Így vált rémálommá a sajtvásárlás

Vágólapra másolva!
Egy ártatlan sajtvásárlás valódi rémálommá vált Graziella Deni számára Milánóban. A 86 éves nő csupán egy kis sajtot, szalonnát és kolbászt szeretett volna vásárolni, de végül sokkal többet fizetett, mint amire számított.
Vágólapra másolva!

„Csak most kezdem felfogni, mi történt velem. Úgy érzem, bolondot csináltak belőlem. Az igazság az, hogy becsaptak

– mesélte Graziella a Corriere című lapnak. Bár az árusok figyelmeztették, hogy a szamártejből készült sajt drága, de nem gondolta, hogy ennyire. 

Az egész úgy történt, hogy Graziella és 63 éves fia éppen a tengerpartról tartottak vissza a szállásukra, amikor az utcán leszólították, és megkínálták őket kézműves sajttal. Az árusok nem tüntették fel az árat. Mivel Graziellánál csak aprópénz volt, az árusok felajánlották, hogy hazakísérik, hogy megkapják a teljes összeget. Útközben még szalonnát és kolbászt is rásóztak. 

A végösszeg elképesztően horribilis, 1155 euró lett, ami nagyjából 455 ezer forintnak felel meg.

Graziella, anélkül, hogy alaposan átgondolta volna, beleegyezett. Csak később döbbent rá, mi is történt valójában.

Sajnos ekkor már késő volt. Graziella értesítette másik fiát és annak feleségét, akik felvették a kapcsolatot a csalókkal - írja a Promotions.hu. A válaszuk nem volt éppen megnyugtató:

„Ez egy különleges termék, és a piac szabad” – közölték, és nem mutattak hajlandóságot arra, hogy bármit is visszafizessenek.

Persze a túlzottan jóhiszemű és védtelen embereket sokszor könnyű átverni. Ezt bizonyítja a 45 éves brit Osman Malik példája is, amit nemrégiben az Origo is bemutatott. A férfinak idén szinte minden hónapban új autót kellett vásárolnia, miután kétszer is csalás áldozata lett, és rengeteg megbízhatatlan rossz autót sikerült vennie. 

A gyógyszerészként dolgozó Malik vett többek között egy olyan autót, ami tönkrement az autópályán, egy másik pedig alig bírt ki egy hetet. Mindössze kilenc hónap alatt eddig 16.750 fontot (közel 8 millió forintot) szórt ki az ablakon egy balszerencsesorozat miatt, aminek során sikerült egy sor hibás autót megvásárolnia. A kétgyermekes apa most azt tanácsolja a használtautó-vásárlóknak, hogy kerüljék el a Facebook Marketplace-t, amelyet az átverések miatt a „vadnyugathoz” hasonlított.

Osman a következőket mondta: 

Nem hiszem, hogy a legtöbb embernek van nyolc autója élete során, nemhogy néhány hónapon belül.

Ez részben annak köszönhető, hogy engem átvertek az interneten, részben pedig én voltam a hülye - de minden bizonnyal egyszerűen elkerült a szerencse is."

Osman balszerencséje akkor kezdődött, amikor megbízható Honda Accordja tavaly decemberben egy autóbalesetben tönkrement. Elkezdett új autó után nézni a Facebook Marketplace-en és 2000 fontért (nagyjából 940 ezer forintért) vásárolt egy VW Golfot.

Később azonban felfedezte, hogy a tető drámaian megereszkedett, és sürgős javítást igényel, ezért januárban lecserélte egy Land Rover Freelanderre. De alig két héttel később az az autó is tönkrement. 

Osman februárban 1300 fontot (nagyjából 600 ezer forintot) fizetett ki egy VW Passatért, de kiderült, hogy megrepedt a szélvédője, megsérült az oldalfala, emiatt pedig a műszerfalon kigyulladt a figyelmeztető lámpa. Osman ezt követően áprilisban 1000 fontért (nagyjából 470 ezer forintért) vehetett egy Mini One-t, de rövidesen ezzel is problémája akadt, a balszerencse-sorozat pedig ezzel még nem ért véget. További autók következtek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!