúrni.

Fontos, hogy a tésztát gyengére dolgozzuk, hogy elég vékonyra ki lehessen nyújtani. Akkor jó, ha már nem ragad rá a kezünkre, és hólyagos.

Íme egy videó, hogyan kell összedolgozni a tésztát:

Melegítsünk fel 3 nagyobb lábast, majd vágjuk háromfelé a tésztát.

Lisztezzük meg a gyúrótáblát, helyezzük rá a tésztákat, és borítsuk rá az átmelegedett lábasokat. Hagyjuk pihenni 20 percig.

Amint letelt az idő, terítsük le a réteses abroszt, szórjuk meg egy kis zsemlemorzsával, amely felissza a felesleges nedvességet, végül tegyük rá a tésztát.

Kenjük meg olvadt zsírral a felszínét, majd kezdjük el széthúzni kézzel úgy, ahogy a videóban látjuk. Először csak a szélét csipkodva, majd a kézfejünkkel alányúlva, lebegtetve, egészen az asztal széléig. Érdemes úgy csinálni, hogy még a szélén továbbnyúljon.

Amint elkészültünk, szedjük le a tészta szélét, mert az túl vastag, a rétes lelke pedig az, hogy a tészta hártyavékony. A leszedett részeket később újra összegyúrjuk, és abból is rétest készítünk. Azt általában csak töltelék nélkül sütötték ki, de ízlés szerint ugyanúgy megtölthetjük.

Locsoljuk meg a kinyújtott tésztát zsírral, majd tegyük rá a tölteléket: meggyet, túrót, mákot vagy almát.

Fogjuk meg az abrosz két szélét a hosszanti oldalon, és annak segítségével hajtsuk fel a tésztát. Folytassuk addig, amíg teljesen felgöngyölítettük.

Hideg zsírral zsírozzunk ki egy tepsit, mérjük hozzá a rétest, vágjuk el a megfelelő helyen, majd tegyük bele.

Kenjük meg olvadt zsírral a tetejét, és 20-25 perc alatt süssük készre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!