Felejtse el a főzést és a párolást: a tökéletes rizs sütőben készül

Vágólapra másolva!
Ön is azok közé tartozik, akik szerint a sima, párolt rizsköret elkészítése az egyik legbonyolultabb konyhai művelet? Leég, leragad, vagy épp szétfő? Hogy többé ne kelljen ilyenek miatt bosszankodnia, egy anya elárulta a tökéletes rizs készítésének titkát. Bár a módszer kissé szokatlannak tűnik, egyszerűbb, mint gondolná.
Vágólapra másolva!

Sokak által vitatott kérdés, hogy hogyan készül az igazán jó rizs. Egyesek a főzésre, mások a párolásra esküsznek, sőt, olyanok is vannak, akik megpirítják némi olajon, mielőtt felöntenék vízzel.

Egy fiatal anyuka, Kelley azonban megosztott a TikTok-on egy nevetségesen egyszerű, ám igen szokatlan trükköt, azt állítva, hogy finomabb és puhább lesz így a rizs, mint valaha. A titka, hogy nem a tűzhelyen, hanem a sütőben kell készíteni.

A videón jól látható, amint Kelley 

egyenlő arányban rizst és vizet tett egy sütőedénybe, majd hozzáadott némi vajat, és sóval ízesítette. Kelley ezután lefedte a sütőedény tetejét alufóliával, 190 fokra előmelegített sütőbe tette a rizst, majd 45 percig sütötte.

 Ezután büszkén mutatta a végeredményt, és tálalás előtt villával megkeverte a kész köretet.

Fotó: Shutterstock/Poomsak Suwannasilp

Azok, akik kipróbálták a módszert, egyetértettek Kelley-vel abban, hogy sokkal hatékonyabban és ízletesebben el lehet készíteni így a rizst, mint a hagyományos módon. Sokan dicsérték a fiatal nőt a zseniális ötletéért. Egy szakácsként dolgozó férfi például ezt kommentelte a poszthoz:

"Így biztosan nem fog leégni. Profi módszer”.

Egy másik ezt írta: 

„Kipróbáltam, és nagyon tetszik!”

Néhányan azonban javasolták Kelley-nek, hogy tovább fokozhatná az ízélményt, ha néhány plusz összetevőt adna hozzá. Így sokkal izgalmasabb lenne az egyszerű rizsköret. Kelley megfogadta a tanácsokat, és 

csirkealaplével egészítette ki, és néhány plusz fűszert is adott hozzá, például borsot, kakukkfüvet, piros chilipaprikát és némi hagymaport.

Emellett 200 fokos sütőben sütötte, majd miután kivette 5 percig állni hagyta, és csak ezután keverte át villával. Elismerte, hogy még finomabb volt így.

Akinek azonban nincs sütője, vagy szívesebben maradna a hagyományos módszereknél, azok számára is nyitott a lehetőség, hogy finom, pergős rizsköretet készítsenek. Ehhez célszerű jó minőségű, hosszú szemű rizst választani, ami nem tapad össze főzés közben. Főzés előtt mossuk meg, majd kétszeres mennyiségű, forrásban lévő vízben öntsük fel. Ezután óvatosan keverjük át, ügyelve arra, hogy a szemek ne törjenek meg, mert akkor kiszabadul a keményítő a szemek belsejéből, és ragacsossá válik a főtt rizs. 13-25 percig főzzük, majd zárjuk le a tüzet, vegyük le a fedőt, és takarjuk le az edényt egy tiszta konyharuhával 10-20 percre, ami magába szívja a gőzt, így a szemek szárazon maradnak.

Vannak azonban, akik másfélszeres mennyiségű vízre esküsznek, főzés után pedig fedő alatt pihentetik a készre főtt rizst 12 percig. Mások szerint olyan edényben érdemes főzni a rizst, amelynek fedele szorosan illeszkedik, és bent tartja a gőzt, főzés közben pedig nem szabad felemelni a fedőt, mert kiszökik az összes gőz.

Ami pedig az ízesítést illeti, ahány ház annyi szokás: vannak, akik csak sózzák, mások borssal, kardamommal, petrezselyemmel, kurkumával, vöröshagymával vagy tört fokhagymával fűszerezik. Természetesen attól is függ, hogy milyen étel mellé kínálják.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!