Painkiller - bújjunk egy hős bőrébe

A klasszikus shooterek, valamint a Serious Sam nyomdokaiba lép a People Can Fly akcióprogramja, a Painkiller, melyben egy balesetben meghalt hős bőrébe bújva próbálhatjuk meg feltartóztatni a pokol seregeit temérdek változatos helyszínen.

Ami a játék történetét illeti, a People fejlesztői egy meglehetősen bizarr ötlettel álltak elő. A főszereplő, a játékos által megszemélyesített Daniel Garner ugyanis a program elején meghal egy balesetben. Ezután a purgatóriumba kerül, ahol bele is csöppen annak rendje és módja szerint a menny és pokol közötti torzsalkodásba. Mr. Garner választhat, hogy akar-e még egy esélyt, de ha igennel felel, akkor meg kell állítania az alvilági seregeket, illetve azok négy tábornokát. Garner barátunk nem igazán akar egyelőre békében nyugodni, úgyhogy igent mond a felkérésre.

A játékmenet és egyáltalán az egész program hangulata erősen emlékeztet a Serious Sam Stone kalandjait bemutató munkára. A pályák elején - ezekből összesen huszonnégy van - feltöltött életpontokkal, egy-két kevésbé ütős fegyverrel, és egy maroknyi lőszerrel indulhatunk neki, hogy megtaláljuk a következő pályára vezető utat. Nem lesz túl nehéz dolgunk, hisz egyfelől csak a jó irányba mehetünk az egyes pályarészek között, másrészt egy színes indikátor is jelzi a helyes ösvényt. Persze nem hiába kaptunk fegyvereket, mivel a pályákon garmadával lesnek ránk a szörnyetegek. Pontosabban nem lesnek ránk, hanem a jól bevált Sames módszert követve szépen megjelennek a semmiből, ha elértünk a szint egy adott pontjára.

A pályákra igazán nem mondhatjuk, hogy egyhangúra sikeredtek. Az egész játék különféle, össze nem igazán illő helyek és szereplők keveréke, ami jól beleillik a pokoli háttértörténetbe. Az egyik pályán mondjuk motoros vagányokat próbálunk fegyvereinkkel a kresz szabályainak betartására bíztatni a gyártelepen, egy másik szint egy színházat modellez, melyben nindzsák és katanás szamurájok rontanak ránk, egy elhagyatott elmegyógyintézetben zombikkal gyűlik meg a bajunk, míg egy középkori kastélyban lovagok és barátok maradványai közt vághatunk rendet.

Minden helyszín végén a pokol seregeinek egy-egy tábornoka vár ránk - igen, itt ők képviselik a Boss Monstereket. Ezek a szörnyetegek nemcsak hatalmasak, hanem rendkívüli erőfeszítést is követel legyőzésük. Egyfelől rengeteg életponttal rendelkeznek, másfelől elsőként meg kell találnunk a gyenge pontjukat. Az már csak hab a tortán, hogy akárcsak a Samben, ezúttal is kisebb rémek egész garmadája rágcsálja a lábikránkat, míg mi a főnök szörnyeteggel hadakozunk.

Fegyverből nincs sok - összesen öt eszközzel nevelhetjük a népet. A teljes képhez azért hozzá tartozik, hogy mindegyik fegyvernek van egy másodlagos funkciója, ami kapásból megduplázza az ágyúk számát. A másodlagos funkciók ráadásul nem az elsődleges valamilyen felerősített, vagy átalakított módja, mint mondjuk egy kétcsövű puskából egyszerre lőnik mindkét csőből, hanem teljesen eltérnek az "alap" tüzelési módtól. Így jöttek létre olyan hibridek, mint mondjuk a rakétavető - chaingun modell, vagy a duplacsöves sörétes puska, illetve a fagyasztó ágyú párosa. Arra is van lehetőség, hogy egyszerre használjuk a két módot, ami igen látványos hatásokat képes produkálni. A kétcsöves puska/fagy ágyú páros esetében például a jéggé fagyasztott ellenséget nyomban szilánkokra is robbantja a csőből kirobbanó patron.

