Az Alias tv-sorozatból is játék lett

Több társa és társnője után az Alias televíziós sorozat főszereplője, Sydney Bristow sem menekült meg attól, hogy a széria nézői az Acclaim konzolok után PC-re is kiadott játékában a saját maguk kezébe vegyék a sötét árnyakban osonó főhősnő irányítását.

Az Alias a számítógépes játékok azon csoportjába tartozik, melyek meglehetősen kevés szórakozást nyújtanak azon játékosoknak, akik nem látták azt a művet - jelen esetben tv-sorozatot -, melyet maga a program feldolgoz. Kétségtelen, hogy egy Gyűrűk ura játék is szórakoztatóbb, ha az ember tudja, hogy ki is az a Zsákos Frodó, kicsoda Gandalf, és hogy jön a képbe az Egy Gyűrű, de ezen ismeret hiánya nélkül ezen programok még szerezhetnek kellemes perceket. Egy szó, mint száz, aki nem nagy Alias rajongó, az gyorsan keressen egy csatornát, melyen sugározzák a szériát, mielőtt leülne az Acclaim programja elé.

A program főszereplője ki lehetne más, mint a sorozat csinos hősnője, Sydney Bristow. Az eset, melynek felgöngyölítése a csinos CIA ügynöknő feladata, egy bizonyos Rambaldi ereklye köré szerveződik, melyre a Hírszerzés mellett kivetették hálójukat azok a bűnözők, akikkel Sydney a soroZat epizódjaiban általában összeakasztja a bajszát. Akik rendszeresen ülnek az Alias vetítése alatt a tv előtt, bizonyosan ismerősen cseng Anna Espinosa, Arvin Sloane vagy a titokzatos Mr.Sark neve - no ők azok, akiknek szintén nagyon kell az ereklye.

Sydney szerencsére nem egyedül száll szembe ezzel a sereg gonosztevővel, hanem segítségére sietnek a filmekből megismert barátai, Sőt, még édesapja is. A barátok között ott találjuk azt a Michael Vaughnt, akit biztosan sok férfinéző utál, mivel kimondva, kimondatlanul gyengéd szálak fűzik a hősnőhöz, valamint Marshall Flinkmannt, ki technikai zsenialitásával tűnik ki. A három társunk fizikailag nagyon ritkán lép színre, de rádión folyamatosan ellátnak tanácsokkal, mely útmutatásokat érdemes minden esetben meghallgatni, és elfogadni.

A legtöbb tv-s krimiből készített játékkal ellentétben az Alias nem kalandjáték, hanem akcióprogram. Na ne ijedjünk meg, Sydney nem megy át valamilyen Painkillerbe illő gyilkoló gépezetté, mivel a tűzerővel szemben a lopakodásban és rejtőzésben keresi a siker zálogát. Igen, az Alias egy lopakodós akciójáték, akárcsak a Thief, vagy a Splinter Cell. Sydney a küldetések teljesítése során falak mellett lapul, bútorok és berendezési tárgyak mögött rejtőzik, de azért nem riad vissza az erőszak alkalmazásától sem.

Ha nincs más megoldás, akkor ellenfelei mögé lopakodik, és függően az ellenfél kilététől, valamint a kezében szorongatott fegyvertől, vagy tárgytól, egy különleges akció keretében megpróbálja a figurát kivenni a forgalomból. Ez persze veszélyes, hisz az ilyen művelet zajjal jár, ami odacsalja a hősnőnknél sokkal jobban felfegyverzett őröket, vagy katonákat, ha pedig nem tüntetjük el gyorsan a hullákat, akkor az azokat meglátó ellenségek riadót fújnak.

A fenti bekezdésben felvázolt veszélyek azért elég relatívak, mivel az Alias nem tartozik a túl nehéz játékok közé. Ez sajnos nem annyira a fejlesztők törekvésének, mint a gyenge mesterséges intelligenciának köszönhető. Ennek ténye az ellenségek viselkedésében észlelhető leginkább; nem ritka, hogy egy teljesen kivilágított szobában egy őr mögé lopakodhatunk, úgy, hogy a fickó még akkor sem vesz észre, ha egy pillanatra felénk fordul - biztos azt hitte, hogy Sydney a takarítónő. A másik esetben az éjszaka közepén osonunk a sötét árnyak rejtekében, mikor úgy ront ránk egy csapat ellenfél, mint egy drow osztag.

A legkomolyabb ellenfelünk a harcok során az irányítás lesz. Az embernek azon érzése támad, hogy az egész küzdelem véletlenszerűen történik. Eldönthetjük, hogy ütjük, vagy rúgjuk az ellenségeket, már persze ha nincs a kezünk ügyében valamilyen tűzfegyver. Emellett van erős, és kevésbé hatékony, de egyben kevésbé zajos gyenge támadás, de a végeredmény valahogy sosem akar egyezni a kívánt hatással. A gazfickók csatlósai ráadásul nem igazán szeretnek harcolni - még akkor is könnyen menekülőre fogják, ha egyértelműen ők a harc esélyesei.

Grafikailag a program valamivel a közepes felett áll, de meg sem közelíti a legszebben festő játékokat. A karakterek kidolgozottsága jónak nevezhető, habár Sydney elég kevéssé emlékeztet Jennifer Garnerre. Az ellenségek emberi túlságosan is egy kaptafára készültek, ami főleg a teljesen más gonoszoknak dolgozó obsitosok esetén komikus - jó, hogy ezek biztosan összejátszanak, na de ennyire! Hősnőnk mozgása már nem sikerült valami fényesre, sőt, kifejezetten darabos. A környezet legalább szép, habár egyes textúrákkal, illetve néhol az árnyékokkal nincs minden rendben.

A hangok világába lépve a játék legerősebb pontjához érkeztünk, ami nem meglepő, hisz a tv-sorozat szinte valamennyi szereplője kölcsön adta a hangját a játék erejéig virtuális avatárjaiknak. Azért itt sem minden fenékig tejfel, mivel a színészek meglehetősen kevés beleéléssel olvassák fel a forgatókönyvírók mondatait. A zene megegyezik a sorozat epizódjai alatt hallható muzsikával, melynek színvonalát mindenki döntse el maga.

Az Alias a legtöbb tv-sorozatból készített programhoz hasonlóan erősen az összecsapottság érzését kelti. Ez a tendencia nem egészen érthető, hisz ezek a műsorok igen nagy sikerrel futnak, így pénz biztosan lenne komolyabb fejlesztésekre. Rossznak persze nem nevezhetjük a játékot, aki pedig szereti a műsort, biztos jól szórakozik majd vele.

Rendszerkövetelmény:

RAM	256 Mbyte RAM
HDD	1,2 GB