X2: A fenyegetés

Az Elite, majd a Privateer folytatásaként harangozták be annak idején az X: Beyond Frontiert, mely talán nem aratott akkora sikert, de ennek ellenére sokak kedvencévé vált. Hogy így lesz-e a folytatás esetében is, annak csak az idő a megmondhatója.

Amikor az Electronic Arts és a Lucas levágta a Wing Commander, valamint az X-Wing/TIE Fighter nevekre hallgató aranytojást tojó tyúkokat, sokan pánikba estek, mondván most aztán annyi az űrhajós szimulátoroknak. Sajnos közel álltunk hozzá, hogy igazuk legyen e pesszimista játékosoknak, mikor megjelent a sokak által megmentőként várt X: Beyond Frontier. Talán a túlzott várakozások miatt, talán a megakiadók támogatásának elmaradása okán, a játék nem vált akkora sikerré, mint sokan szerették volna. Ennek ellenére jó néhány évvel a Frontier megjelenése után az EgoSoft úgy határozott, hogy érdemes ismét a témához nyúlni, és nekifogtak a második rész, az X2 összeforrasztásának. Az űrbéli szimulátorok állóvizét azóta viszont alaposan felkavarta a Freelancer, úgyhogy a Threatnek már nem egy légüres teret kell betöltenie, hanem meg is kell harcolnia egy igazán kemény vetélytárssal.

Az X2-ben elődjéhez hasonlóan a játékos határozza meg, hogy mivel óhajt foglalkozni a galaxisban. Választhatjuk a kereskedők kellemes, békés, ámde unalmas életét, választhatjuk Ryoko nyomdokaiba lépve az űrkalózok jövedelmező, ámde gödrökkel igencsak sűrűn tarkított pályáját, bányászhatunk érceket aszteroidákról, vagy akár a törvény szolgáiként is megpróbálkozhatunk a kalózok és egyéb bűnözők kézre kerítésével. Ha úgy tarja kedvünk, egyszerűen lehetünk űrbéli vándorok is, akik minden különösebb cél nélkül róják az univerzumot, de ez talán tényleg unalmas lehet.

A Freelancer egyik legnagyobb előnye a jól megtervezett történet volt, melyet ugyan nem feltétlenül kellett követnünk, ámde ez adta a játék savát, borsát. Sztori az X2-ben is van, ámde közel sem olyan ügyesen megírt, mint a Microsoft játékában. Ez még tán nem is lenne baj, hisz ízlések és pofonok még mindig különböznek, ámde a történet elemeit átvezető animációk olyan katasztrofálisra sikeredtek a dialógusokkal egyetemben, hogy az embernek elmegy a kedve az egésztől.

Ha folytatni kívánjuk az összevetést a Freelancerrel, az irányítás, valamint a mesterséges intelligencia terén is a másik program fejére kerül a babérkoszorú. Sajnos az X2-ben nem egy órát fogunk arra szánni, hogy megtanuljuk a hajó kezelését, és begyakoroljuk a célzást. Az MI pláne nincs a helyzet magaslatán: az ellenséges hajók mintha minden ésszerű cél nélkül bonyolódnának harcba náluk sokkal erősebb célpontokkal, és olyan gyakran ütköznek össze - még egymással is -, mintha egy részeg pilóta vezetné őket.

De elég a szapulásból, nézzük a játék pozitívumait. Elsőként meg kell említetnünk a karakter fejlődését, ami azért a Freelancerben nem volt valami ügyesen megoldva. Az X2-ben kapásból jó pontot jelent, hogy beimportálhatjuk saját portrénkat, és az általunk választott hivatást űzve - tehát nemcsak harcért - fokozatosan nyerhetjük el a galaktikus birodalmak elismerését. Ez újabb és újabb küldetéseket jelent, melyek pedig akár egy saját galaktikus birodalom, vagy intergalaktikus cég megalapításához vezethet.

Ahogy haladunk a szamárlétrán, egyre csábítóbb célpontjai leszünk a kalózoknak, szerencsevadászoknak, és egyéb űrbéli gazfickóknak. Szerencsére űrhajóinkat, flottáinkat folyamatosan fejlesztgethetjük akár a hajók lecserélésével, akár a különféle szerkezetek - raktár, pajzs, hajtómű, stb. - kicserélésével, akár új fegyverek feltelepítésével. Ez persze pénzbe kerül, úgyhogy jól fontoljuk meg, hogy inkább a még több pénzt jelentő rakterek, vagy a nagyobb biztonságot nyújtó arzenált fejlesztjük.

A legnagyobb fejlődésen az X: Beyond Frontierhez képest a grafika ment keresztül, ami nem is meglepő, lévén az X már igencsak őskori lelet. A világűrt ködök, csillagfelhők és bolygók teszik életszerűvé, és akkor még a veszélyesen lebegő roncsokról, és az aszteroidákról még nem is szóltunk. Sajnos az X2 esetében nem áll fent az örvendetes tény, hogy egy gyengébb gép is megfelelő a remek megjelenítéshez, mint a Freelancernél, de szerencsére azért nem kell csúcsminőségű rendszer az élvezetes játékhoz.

Sajnos a hanghatások már nem sikerültek ilyen jóra, de persze elég relatív, hogy milyen hangot adhatnak ki a galaktikus űrhajók, és a lézerfegyverek. A hiányosságok ellenére az X2: The Threat mindenképpen dicséretes próbálkozás, és ezt a jelzőt nem azért érdemli meg, mert kevés konkurenciával kell szembenéznie. A nagy vetélytárs Freelancer ugyan sok elemében felülmúlja az Ego programját, de az X2 annyival több elemet tartalmaz, hogy nem ítélhetjük egyértelmű vesztesnek a két program párharcában.

Rendszerkövetelmény:

Processzor	P3 600
RAM	128 Mbyte RAM
HDD	800 MB
VGA	32 MB VRAM