Ha legyőzünk egy ellenséget, akkor bekebelezhetjük annak lelkét - még hogy mi vagyunk a jó fiúk... Egy lélek lehet jó, mely az életpontjainkat növeli, de lehet fekete is, mely sebesülést okoz. Ha elég lelket faltunk fel, átváltozunk egy harci démonná, mely ádáz erővel és sebességgel rohan a pályán. Ilyenkor mindent fekete-fehérben látunk, csak az ellenségek virítanak vörösben. Találhatunk a pályákon érméket is, melyekkel fekete tarokk-kártyákat vásárolhatunk. Ezek hatásainak aktiválásához azonban - gyors mozgás, dupla sebzés, időszakos sérthetetlenség, stb - először teljesítenünk kell bizonyos feltételeket, mint mondjuk egy adott szörnytípus valamennyi egyedének likvidálása az adott szinten.

A Painkiller fizikai motorja is igencsak kitesz magáért. Az ma már alapkövetelmény, hogy a robbanások hatására a közelben lévő ellenségek repülnek egy kicsit, vagy hogy a lövedék hátraveti a támadót, de a People programjában ez minden eddiginél látványosabban történik. A rémek nem mindig egy adott röppályán szállnak odébb egy robbanást követően, hanem reptük attól függ, hogy milyen közel voltak az epicentrumhoz, és természetesen attól is, hogy egyáltalán mi robbant fel a közelükben. Ha egy ütősebb fegyverrel belelövünk egy fából készült tárgyba, akkor az nemcsak megsemmisül, hanem szálkák ezreit veti szét a szélrózsa minden irányába, melyek akár nagyobb sérüléseket is okozhatnak, mint maga a lövedék.

A Serious Samnek és folytatásának egyik legnagyobb előnye az volt, hogy a szép grafikájú játék futtatásához nem kellett erőművet vásárolnunk. Természetesen a Painkiller gépigénye magasabb, mint a Sam játékoké, de most is igaz, hogy nincs szükség csúcsgépre ahhoz, hogy "felhúzott" beállításokkal se lassuljon be a program még akkor sem, ha nyüzsögnek a pályán az ellenségek. A grafika természetesen ezúttal is kimagasló - különösen jól sikerültek az szörnyek, illetve a környezetet színesítő temérdek, szétrobbantásra váró tárgy. Ha eltalálnak bennünket, a képernyő elhomályosul, ami szintén egy remek, a grafika területén említendő ötlet.

Jók ugyan az egyjátékos missziók, de idővel csak a végére érünk a játéknak, és akkor jöhetnek a multiplayer csaták. Sajnos nincs túl sok többjátékos pálya, és ezek is meglehetősen kicsik, hogy már nyolc-tíz játékos esetén is zsúfoltnak tűnnek. A játékmódok a deathmatch különféle variánsai, melyek közül érdemes kiemelni a voosht, melyben mindenki ugyanazzal a fegyverrel rohangál, de ez a fegyver véletlenszerű időközönként lecserélődik, vagy a light bearer módot, melyben egy quad-damage power upot találunk valahol a pályán, melyet felvéve csaknem legyőzhetetlenné válunk.

Annak idején jó ötlet volt olyan First Person Shootereket készíteni, melyekben egy csapat vezetőjét alakítottuk, és gyakrabban kellett lopakodni, mint szembe rohanni az ellennel. De jóból is megárt a sok, és bizony idővel szinte csak ilyen jellegű shooterekkel találkozhattunk. A Serious Sam SE, valamint a Halo azonban bebizonyította, hogy van igény a klasszikus lövöldözős játékra, főleg akkor, ha az ilyen remek köntösben kerül tálalásra, mint a Painkiller.

Rendszerkövetelmény:

RAM	128 Mbyte RAM
HDD	1.2 GB
VGA	64 MB VRAM