Így készítsen házilag pumpkin spice fűszert fillérekből, egyszerűen

sütőtök, fűszer, sütőtökfűszer,
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
A hűvös őszi napokon jól esik néha betérni a kedvenc kávézónkba egy kellemesen fűszeres, sütőtökös lattét elkortyolni. Sokan egyenesen függővé válnak ettől a kényeztető, melengető italtól. Jó hír, hogy a pumpkin spice fűszerkeverék könnyedén kikekeverhető néhány hozzávalóból, így bármikor elkészíthetjük kedvenc, őszi kávénkat otthon, a saját konyhánkban is. Mutatjuk, hogyan.
Vágólapra másolva!

Ha Ön is azok közé tartozik, akiknek az őszi hónapokban a pumpkin spice latte a személyisége részévé válik, bizonyára a föld alól is igyekszik előkeríteni a receptjét, hogy otthon, töredékáron is elkészíthesse magának.

Egy @yourlocalplanteater néven ismert TikTok-influenszer most elhozta a megváltást a sütőtökös latte szerelmeseinek azzal, hogy közzétette a népszerű őszi italhoz szükséges fűszerkeverék receptjét, melynek segítségével ugyanolyan finom - ha nem finomabb - kávét tudunk magunknak otthon készíteni, mint amit kedvenc kávézónkban megszokhattunk. Rendkívül egyszerű a dolog: négy fajta fűszert kell hozzá összekeverni:

  •  1 teáskanál fahéj
  • 1/4 teáskanál szerecsendió
  • kevés gyömbér
  • 1/8 teáskanál őrölt szegfűszeg

Tegyük az összes fűszert egy tálkába, és alaposan keverjük el. Még egyszerűbb verzió, ha a fűszereket egy üvegbe rakjuk bele, és jól összerázzuk. 

sütőtök, fűszer, sütőtökfűszer,
Fotó: Shutterstock

Csakúgy, ahogy a pumpkin spice fűszer, a másik lényeges összetevő, a sütőtökpüré is könnyedén elkészíthető házilag többféle módon is:

1. Airfryerben:

Ha kicsi a tök, akár egyben is betehetjük a készülék kosarába, ha nagyobb, akkor egyforma nagyságúra daraboljuk, és úgy tesszük a gépbe. Nem kell meghámozni, a héjat és a magokat elég a végén eltávolítani.

A tököt kb. 15 percig sütjük 200 °C-on, majd fejjel lefelé fordítjuk, és tovább sütjük 15-18 percig, amíg megpuhul. Hagyjuk szoba-hőmérsékletűre hűlni, utána egy kanál segítségével eltávolítjuk a magokat és a szálkás belsőt.

Az airfryerben a sütőtök héja kemény és égett lesz, ezért fontos, hogy ha például süteményhez használjuk a pürét, csak a sütőtök élénk narancsszínű húsát használjuk, hogy ne legyen égett íze a desszertnek vagy a kávénak.

2. Kuktában:

A sütőtök kuktában gyorsan elkészül. Félbevágjuk a tököt, egy kanál segítségével eltávolítjuk a magokat, majd 

a tököt a vágott oldalával felfelé az edényhez mellékelt párolórácsra vagy tányérra tesszük. Öntünk kb. 3-4 dl vizet az edény aljába, és lezárjuk a kukta fedelét.

 Kb. 20 perc alatt elkészül. Hagyjuk kihűlni, majd kikaparjuk a belsejét, és mehet is a turmixgépbe!
3. Tűzhelyen:

A tököt nem kell meghámozni, csak kockázzuk fel egyforma darabokra és távolítsuk el a magokat.

Minél kisebbre vágjuk, annál gyorsabban elkészül. A tökdarabokat egy edénybe tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Felforraljuk, majd alacsony hőfokon pároljuk, amíg megpuhul. Utána leszűrjük, és hagyjuk kihűlni. Ha túl nedvesnek érezzük, visszatehetjük az edénybe víz nélkül, alacsony lángon, hogy a felesleges folyadék elpárologhasson.

3. Mikróban:

Felkockázzuk a sütőtököt, a darabokat egy mikrohullámú sütőben használható edénybe tesszük. 

Öntünk hozzá egy kevés vizet, lefedjük az edényt, és 6-8 percre betesszük a mikróba.

 Hagyjuk kihűlni, majd eltávolítjuk a magokat és a szálkás belsőt, és a szokásos módon pürésítjük.

sütőtök, fűszer, sütőtökfűszer,
Fotó: AFP

És ha már a fűszer és a sütőtökpép megvan, nincs más dolgunk, mint elkészíteni az ínycsiklandó pumpkin spice lattét. 

Íme egy egyszerű, de nagyszerű recept:

  • házi pumpkinspice fűszer
  • 2 evőkanál házi tökpüré
  • 30 ml eszpresszó
  • 250 ml tej
  • tejszínhab
sütőtök, fűszer, sütőtökfűszer,
Fotó: AFP

Elkészítés:

  1. Tegyük a tökpürét egy üvegpohárba, adjuk hozzá a fahéjat, a gyömbért és a szerecsendiót.
    Keverjük hozzá az eszpresszót.
    Forraljuk fel a tejet egy edényben, dobjuk bele a szegfűszeget is. Ha van otthon habosítónk, akkor habosítsuk fel azzal.
    Hagyjuk állni egy kicsit a tejet a szegfűszeggel, majd szedjük ki belőle és öntsük a tejet a pohárba.
    Keverjük össze a kávét, tálaljuk tejszínhabbal.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!