A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Ezekre figyeljen, ha nem akarja elrontani a héjában sült burgonyát

Vágólapra másolva!
Legtöbben azt gondolják, hogy sütőben nem nehéz tökéletesre sütni a burgonyát. Azonban az emberek nem tudják, valójában mennyi mindenre oda kell figyelni, ha úgy döntünk a krumplit a sütőben készítjük el. Egy szakács elárulta azokat a módszerekhez, amik segítségével a legjobb héjában sült krumplit fogjuk tálalni.
Vágólapra másolva!

A héjában sült burgonya az egyik legsokoldalúbb köret. Sültek, grill ételek mellé tökéletes, ráadásul töltött burgonyát is készíthetünk belőle, amit kedvünk szerint tölthetünk meg különféle hozzávalókkal. 

Van azonban néhány olyan módszer, amire oda kell figyelnünk, ha tökéletes héjában sült krumplit szeretnénk sütni. 

Ben Newman, ismertebb nevén Spudman, 2003 óta készít különféle héjában sült burgonyákat, amiket a büfékocsijában árul. Ben ezért tudja, hogy kell hibátlanul megsütni a krumplit, hiszen heti szinten közel 8000 darabot készít és ad el az elégedett vásárlóinak.

Emellett nemcsak a büféje miatt lett híres, hanem azért is, mert TikTok oldalán osztja meg receptjeit a követővel. Ennek köszönhetően, már több mint hárommillió követővel büszkélkedhet. 

Legutóbbi videójában arról beszél, hogy mit rontanak el leggyakrabban a héjában sült burgonya elkészítésénél az emberek. 

A sütés sikere szempontjából a legfontosabb, hogy kevés keményítőt tartalmú burgonyát válasszunk. 

A Cara krumpli a legjobb választás, ugyanis kevés a víz tartalma, és nincs sok keményítő benne. Egy másik megoldásként, a Melody burgonya, mivel ennek a krumplinak is alacsony a víztartalma. 

Spudman azt javasolja, hogy fehér húsú burgonyát ne használjunk, mivel azoknak magas a keményítő tartalma. 

Ami a sütést illeti, úgy lehet megállapítani, hogy megsültek-e a burgonyák, hogy kézzel ha megtapintjuk, akkor úgy érezzük, könnyen össze  tudnánk zúzni. 

Körülbelül 70 percre lesz szükségünk, ahhoz, hogy a krumpli elérje a tökéletes állagot. 

Ben azt a tévhitet is cáfolja, hogy otthoni sütőben is fóliába kell csomagolni a krumplikat. Mivel a háztartási gépek nem tudnak nagy hőfokra felmelegedni, így nincs szükség a fóliára. Egy ipari sütő akár 330-350 celsius fokos is lehet, amiben könnyen odaég az étel, viszont otthon ez jóval alacsonyabb. -írja a Mirror

Egy korábbi cikkünkben arról írtunk, hogyan lesz tökéletes egy másik népszerű köret, a petrezselymes burgonya, ha Airfryben készítjük. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!