Tönkreteheti az ételeket ez a népszerű edény

Ez a konyhai eszköz tönkre teheti az ételeket, serpenyő, tapadásmentes serpenyő, tapadásmentesserpenyő
Fotó: Shutterstock/FOTOGRIN
Vágólapra másolva!
A legtöbb háziasszony konyhaszekrényében lapul egy vagy több tapadásmentes serpenyő: érthető, hiszen kényelmes és egyszerű a főzés az ilyen edényekben. Rossz hír azonban, hogy kevésbé lesz finom és egészséges az ebben készített étel. Mutatjuk, mit érdemes használni helyette.
Vágólapra másolva!

Senki sem akar órákat tölteni a konyhában azért, hogy a gondosan elkészített étel borzasztó ízű legyen, és pocsékba menjen a minőségi, friss alapanyagokba fektetett pénz. Azonban szinte mindenkivel előfordult már, hogy mindent megtett azért, hogy valami igazán finomat készítsen, a végeredmény azonban mégsem egészen olyan volt, mint ahogyan azt várta volna. Sokan nem is gondolnák, de ilyen esetben a konyhai felszerelés lehet a hibás, nem pedig a kulináris készségeink. 

A Plumbworld szakértői szerint például 

érdemes lenne leszokni a tapadásmentes serpenyők használatáról, még akkor is, ha jelentősen megkönnyítik a főzést. Az ilyen edényekben készített étel ugyanis sokat veszít az ízértékéből, és még az egészségre is káros lehet.

Ahogy azt a neve is tükrözi, ezeket a serpenyőket úgy tervezték, hogy megakadályozza, hogy leragadjon az étel, ez pedig ideális olyan kényes fogásokhoz, mint például a palacsinta vagy a rántotta. Azonban ez a tapadásmentes felület megakadályozhatja a Maillard-reakció kialakulását, ami egy olyan folyamat,  amely mély, telt ízeket kölcsönöz az ételnek a pirulás révén. Emiatt előfordulhat, hogy a tapadásmentes serpenyőben sült húsok és zöldségek nem érik el ugyanazt az ízt és állagot, mint a rozsdamentes acélban vagy öntöttvasban készítették volna, ezekben ugyanis az étel enyhén megtapadhat, melynek köszönhetően pirosra, ropogósra sül.

Ez a konyhai eszköz tönkre teheti az ételeket, serpenyő, tapadásmentes serpenyő, tapadásmentesserpenyő
Fotó: Shutterstock/FOTOGRIN

Arról nem is beszélve, hogy 

a tapadásmentes edények bevonata idővel sérülhet, különösen, ha a karcolásnak, vagy állandó nagy hőnek vannak kitéve. Miután a bevonat elhasználódott, csökken a hatékonysága,

az étel tapadni kezd a serpenyőhöz. Ráadásul hamarabb is tönkremennek az ilyen edények, ezért gyakrabban kell cserélni, mint a rozsdamentes acél vagy öntöttvas edényeket. Ez pedig hosszútávon igencsak megterhelő a pénztárcánkra nézve is.

Ez a konyhai eszköz tönkre teheti az ételeket, serpenyő, tapadásmentes serpenyő, tapadásmentesserpenyő
Fotó: Shutterstock/FOTOGRIN

 

Bár a modern tapadásmentes bevonatok, például a teflon általában biztonságosak, amennyiben betartjuk a rá vonatkozó szabályokat és irányelveket, azonban, ha nem rendeltetésszerűen használjuk őket, veszélyesek lehetnek. Ha például egy tapadásmentes serpenyőt túlmelegítenek, lebomlik a belső bevonat, és mérgező, egészségre ártalmas gázok szabadulhatnak fel belőle. 

"A tapadásmentes edényeknek biztosan megvan a helyük a konyhában, de fontos felismerni korlátaikat, ha fel szeretnéd emelni a főzést. Az egyik módja annak, hogy a legtöbbet hozd ki a konyhai eszközökből, ha a konyhai eszközökhöz igazítod őket. A megfelelő feladatok például, ha 

a tapadásmentes serpenyőket alacsony hőmérsékletű ételekhez, például tojáshoz vagy palacsintához tartja, meghosszabbíthatja azok élettartamát, és megelőzheti a kopást, így hosszú távon pénzt takaríthat meg. A magas hőfokon történő főzés eredményeinek javítása érdekében fontolja meg egy jó minőségű rozsdamentes acél vagy öntöttvas serpenyő vásárlását, amely jól viseli

 a magasabb hőmérsékletet, és hatékonyabban pirul és ízletesebb lesz az étel

- mondta a Plumbword szóvivője.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!