Kávéfogyasztás: régiós dobogón a magyarok

Vágólapra másolva!
Közép-Európában a csehek a legnagyobb kávéfogyasztók, de csak minimális előnnyel vezetnek a magyarok előtt. A kávé szeptember 29-ei világnapja alkalmából a MOL összegyűjtötte Magyarország és a térség más országainak töltőállomásait felkereső utazók kávéfogyasztási szokásait.
Vágólapra másolva!

Csehország, Magyarország, Horvátország – így fest jelenleg a régiós kávéfogyasztási rangsor a MOL töltőállomások 2024 első nyolc hónapjáról szóló fogyasztási statisztikái alapján.

 Idén január és augusztus között több mint 40 millió csésze kávét értékesítettek a MOL töltőállomásain, vagyis percenként több mint 120 csésze kávét fogyasztottak a régióban élők.

a kávé világnapja
A kávé világnapját 15 éve, 2009 óta ünneplik világszerte szeptember 29-én a Nemzetközi Kávészervezet (ICO) kezdeményezésére
Fotó: MOL eladási adatok

Érdekes adalék, hogy Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és a Fresh Cornerek kávénagykövete egyértelműen felfelé húzza az átlagot, legalábbis, ami a kávét illeti: róla közismert, hogy naponta akár 6-7 csészével is elfogyaszt. „Többször beszéltem már róla, hogy az olaszoknak és magyaroknak rengeteg közös vonásuk van. Most bebizonyosodott, hogy ezek között ott van a nagy kávéfogyasztás is – még akkor is, ha Magyarországon a fogyasztott kávék típusa elég eltérő is az Olaszországban jellemzőektől”­ – hangsúlyozta az olasz szakember arra utalva, hogy a személyes kedvence, a Mogyorós Praliné Cappuccino is megjelent tavasszal a szezonális kínálatban, kedvelt kávéfajtájából, és az általa favorizált csokoládé ízesítéssel.

Ami az ízlést illeti, ott lényegesen nagyobb különbségek mutatkoznak az egyes országok között. 

Idehaza egyértelműen az espresso kategória vezet, utána pedig capuccino és latte a sorrend. 

A szomszédos Szlovákiában is hasonló a kép: náluk espresso és a hosszú kávé vezet. A magyar kedvencek közül az espresso és a capuccino Szerbiában is felfért a dobogóra, de a második helyet náluk az espresso tejjel foglalja el. A csehek a latte, americano, cappuccino, a horvátok pedig az espresso macchiatto, espresso, cappuccino hármasban hisznek, ha kávét kell választani.

Ezeket a változatos igényeket csak úgy tudja kiszolgálni a MOL, hogy folyamatosan figyeli a vásárlók választásait, és az ízvilágot az elvárásokhoz igazítja. A visszajelzések nyomán a közelmúltban új blenddel (kávékeverék) gazdagodott a választék, így a MOL Fresh Corner kávéira hagyományosan jellemző, közepes szintre pörkölt arabica-robusta ötvözet mellett immár az eredeti termőhelyről, Brazíliából származó, lágyabb ízű, 100%-os „single origin” brazil arabica is elérhető. 

 Ezt most egy kis szerencsével közelebbről is megtapasztalhatják a MOL töltőállomások vásárlói: aki szeptember 16. és december 1. között regisztrál a játékba, és legalább egy gasztro terméket vásárol, valamint használja a MOL Move kártyáját egy Brazíliába szóló kétszemélyes utazást, 100 kávéra jogosító Fresh Corner kávébérletet vagy 100 ezer forint értékű bankkártyát is nyerhet - tudatta a MOL.

A kávéfőzők fajtáiról, azok előnyeiről, hátrányairól itt olvashat bővebben. A kávé egészségre gyakorolt hatásáról pedig ide kattintva.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!