Tíz e-mailből kilenc kéretlen levél

Vágólapra másolva!
Rövid időn belül akár a ma használt e-mailrendszert is tönkre tehetik a postafiókokat elárasztó spamek - vélik szakértők. Míg a vállalati oldalon jelentős anyagiak esnek ki a kéretlen levelek özöne miatt, a másik oldal komoly hasznot húz belőle.
Vágólapra másolva!

- Szűk egy év alatt megduplázódott a spamek száma: ma minden e-mailre kilenc kéretlen küldemény jut - hangzott el a 2F 2000 Kft. és a Clearswift internetes biztonsági cégek pénteki sajtóbeszélgetésén. Carsten Hoffmann, a Clearswift mérnöke szerint az év végére akár 95 %-ra is emelkedhet ez az arány. Nem kizárt, hogy olyan súlyossá válik ez a probléma, amelynek következtében új szabványt kell bevezetni az internetes kommunikációban jelenleg használatos protokoll helyett. Addig a spamek szűrése az egyedüli megoldás.

Bár a nem kívánt elektronikus levelek a végfelhasználóknak "csupán" egyre nagyobb pszichikai terhet jelentenek, a gazdasági szervezeteknek komoly anyagi kárt is okoznak. - 2004-ben egy napi csupán ötven e-mailt fogadó kisebb cégnek is havonta körülbelül 13200 forintjába kerül az a munkakiesés, amit a kéretlen levelek okoznak. Az összeg körülbelül 2640 forintra csökken egy jó spamszűrő használatával. Nagyobb vállalatoknál még égetőbb ez a probléma. Egy 250 számítógéppel rendelkező vállalatnak éves szinten közel 40 millió forint kárt okoznak a spamek, míg egy professzionális spamszűrő megoldással ez az összeg a negyedére csökkenthető - jelentette ki Dávid András, a 2F 2000 Kft. kereskedelmi igazgatója.


Haszon a sötét oldalon

Míg a spam az egyik oldalon költséget okoz, a másik oldalon bevételi forrást jelent. A spamküldés óriási hasznot hajt az internetet illegális célokra használóknak. A spam címlisták - mint személyes adatok - gyűjtése, azok árusítása, valamint a számítógépek spam küldemények továbbítására való jogosulatlan felhasználása bűntett. Mégis sokan húznak hasznot ebből a tevékenységből, hiszen alacsony költség mellett a minimális válaszadás, néhány vásárlás is profitot jelent.


Terjedőben a jelszólopás

- A különböző szolgáltatásokat és termékeket hirdető kéretlen levelek mellett egyre gyakoribb az ún. phishing, azaz az olyan spamek küldése, amelyek segítségével illegálisan szerzik meg a gyanútlan felhasználó adatait. Egyre elterjedtebb a webhamisítás, mely során olyan hűen másolnak le weboldalakat, hogy a felhasználó azt hiszi, valóban az adott cég honlapján van. Például kiadják magukat az internetes bankunknak, mintha az figyelmeztetne, hogy pontosítanunk kell az adatainkat. A megtévesztésig hasonló oldalon azonban nem a bankunk, hanem bűnözők részére gépeljük be a számlaszámunkat és a jelszavunkat - mondta el Carsten Hoffmann. A Clearswift 2003 novemberének utolsó hetében 21 ilyen támadást regisztráltunk, addig 2004 januárjának utolsó hetében már 313-at, február utolsó hetében pedig 579-et


Vártnál gyengébben nő a tartalomszűrő szoftverek piaca

A spamszűrő szoftverek között egyaránt megtalálhatóak az ingyenes programok, az anti-vírus alkalmazásokhoz csatolt spamszűrő megoldások, valamint a professzionális megoldások. - A spamszűrők magyarországi piacát nehezen lehet megbecsülni, hozzávetőlegesen évi 100 millió forintól beszélhetünk. Az elmúlt években a piac több mint 50 %-os növekedést mutatott. Jelentős súlya van néhány professzionális megoldást szállító IT-biztonsági cégnek, az anti-vírus programokat gyártó cégek viszont csak a legutóbbi időben kezdtek foglalkozni ezzel a területtel - mondta el a 2F kereskedelmi igazgatója. A cég becslése szerint egy 250 számítógéppel rendelkező vállalatnak éves szinten 60 millió forint kiadást jelentenek a "szörfözgető" alkalmazottak. Professzionális tartalomszűrő megoldás használatával (a vállalati Internet használat szabályozásával) körülbelül 11 millió forintra csökkenthető az a költség, amit a magáncélú internetezéssel töltött munkaidő kiesés okoz. A magyarországi tartalomszűrő szoftverek piaca körülbelül 200-250 millió forintra tehető, bár az elmúlt években a szakértők által elvártnál gyengébben, csupán 10-15 %-kal nőtt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!