Habkönnyű nyári süti a nagyi receptje szerint

kiflikoch
Fotó: Mindmegette
Vágólapra másolva!
Itt a nyár, vele együtt pedig a gyümölcsszezon is, amikor is friss gyümölcsökből készíthetünk egy kis nassolnivalót. A kiflikoch nagyanyáink klasszikusának számít, azonban ez a recept tartalmaz némi pluszt is, ugyanis egy ínycsiklandó cseresznyés boszorkányhab is került a tetejére.
Vágólapra másolva!

A vaníliás sodóban elkevert kifliréteg édességét tökéletesen kiegészíti a cseresznye könnyedsége. A sütemény tetejére pedig egy önmagában is mennyei, retró desszert, a boszorkányhab került, amit szintén cseresznyés lekvárral bolondítottunk meg. Ez a habos sütemény tökéletes desszert, de könnyed második fogás is lehet egy tartalmas leves után. Érdemes rögtön két tepsivel készíteni belőle - írja a Mindmegette.

A videóból kiderül, hogy pontosan, hogyan is készül ez az isteni nyári sütemény:


A cseresznye a rózsafélék családjába tartozó cseresznyefa gyümölcse, június elejétől csaknem két hónapig lehet kapni. Változatos gyümölcs, fajtától függően lehet világospiros-sárgás héjú, bordó vagy akár egészen sötétvörös is:

a korai cseresznyék általában kicsit vizesebb, savanykásabb ízűek,

de ez nem jelenti azt, hogy éretlenek lennének.

 A cseresznye nemcsak ízletes, hanem vitaminokban, ásványi anyagokban és növényi vegyületekben is gazdag.

Fehérje, rost, C-vitamin, kálium, réz, mangán van benne.

A C-vitamin elengedhetetlen az immunrendszer és a bőr egészségének fenntartásához, míg a kálium szükséges az izmok összehúzódásához, az idegműködéshez,

a vérnyomás szabályozásához és sok más testi folyamathoz is.

A cseresznye jó rostforrás is, így segít fenntartani az emésztőrendszer egészségét azáltal, hogy táplálja a jótékony bélbaktériumokat és elősegíti a bél egészséges működését. Magas az antioxidánstartalma is, amely még táplálóbbá teszi.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!