Vágólapra másolva!
A digitális fényképezőgépek között a belépő szintű kategóriát képviseli a Canon Digital Ixus termékvonala. Kipróbáltuk, mire képes a kompakt sorozat új tagja, a nyár elején megjelent Ixus II.
Vágólapra másolva!

Kereken 2000-et írtunk akkor, amikor az első digitális Ixus gép bemutatásra került. Azóta három év telt el, és ezzel együtt eljött az ideje a legfiatalabb utód porondra lépésének, amely az Ixus II elnevezést viseli. A gép ténylegesen kisebb az elődjénél, a méretcsökkenés mintegy 15%-ot tesz ki. A minőség azonban a régi. A képfelbontása 3,2 millió képpont, amelyről az alkalmazott DiGIC processzor gondoskodik. A gépbe épített optika ráadásként kétszeres variót is kínál, ami kisfilmes gépekre vetítve 35-70 mm-es tartománynak felel meg. A puszta optikai paraméterek mellett érdemes megemlíteni a Canon által alkalmazott 9 pontos AiAF rendszert is. Olyan intelligens fókuszrendszerről van szó, amely gyakorlatilag minden problémát levesz a fotós válláról. A gép használói feltétlenül értékelni fogják, hiszen segítségével a képélesség pontosan és kézi beavatkozástól mentesen kerül beállításra. De természetesen nem kötelező mindig az automatát választani, éppen ezért lehetőség van teljes manuális vezérlésre, legalábbis, ami a fókuszbeállítást illeti.





A külső is számít

Az egyszerűnek tűnő kis gép rendkívül sok szolgáltatással kényeztet minket. A gép hátoldalán találunk egy üzemmódváltó gombot, amely rendkívüli módon leegyszerűsíti a használatot. Itt egyébként négyféle beállítás között választhatunk, amelyek többféle felvételi módot, valamint a lejátszást jelentik. A hátoldal tekintélyes részét elfoglalja az LCD kijelző, amely mintegy 4 cm átlójú. Az alatta elhelyezett gombok segítségével érhetjük el a menüket és az egyes direkt beállításokat. A gép jobb oldalán helyezték el a kurzormozgató gombot, amely sokfunkciós és jelentősen lerövidíti a kezelési időt. Így szinte egyetlen mozdulattal tudunk váltani a fénymérés egyes módjai, a makro illetve a normál beállítás egyes módozatai között. A vaku egyes funkcióit, valamint a sorozatfelvétel készítést éppen ilyen könynyen érhetjük el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!