Freedom Fighters

A hidegháborúnak szerencsére már vége, de a játékfejlesztők fantáziájában ez az összecsapás nem végződik mindig olyan békésen, mint a valós életben. Nincs ez másként az IOI Freedom Fightersében sem, amelyben a Vörös Hadsereg éppen megkezdi az USA bekebelezését.

Valóban, hidegháború már nincs, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a Szovjetunió megszűnésével egyetemben a háború egyik részvevője is a múlt ködébe veszett. Ennek ellenére sokan elgondolkoznak azon, mi lett volna, ha valamelyik fél ténylegesen "felmelegíti" a háborút, és a másik szuperhatalom ellen vonul. Egy ilyen alternatívával találkozhatunk a Freedom Fightersben, ahol a szovjet csapatok megkezdik az inváziót az Egyesült Államokkal szemben.

A játékos, illetve az általa megszemélyesített Chris Stone egy olyan, eleinte fűalatti mozgalom tagja, mely nem nézi éppenséggel jó szemmel, hogy hazáját, mely annyira büszke a szabadságára, megszállja a Vörös Hadsereg. A szervezet nem is ül ölbe tett kézzel, és különféle akciókkal próbálja szabotálni a szovjetek hadműveleteit. Stone eleinte elég jelentéktelen szerepet tölt be a szervezeten belül, de fokozatosan kap lehetőséget a ranglétrán való előrehaladásra.

Az eseményeket harmadik személyű nézetből látjuk. Ugyan egy földalatti mozgalom tagjai vagyunk, ne gondoljuk, hogy a mozgalom nem rendelkezik megfelelő arzenállal. Bőröndbombával ugyan nem riogathatjuk a szovjeteket, viszont házi kedvencként funkcionáló pisztolyunk mellett hordhatunk magunknál shotgunt, távcsöves puskát, géppisztolyt, golyószórót, rakétavetőt, és még gránátokat is. Ezek mellett helyet kaptak olyan eszközök, mint az éjjellátó szemüveg, a kimaradhatatlan gyógyító csomag, illetve a szovjet megszállók elleni harcban többfelé bevetett Molotov-koktél.

A játékból nem maradhattak ki a lassan alapvetőnek számító RPG-s vonások sem, így karakterünk rendelkezik különféle, folyamatosan növekvő értékű tulajdonságokkal. Ezek közül mindenképpen érdemes kiemelni a karizmát, mely azt befolyásolja, hogy hány emberrel vághatunk neki a küldetéseknek. Eleinte Stone barátunk csak két társat kap maga mellé, de a játék vége felé nem kizárt, hogy egy tucat bajtárs segíti a feladatok megoldásában.

A csapattársak irányítása igencsak egyszerűen történik, annál is inkább, mivel csak három parancsot adhatunk ki nekik. Ezek egyike az, hogy kövessenek bennünket, a másik, hogy támadjanak meg egy kijelölt személyt, vagy objektumot, a harmadik során pedig arra utasíthatjuk őket, hogy fedezzenek minket, vagy adjanak zárótüzet egy területre. A csapattársakat vezérlő MI nem a legkifinomultabb, mivel csapattársaink időnként nagyon is eszetlen módon rohannak az ellenfél lővonalába, de azért láttunk már ennél sokkal rosszabbat is.

Ez, mármint a gyenge mesterséges intelligencia nem vehető észre, hogyha az ellenség katonáit vizsgáljuk. Ők bezzeg nem követik el azokat a hibákat, amit mi, és mindig a lehető legjobb taktikát alkalmazzák - hiába no, nem véletlenül voltak egy világhatalom katonái. Ezzel meg is felelünk arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz a játék - kétségtelen, hogy nem fogunk pillanatok alatt végigrohanni a küldetéseken.

Nem lehet panaszunk a játék megjelenésére sem, főleg azért, mert még egy viszonylag szerényebb gépen is igen tisztességes sebességgel fut. A karakterek részletesen modellezettek, és mozgásuk is igen élethű, köszönhetően például a találatokkor előtérbe kerülő rongybaba-effektusnak. Különösen látványosak a fegyverek torkolattüzei, valamint a robbanások megjelenítése. Mivel végig egy városban hadakozunk, a környezetet kissé egyhangúnak is találhatjuk, de a fejlesztők gondoskodtak róla, hogy elég elemmel bíbelődhessünk, hogy ez az érzés szerte foszoljon.

A hanghatásokra szintén nem dobálhatunk sok sarat, és itt elsősorban nem a fegyverek ropogására, vagy a robbanásokra gondolunk, hanem például a saját anyanyelvük akcentusával társalgó szovjet katonák beszédére. Nagyon hangulatos a játék zenéje is, melyben például időről időre feltűnnek a szovjet himnusz dallamai is.

Ugyan nem FPS, tehát nem lehet közvetlen versenyeztetni a Freedom Fighterst a Doom 3, HL-2, Chrome, STALKER négyessel, viszont ha szélesebbre nyitjuk az akciójátékok tárházának kapuját, akár ez a program is ringbe szállhat az év legjobb akciójátéka címért, és nem is lenne teljesen esélytelen.