Savanyú káposztás halászlé, mennyei túrófánk – a legendás Szúnyogszigeti Halászcsárdában jártunk

Korhely halászlé

Fotó: Talán Csaba

Hallottunk már erről a csárdáról – Pákozdon, a Velencei-tó partján, egy félszigeten, varázslatos környezetben fekszik, távol a világ zajától. Pontosan erre vágytunk. És egy halászlére. Egy jó halászlére. Aztán amit ott tapasztaltunk, arra még legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Olvastuk és hallottuk, hogy kiváló a konyhája, de hogy életünk egyik legpazarabb ebédjét költjük itt el, arra nem számítottunk. Már-már kellemetlen volt – nem bírtuk megállni –, hogy minden falatnál bólintottunk egyet, vagy hümmögtünk: ez igen. Az adag megfelelő, az árak egyáltalán nem túlzóak, a kiszolgálás rendkívül kedves, figyelmes. Talán a túrós csuszán lehetett volna több tepertő – de ez persze ízlés kérdése…

Rekkenő hőségben érkeztünk a Szúnyogszigeti Halászcsárdába. Mivel hétköznap volt és délután fél három körül járt az idő, nem is voltak túl sokan. A csárda kerthelyiségében egy árnyas asztalhoz vezetett a pincér, aki azonnal megkérdezte, hogy mit hozhat inni. Ennek nagyon örültünk, hiszen kitikkadva érkeztünk. Sok étteremben kihozza az étlapot a pincér, majd elmegy, és utána hosszú perceken át kell vadászni a tekintetét, hogy az üdítőket meg tudjuk rendelni. Nos, itt nem ez történt. Limonádét rendeltünk, bodzásat. 

Egy-két percen belül érkezett is a friss, hideg limonádé, tele erdei gyümölccsel. A pohár oldala gyöngyözött, az ital se nem édes, se nem savanyú, éppen megfelelő volt. 

Fotó: Talán Csaba

Az étlapon megszokott magyar ízekkel találkozunk, szárnyasok és sertéshúsok, a halételek tekintetében pedig különösen sokszínű a kínálat. 

Mi azért jöttünk ide, mert meg szerettük volna kóstolni a csárda egyik különlegességét, a korhely halászlevet, amely egy savanyú káposztás vegyes halászlé citrommal és tejföllel. 

Egy adag ára négyezer forint. Láttam, hogy a többi asztalhoz érkeznek a különböző halászlevek – nekem úgy tűnt, hatalmas bográcsokban. Sok lesz ez nekem – gondoltam. Félve kérdeztem, hogy fél adagot lehet-e kérni. A pincér mosolyogva válaszolta, hogy természetesen, fél adag korhely halászlé. Meglepődtem. Ugyanis nagyon sok étteremben jártam úgy, hogy fél adagot kértem, de közölték, olyan nincs. Fél adag? Na, az nincsen. Ilyenkor általában megkérdezem, hogy mi az akadálya, hogy fele annyi ételt porciózzanak a tányérra? Milyen ördögi erők munkálkodnak az ellen, hogy ne tele szedjék a tányért, hanem csak félig? Erre általában mindenféle zavaros magyarázatok érkeznek, például, hogy fizetéskor nem lehet kiszámlázni, mert nincs a gépben fél adag étel. Egyébként ez a jobbik eset. Rosszabb esetben csak felhúzza a vállát a pincér és csak megismétli: nincs fél adag. 

Na, de vissza a Szúnyogszigeti Halászcsárdához: itt van fél adag. Kértünk tehát egy kis adag korhely halászlevet, egy egész adag túrós csuszát, és desszertnek egy túrófánkot. 

Alig vettük át a hely nyugalmát, néhány perce próbáltuk csak az atmoszférát élvezni - miközben kortyolgattuk a limonádénkat -, máris érkezett a halászlé kisebb bográcsban. 

Korhely halászlé
Fotó: Talán Csaba

Belekanalaztam, és rengeteg hal volt benne – vegyesen, szálka nélkül. Egyetlen egy szálkát sem találtam. A leve sűrű, a hallében sok-sok savanyú káposzta, a bogrács oldalán citrom. Na, ilyen halászlét sem ettem még. 

Az első kanállal jó mélyen merítettem – legyen benne a sűrű lé, káposzta és hal is. Mennyei ízek kavarogtak a számban. Savanykás, de mégis halízű, tejfölös sűrű halleves… 

Korhely halászlé 
Fotó: Talán Csaba

Ki találta ki ezt a finom halászlét és mióta van az étlapon? - kérdeztem a pincért, aki elmondta, hogy a csárda korábbi munkatársa, Dőry Béla bácsi találta ki a receptet még harminc évvel ezelőtt. Azóta választhatják a vendégek a korhely halászlevet, és persze sokan meg is kóstolják, mert nagy híre van.

Aki szereti a székelykáposztát is és a halászlét is, bátran ajánljuk, mert az íze kicsit olyan, mint a kettő keveréke”

- mondta. 

