Internetfüggő vagy? - kérdezi az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) jelenlegi kutatása a hazai hálópolgárokat. Ki ne lenne kíváncsi az érdeklődő "netizenek" közül, vajon már internetfüggő lett, vagy ott még nem tart? A kérdések, melyek nyomán az eredmény kialakult, elsősorban arra irányulnak, hogy mennyire fegyelmezett felhasználóként alkalmazza az adott személy az internet nyújtotta lehetőségeket, és milyen mértékben "nem tud ellenállni" annak.
Távol a valódi világtól
Néhány kiragadott kérdés a több tucatnyi közül: milyen gyakran fordul elő, hogy távol a számítógéptől egyéb elfoglaltságai közben az internetezésről fantáziál? Előfordul-e önnel, hogy hangosan szidja vagy tettleg is bántalmazza számítógépét, ha valami nem sikerül? Milyen gyakran fordul elő, hogy úgy érzi, élete az internet nélkül unalmas, üres és örömtelen lenne? Milyen gyakran létesít intim virtuális kapcsolatot az interneten keresztül? A felmérésre eddig érkezett válaszok már megközelítik a hat és fél ezret, mondta a kutatás vezetője, Ritter Andrea klinikai szakpszichológus. Igazán érdekes az az elemzés, amelyet a két évvel ezelőtti felmérés után készítettek a kutatók, és amely jelenleg is olvasható az ITTK honlapján Felmérés a magyarországi internethasználatról - szociálpszichológiai és pszichopatológiai vonatkozások címmel. Az elemzés érdekes, eddig nem hallott összefüggéseket ír le. Elsőként azt, hogy a cybertérnek nevezett közegben azoknak is szociális kompetencia érzése lehet, akik a valós világban szoronganak. Ennek oka, hogy az interneten a minimális az új kapcsolatok létrehozásának kockázata, illetve az érzelmek kifejezésének eszközei kevésbé bonyolultak. Ezek vonzó, ám némileg kockázatos jellemzők. Ma még nincsen megegyezés a szakemberek között abban, hogy vajon mennyi a normális internethasználat. Az amerikai kutatók véleménye szerint a heti 8-20 óra a természetes intervallum, ha más tünetekkel nem párosul. Ugyancsak vita tárgyát képezi, hogy a világháló gyakori használata izolációhoz, hús-vér emberi kapcsolatok megszakadásához vezet, vagy épp ellenkezőleg, az ismeretségek kitágulásához, az országhatárokat semmibe vevő barátságokhoz. Az elemzés ehhez kapcsolódóan idéz vizsgálatot, amely során 93 családot láttak el internetes számítógéppel. Két év után a családon belüli kommunikáció csökkenését, a magányosság és a depresszív tünetek gyakoribbá válását állapították meg.
Már a korai internetkutatások megállapították, hogy az internetfüggőség sok hasonlóságot mutat a káros játékszenvedéllyel, a kényszeres vásárlással, a nikotin- és az alkoholfüggőséggel. Az amerikai tapasztalatok szerint a rendszeres internethasználók körében 8-11 százalék az internetfüggőségben szenvedők aránya, akik általában más pszichopatológiai tünetekkel jelentkeznek az orvosnál, és csak a vizsgálat során derül fény a valóságos okokra.
Mi a helyzet itthon?
A korábbi válaszadók között hat százalékban voltak olyanok, akikre illett a kórkép. A rájuk vonatkozó diagnózisban a szakemberek a következő három fő jellemzőt sorolják fel: a megkérdezettek jelentős részénél az internetes kapcsolatok túltengése figyelhető meg a valós kapcsolatok rovására. A netezés más tevékenységek - tévézés, zenehallgatás, olvasás - háttérbe szorulását okozza. Továbbá az internethasználat jelentős része az éjszakai órákra tehető. Ezzel kapcsolatban vezette be a nemzetközi szakirodalom a cyberözvegyek kifejezést, ugyanis a világháló éjszakai használata miatt gyakran háttérbe szorul a párok szexuális élete. A korábbi hazai kutatás megrajzolta a tipikusan kóros internethasználó "robotképét" is. Az illető férfi, húsz év alatti, az internet nem feltétlenül szükséges sem a munkájához, sem a tanulásához. Ennek ellenére napi hat óránál többet lóg a neten, amikor is főképp multimédiás csevegésekben és online játékokban vesz részt. Sokan közülük még csak általános iskolások.
Azzal kapcsolatban, hogy jelenleg hol tartunk, őszre lesznek készen a feldolgozott adatok. Aki még szeretne részt venni a kutatásban, látogasson el az ITTK honlapjára, ahol a műhelyek alcím alatt megtalálja az internet - pszichológiai kutatócsoport kérdőívét.
Tasi Katalin