Vasárnap egy nagyobb társasággal a Bamba Marhában ebédeltünk. Azt gondolom, hogy ez korábban, amikor a gyorséttermi hamburgerezők mellett megnyíltak a minőségiek, divatos volt. Ma már jóval kevésbé az.
Mielőtt az egésznek nekivágok, előrebocsátom: nem lelkesedem Amerika (egyik) nemzeti ételéért, a hamburgerért. Az nekem csak egy fasírtos zsömle. Ami persze jó érzésekkel tölt el, hiszen gyerekkoromban sokszor csomagoltak azt a szüleim, ha hosszabb útra vagy strandra mentünk. (Azt vagy rántott húsosat, esetleg kolbászost. A lényeg, hogy ne romoljon gyorsan, mint mondjuk a sajtos vagy párizsis szendvics).
Persze tudom, ez egy komoly sértés, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy anyám nem angusmarhát rakott a zsömlébe, és azzal, is, hogy ez valódi minőséget jelent a gyorséttermi hamburgerekhez képest.
Friss, nem fagyasztott húsból készül, amit előttem sütnek meg, és a buci is sokkal jobb minőségű.
És akkor még jó ideig ott volt a dilemma: hogyan egyem, késsel-villával vagy kézzel. A mérleg nyelvét nem az billentette meg elsősorban, hogy az emberek 90 százaléka kézzel eszi, hanem, hogy én képtelen vagyok rá. Egyfelől az ügyetlenségem révén, másfelől pedig ennek a varázsát pont az adja, hogy az ember egyszerre kap meg mindent. Kell, hogy a szájba jusson a húsból, a zsömléből, a mustárból, és a savanyú uborkából is. Nincs mese, az ízélményhez mindre szükség van. Ezt pedig én csak harapva tudom elérni.
És ezen a ponton el is jutottunk oda, hogy milyen hamburgert választottam: mint mindig, most is az egyszerű, hagyományos sajtburgert. Hogy valóban ez a legnépszerűbb, jól jelzi, hogy asztaltársaságomból (nyolcan voltunk, köztük három gyerek) négyen is ezt választottuk. A kisebb gyerekek nuggetset ettek. Meg merem kockáztatni, hogy a csirkemell falatok nem fagyasztottak voltak, ha nem is helyben panírozzák azokat, a cég maga készítheti. A minősége is rendben volt. El is fogyott, ami gyerekek esetében ugye nem kis dolog.
Egyébként vannak egészen különleges hamburgerek is, amikbe különböző sajtok vagy rántott hagyma kerül. De olyan is, amibe tépett hús.
Az adaggal – utólag! – én magam is meg voltam elégedve. Az „utólag”-ot szándékosan emelem ki, hiszen a vágódeszkára emlékeztető tányéron kihozott zsömlét, a hüvelyk-, és a mutatóujjaimat összeérintve átértem.
Igaz, ahhoz, hogy át tudjam harapni (tudják, a korábban már említett ízélmény miatt fontos ez) a tenyeremmel le kellett lapítanom.
És valóban minőséget kaptam. A hús omlós volt, a zsömle friss, a sajt mennyisége elég volt, ahogy a benne lévő szósz is. Szószt külön is választhattam a menühöz, ami így a hamburgerből, egy választható köretből (én magam steak krumplit kértem, de van még édes burgonya és káposztasaláta is), és egy üdítőből áll. És az említett szószból. Az üdítővel hibáztam.
A fél liter ugyanis nekem nem volt elég, akik hozzám hasonlóan sokat isznak, jobban járnak az újratölthető pohárral,
amiért ugyan többet kell fizetni, de ár-érték arányban jobban járhat vele az ember.
Az ételt pincér hozza ki, de előtte be kell menni leadni a rendelést. Ezzel alapvetően nincs bajom, egy gyorsétteremben, a Bamba marha áraiba azonban szerintem beleférne az, hogy valaki felvegye a rendelést.
A sajtburgerem menüben 4800 forint volt. Mindent egybevetve, ezt némileg túlzónak érzem, noha azt is el kell ismerni, hogy a szendvicsbe nagy adag hús kerül. Az üdítő azonban gépi, ami messze elmarad az üveges minőségétől.
Mi a teraszon ültünk, amit virágok vettek körbe, ez teljesen rendben volt. Bent ment a klíma, aki kevésbé bírja a forró nyári napokat, választhatja azt is.
A székek fonott műanyagból készültek, több szék sem volt hibátlan állapotban, ami könnyen ahhoz vezethet, hogy annak, aki ráül, kiszakítja a ruháját.
Összességében jó vasárnapi élmény volt a Bamba Marhában enni, rendszeres vendégük azonban egészen biztosan nem leszek.