Nem magyar ötlet az SMS-reklám

Vágólapra másolva!
Lezárulni látszik az SMS-reklám hazai szabadalmi bejegyzésének folyamata: a bejelentő vállalkozó nem tett eleget hiánypótlási kötelezettségeinek.
Vágólapra másolva!

Tavaly január közepén érkezett meg a Magyar Szabadalmi Hivatalba a bögötei vállalkozó, Patyi Gábor beadványa, aki az SMS-hirdetés küldése címet adta szabadalmi leírásának. Ebben a következőket írja: "A program lehetőséget ad arra, hogy a telefonszámokat úgy címezze meg, hogy egy adott intervallumot megadva, az intervallumban levő összes számnak elküldje az üzenetet. Előnye az óriási hatékonysága és a folyamat alatti kevés személyzeti igény. Hátránya, hogy egy adott készülék teljesítőképessége erősen korlátok közé szorul a szöveges, grafikus és képes üzenetekkel szemben, mivel az utóbbi lényegesen kisebb, szinte töredék sávszélességet igényel, ami azt teszi lehetővé, hogy egy időben több ezer küldést lehet folytatni." A Magyar Szabadalmi Hivatal hiánypótlásra kérte fel a kérvényezőt, felszólítva, hogy szabályszerű szabadalmi leírást kell benyújtania. Itt azonban hiányzott a találmány műszaki jellemzőinek leírása.

Időközben beindult a hivatali munka szokásos gépezete is. Mint mindig, ebben az esetben is először az újdonságkutatáshoz kezdtek, ami eredménnyel járt. Találtak olyan iratot, amely a vállalkozó megoldásának valamennyi lényeges elemét tartalmazza, ezt a svéd Ericsson 1997-ben nyújtotta be Telekommunikációs információterjesztő rendszer címmel. Igaz, a nemzetközi bejegyzés kiterjesztéseként nem határozták meg Magyarországot. Ausztráliában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és számos európai országban érvényes a bejelentés, megjegyzendő ugyanakkor, hogy az öt évvel ezelőtti eljárást az adatbázis szerint még ma sem zárták le.

Ugyan április másodikán a Magyar Szabadalmi Hivatal elküldte határozatát a bögötei vállalkozónak, "Lemondásnak tekintés ideiglenes szabadalmi oltalomról" címmel, ám ő még nem mondott le a rövid szöveges reklám üzenetek hazai szabadalmi bejegyzéséről. Lapunk kérdésére elmondta, még vizsgálják szabadalmi ügyvivői, hogy folytassák-e az eljárást. Bizakodik, mivel tudomása szerint Magyarországra még senki sem nyújtotta be a szabadalom magyar nyelvű leírását, de ha az általa felkért szabadalmi ügyvivők reménytelennek látják a helyzetet, akkor feladja. Egyelőre azonban még nem tart itt, Patyi Gábor véli, hogy még mindig van lehetősége a fellebezésre.

Érdekes, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatalban több tucat bejelentést tartanak nyilván az SMS-ekkel kapcsolatban, több mint harminc védjegy oltalomra vár, tíz pedig az ezekkel kapcsolatos szabadalom bejelentése.

Tasi Katalin

Korábban:

Reklám-SMS: a szolgáltatót nem érdekli

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!