Így akadályozza meg, hogy kicsírázzon a krumpli

Vágólapra másolva!
Egy életmódguru megosztott egy sor egyszerű tárolási trükköt, köztük azt is, hogy miképp akadályozzuk meg azt, hogy az otthon tárolt burgonyánk kicsírázzon.
Vágólapra másolva!

Egy TikTok felhasználó,@lifetips669 megosztott egy videót, ahol számos hasznos tippet mutat meg, amelyeket megfogadva megfelelően tárolhatjuk a gyümölcsöket és a zöldségeket - számolt be a Mirror.

A zöldségesek soha nem fogják elárulni ezeket az élelmiszer-tárolási tippeket

- mondták a videóban.

Részletezve a tárolási technikájukat, elmagyarázták:

A nagy mennyiségben vásárolt burgonya megromlik. A burgonya és az alma azonban jó barátok. Együtt tárolva pedig megakadályozzák, hogy a burgonya kicsirázzon.

 Úgy tűnik, szimplán a tudomány áll a titkos módszer mögött, ugyanis

 az együtt tárolásuk lelassítja az érési folyamatokat.

A kóstoló asztal szerint az alma etilént, egyfajta gázt termel, amely "lelassíthatja vagy leállíthatja a burgonya érési folyamatát". A portál azt is javasolja, hogy

ne meleg helyen tárolja a burgonyát, hanem "hűvös, száraz és sötét" helyen érdemes tartani.

Azonban ne tegye őket hűtőbe, 

mert a hideg „a burgonya keményítőjét cukrokká alakíthatja, amelyek főzéskor rákkeltővé válhatnak”.

 És figyeljen oda – mivel az almából származó etilén valójában fordított hatást gyakorolhat más élelmiszerekre – különösen a hagymára, a dinnyére, a brokkolira és az őszibarackra, ezért az etilénnel szembeni nagy érzékenységük felgyorsíthatja az érési folyamatot, így hamarabb válhatnak ehetetlenné.

krumpli, burgonya
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

Lifetips669 mindezek mellett azt javasolja, hogy töltsön garnélarákot egy üres ásványvizes palackba, és töltse fel csapvízzel. – Csavarja rá a kupakot, és fagyassza le – tanácsolja – Így akár egy évig is friss maradhat.

A hozzáértő beszámolók azt is javasolják, hogy merítse vízbe a brokkolit, hogy hosszabb ideig friss maradjon, és azt is állítják, hogy ha a hagymát harisnyában tárolják akkor az "sokáig eláll".

A burgonyához hasonlóan @lifetips669 megjegyzi, hogy az együtt tárolt banán gyorsabban penészedik.Hogy ha viszont egy zacskót teker a szára köré, akkor nem penészedik és" tökéletes marad".

A TikTok-felhasználók nem győztek hálálkodni a videóért:

 "Hú, nagyon boldog vagyok, nagyon köszönöm ezt az információt." Egy másik hozzátette: "Hú,még több tudás. Köszönjük, hogy megosztották ezeket a tippeket."

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!