20 milliárd a hazai internet fejlesztésére

Vágólapra másolva!
Rövidesen mintegy 7300 közintézmény csatlakozhat az internetre a Közháló program segítségével. Az országos szintű hozzáférési rendszer kialakítása az első 3 évben 20 milliárd forintba kerül.
Vágólapra másolva!

Kovács Kálmán informatikai miniszter kedden virtuális alapkőletétellel indította el a Közháló program megvalósítási szakaszát. A program révén 3 év alatt valamennyi közigazgatási szerv, közintézmény - így például iskolák és kórházak - részére épül ki szélessávú internet-hozzáférés. A programot koordináló Informatikai és Hírközlési Minisztérium vezetője elmondta: a megvalósításra nyílt közbeszerzési pályázat után 14 céget választottak ki, a távközlési és informatikai vállalkozások közösen vesznek részt a Közháló kiépítésében. - A program első szakaszában 3 év alatt összesen 20 milliárd forint értékben kerül sor fejlesztésekre - jelentette be a szabad demokrata politikus. A minisztérium reményei szerint első fázisban - már 2005 szeptemberére - 2500 településen összesen 7300 végponton csatlakozhatnak közintézmények az internetre. Az összes végpont közül mintegy 5 ezer tartozik majd a jelenleg is működő Sulinet rendszerébe - a Sulinet hálózatán oktatási intézmények kapcsolódnak a netre -, mely a Közháló alrendszereként fog működni. Ezek bekapcsoása az IHM és az Oktatási Minisztérium társfinanszírozásában valósul meg. Az informatikai minisztérium által finanszírozott 2300 további végpont településeinek kiválasztásakor döntő szempont volt, hogy a végpontok lehetőleg a hátrányos helyzetű területeken valósuljanak meg.

A fejlesztéseket 60 százalékban az IHM, 40 százalékban az érintett közintézmény, illetve annak fenntartója finanszírozza majd. Keddi sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán az internetet a hagyományos közművekhez, így az elektromos és gázhálózathoz hasonlította. A szaktárca vélekedése szerint a működő Közháló csökkenti az állampolgárok és az igazgatási szervek közti távolságot, átláthatóbbá teszi a közigazgatás működését, és hosszabb távon ezáltal ennek működési költségeit is redukálja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!