FIFA 2004

Vágólapra másolva!
Az EA sportjáték-sorozatai közül Európában, így hazánkban is egyértelműen a FIFA viszi a prímet, ami érthető is, hisz aligha van olyan ország az öreg kontinensen, ahol ne e játék lenne a legkedveltebb sportág.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO





Ha már a látványnál tartunk, vegyük górcső alá a játékosokat és mozgásukat. Az eddigi FIFA programok folyamatosan fejlődtek azon a téren, hogy a játékosok mozgása mennyire életszerű, főleg ami a labda kezelését illeti, de még a 2003-mas rész is erősen hagyott kívánnivalót maga után. A 2004-es epizódban a játékosok mozgása már nem fog megtörni, hogyha passzolni, labdát levenni, vagy esetleg lőni szeretnének.

A FIFA 2004-ben a korábbi részekkel ellentétben a játékosok már nemcsak szélkakas módjára nyolc irányba szaladhatnak, hanem bármerre megindulhatnak a labdával, vagy a labda után, és ez vonatkozik a passzolásra is.

A sorozat egyik igen kedvelt része, hogy a meglévő csapatokat kedvünk szerint átnevezhettük, megváltoztathattuk mezük színét és mintáját, és új játékosokat is létrehozhattunk. Ez az opció természetesen a 2004-es részben is helyet kapott, sőt, tovább is fejlődött. Ezentúl már nemcsak átnevezhetjük, illetve átszínezhetjük a csapatokat, hanem teljesen újakat is létrehozhatunk, beimportálva akár saját magunk tervezte címereket is.

Egy másik kritika, mely jogosan érte az előző részeket, hogy a stadionok hangulata enyhén szólva nem adja vissza az igazi focilázt. Ennek kiküszöbölésére a legújabb részben mintegy háromszáz különböző szurkolói kántálással találkozhatunk, melyekből egyet biztosan az általunk tervezett csapathoz is illőnek találunk. Akik unalmasnak találták az eddigi FIFA játékok zenéjét, mostantól saját MP3 fájljaikat is betölthetik a programba a GTA 3-hoz hasonlatosan.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!