Kézi számítógépek: új operációs rendszer, új eszközök

Vágólapra másolva!
A Microsoft Pocket PC operációs rendszerének új verziójával együtt jó néhány új PDA is piacra kerül.
Vágólapra másolva!

Az először szeptember 6-án bemutatott, korábban Merlin kódnévre hallgató Pocket PC 2002 operációs rendszer érkezését október 4-én Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója jelenti be.

A cég mostani lépésével a Palmot szeretné utolérni a kézi számítógépek piacán. A Microsoft ezúttal fegyvertársakat is szerzett a harchoz: számos gyártó kezd az új operációs rendszerrel ellátott eszközök forgalmazásába. A Compaq két iPaq modellel jelentkezik, míg a Toshiba a Genio Egyesült Államok-beli verzióját dobja piacra. A HP két új Jornada PDA-t vonultat fel, míg várakozások szerint a NEC egyelőre jövőbeli terveivel rukkol elő. Valószínűsíthető, hogy az új modellek nagy részében az Intel StrongARM SA-1110-es processzora ketyeg majd.

Az IDC korábbi elemzése szerint az idei év során a Pocket PC az előzetes várakozásoknál jóval kisebb piaci részesedést tudott megszerezni a Palm operációs rendszertől.

[origo]

Több mint 50000 hordozható számítógép a magyar cégeknél

A Handsring az üzleti szférát is megcélozza

Összefogások, új eszközök a kézi számítógépek piacán

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!