Ezzel a zöldséges csirke recepttel az egész családot lenyűgözheti

Vágólapra másolva!
Ha szeretne valami finomat és kiadósat enni, de nincs ideje hosszas előkészületekre, akkor mindenképpen próbálja ki ezt az egyszerű fűszeres zöldséges ágyon fekvő csirke receptet. A fűszerek csodás kavalkádja miatt biztosan az egész család megnyalja a tíz ujját!
Vágólapra másolva!

Hozzávalók 6 főre: 

  • Négy evőkanál olívaolaj
  • 12 csirkecomb bőrrel és kicsontozva
  • 1 nagyobb citrom leve
  • Öt gerezd fokhagyma 
  • Kakukkfű
  • Három cukkini
  • Két darab édeskömény
  • Nyolc darab burgonya
  • Tengeri só és fekete bors
10 perces tepsis csirke
Fotó: Shutterstock

Elkészítés: 

  1. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. 
  2. Egy serpenyőbe kevés olívaolajat rakva megpirítjuk a csirkecombokat, hogy a bőrük kicsit megbarnuljon. 
  3. Miután a csirke szépen megbarnult, egy tálban összekeverjük a fűszereket: a fokhagymát, kakukkfüvet, sót, borsot, és a maradék olívaolajat és belenyomjuk a citrom levét. 
  4. Kisebb darabokra vágjuk a cukkinit, édesköményt és burgonyát, majd egy nagyobb tepsibe rakjuk és meglocsoljuk a már korábban összekevert fűszeres keverékünk kétharmadával, majd összekeverjük.
  5. A csirkét bőrrel felfelé a zöldségekre rakjuk és meglocsoljuk a maradék fűszeres keverékkel.
  6. 35-40 percre sütőbe tesszük, és amikor a zöldségek puhák lesznek és a csirke bőre ropogós és aranybarna akkor kivesszük a sütőből. 


További gyorsan elkészíthető recepteket még itt talál: 

A kicsit keletiesebb, pikánsabb ízvilágot kedvelőknek a chilis tészta remek választás lehet, aminek az alapját tulajdonképpen bármilyen zöldséggel és hússal lehet variálni, így hasonló ízvilágban, de mindig valami újat és izgalmasat tudunk majd az asztalra tenni. 

Sokak kedvencét, a klasszikus magyar ételt a kelkáposztafőzeléket is elkészíhetjük, igazán izgalmassá tehetjük az ízét azzal, ha krumpli helyett csicsókát teszünk bele. 

Airfryerben elkészíthető gyors csirke receptet is megosztottunk nemrég, aminek hozzávalóit pár perc alatt bedobálhatjuk a sütőbe és 40-50 perccel később egy ínycsiklandozóan ízletes és illatos főételt falatozhatunk.

A hideg napokon mindig jól esik egy tál meleg leves, ezzel a különleges és gyorsan elkészíthető paradicsomlevessel biztosan jól választunk. A paradicsomleves a legtöbb háztartásban népszerű levesnek számít, de ez a recept új ízvilágot ad a hagyományos helyett, érdemes kipróbálni!

Ha a főételen már túl vagyunk, de még szeretnénk egy kis édességet, akkor ezeket a sütés nélküli sütemény recepteket érdemes kipróbálni, mint például az oreo-szeletet, vagy a meggyes sportszelet receptjét. 

Forrás: Mirror.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!