A halászlé perceken belül elfogyott, és csendesen korholtam magam, hogy miért csak fél adagot kértem. Bár bőven elég volt, mégis kanalaztam volna tovább, annyira finom volt. 

De nagy baj nincs, itt van még a túrós csusza. Klasszikus csusza, friss főtt tésztából, jó sok túróval… és egy kevéske szalonnával a tetején. Ízlés dolga, de én kicsit többet ettem volna rá. 

Túrós csusza
Fotó: Talán Csaba

A csusza viszont pontosan olyan volt, mint ahogyan az meg van írva: nem ám túrós tésztát kínálnak itt a vendégnek, hanem igazi csuszát, amelyet kicsit megpirítanak. A tészta itt-ott ropogósra pirult. 

Fotó: Talán Csaba

Ezután jött a korona… a desszert. Emlékeim szerint ettem már túrófánkot, de az ízét már nem tudtam felidézni. A tányéron két fánk fahéjas cukorba forgatva és rengeteg édes tejföllel tálalva. Már a látvány is csodálatos volt, na de az íze és az állaga… hát, az utánozhatatlan. Valóban fánkra számítottam, amelyben a tészta dominál. De ez a túrófánk nem ilyen volt. A külseje ropogott, a sütéstől kapott egy vékony kérget, de belülről a lágy túró puhán olvadt a szájban. 

Túrófánk
Fotó: Talán Csaba

Na, ezt hogy csinálták? – kérdeztem. A pincér elmondta, hogy 3-4 percre forró olajban sütik, attól kap egy vékony, ropogós kérget. Minden egyes rendeléskor frissen készítik, mert úgy finom – mondta. Lehet órákkal később is fogyasztani, akkor is nagyon ízletes, de nem nyújtja már ugyanazt az élményt, mint a frissen sült fánk. 

Túrófánk
Fotó: Talán Csaba

Itt érkezett el az a pillanat, amikor egyre kellemetlenebbül éreztem magam, ugyanis minden falatnál hümmögtem – de finom! –, vagy bólogattam a tányérba, hogy ez igen. Higgyék el, nem szándékosan. Nem akartam én teátrális lenni egy pillanatig sem. Egyszerűen bármikor megéreztem a számban az ízt, a fánk állagát, a ropogós kérget, a lágyan olvadó túrót, nem bírtam magamban tartani a véleményemet. 

Tele hassal szuszogtunk még néhány percig az árnyas kerthelyiségben, még egy limonádét kértünk, sőt, két kávét is ittunk a remek ebéd után. 

Szúnyogszigeti Halászcsárda
Fotó: Talán Csaba

Ezután kértük a számlát. Meglepődve láttam, hogy a fél adag halászlé valóban fele annyiba kerül, mint az egész adag. Ez azért különösen tisztességes, mert az éttermek nagy részében – amelyben létezik a fél adag – a teljes ár háromnegyedét számolják fel a kisadag ételért. „Van fél adag étel, de az ára az egész adag 75%-a” – mondják. Itt azonban a fél adag nemcsak a mennyiségre vonatkozik, hanem az árra is. Kétezer forint volt. A csusza 2700, a fánk pedig 2300. A három limonádéval és a két kávéval együtt 11 990 forintot fizettünk. A pincér a fizetés előtt jelezte, hogy a számla tartalmazza a 10% szolgáltatási díjat. Ez is nagyon tisztességes, hiszen felhívja a vendég figyelmét, hogy ha borravalót kíván adni, tudja, hogy 10% már benne van az árban. 

Amit még fontos elmondani, hogy hétköznap délután nem voltak túl sokan, így az ételekre valóban csupán perceket kellett várni. 

„Hétvégén rengetegen vannak, ajánlott már csütörtökön, legkésőbb pénteken asztalt foglalni”- mondta a pincér már egy másik asztaltársaságnak, akik azt tervezték, hogy a vendégeiket szombaton a csárdába invitálják. 

Szúnyogszigeti Halászcsárda
Fotó: Talán Csaba

Kifelé menet az Üvegtigris című film jutott eszembe. „Rossz helyen van ez a kocsi.” - mondták a filmben, mert nem érkezett vendég a lakókocsiból kialakított büfébe, amely valóban nem túl forgalmas helyen volt. 

De a Szúnyogszigeti Halászcsárda pontosan kiváló példája annak, hogy bármilyen eldugott étteremről is legyen szó, ha a konyhája csodálatos, az ételek különlegesen finomak, akkor annak híre megy és az étterem sikeresen működik.

A csárda helyén egyébként 150 évvel ezelőtt is halászok főzték a híres halászleveiket, amelynek hírnevét a később felépült halászcsárda évtizedek óta igyekszik megőrizni. Fontos, hogy az étterem télen zárva tart. A környék kedvelt hely a kirándulóknak is, hiszen itt található az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékhelye, a felújított katonai emlékpark, a Doni emlékkápolna, valamint egy csodálatos arborétum is.