Új járművek a Join Operationsban

Vágólapra másolva!
November közepén újabb kiegészítőt üdvözölhetünk a Novalogic méltán sikeres akcióprogramjához, a Joint Operationshez. A kiegészítőben többek közt olyan harci helikopterekkel is találkozhatunk, mint az AH-64 Apache vagy a Ka-52-es jelzésű Alligator.
Vágólapra másolva!

A modern katonai akcióprogramokban lassan elengedhetetlenné válik, hogy a játékosok ne csak gyalogosan, hanem különböző harci járművekben ülve is felvehessék a harcot gép vezérelte, vagy játékostársaik irányította ellenfeleikkel. Ez a lehetőség nem maradt ki a Joint Operationsből sem, a novemberre várható Escalations című addon pedig tovább szélesíti a bevethető eszközök tárházát helikopterekkel, valamint nagy tűzerejű tankokkal.

Az első tény, amire fontos felhívni a játékosok figyelmét, hogy a játékot készítő csapat nem tervez olyan lehetőséget, hogy a harci járműveket lehessen javítani, vagy munícióval feltölteni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha egy tank, vagy helikopter kilőtte valamennyi rakétáját, és más lövedékét, az eszköz a továbbiakban csak szállítási célokra használható. A csak persze idézőjelben értendő, hiszen azért nem mindegy, hogy gyalogosan vágunk át az ellenfél által ellenőrzött területen, vagy egy tank páncélozott gyomrában, vagy netán egy sebes helikopteren.

A harci helikoptereken és a tankokon kívül lesznek olyan járművek is az addonban, melyek alapvetően nem annyira halálosak, de ügyes stratégiával alkalmazva egyeseket, igencsak komoly fejtörést okozhatunk az ellenségnek. Ilyen jármű a nem túlságosan felfegyverzett háromkerekű trike, valamint az említett stratégiai célra remekül alkalmas benzines teherautó. Gondoljunk csak bele: egy gyéren páncélozott jármű, tele üzemanyaggal! Ha sikerül az ellenfél közelébe juttatni, majd egy jól irányzott lövéssel a levegő repíteni, mekkora károkat lehet okozni. Persze ha az alatt lövik ki, míg éppen a megfelelő helyre akarunk navigálni vele, akkor a sofőrnek lesznek meleg pillanatai...

Persze nemcsak a járművek megjelenése az egyetlen újdonság, hanem gondoltak a fejlesztők a gyalogos katonákra is. Ők egyfelől kapnak több új fegyvert, így két új pisztolyt - mindkét fél egyet-egyet -, puskákat, valamint egy personal defense weapon elnevezésű kombinált eszközt, másfelől pedig többfajta lőszer közül választhatnak. A full metal jacket lőszerek jelentik az általános megoldást, mivel egyformán hatékonyak páncélozott és kevésbé páncélozott ellenfelekkel szemben. Ha kiszemelt célpontunk erős vértet hord, akkor bevethetjük az armor piercing lőszert, míg a kevésbé védett katonáknak a puhafejű golyókkal okozhatunk kellemetlen meglepetéseket.

A páncélok megjelenésével karakterünk ugyan védettebbé válik az ellenfél támadásaival szemben, de mint mindennek, a páncélok viselésének is megvan a maga ára. Ha úgy határozunk, hogy magunkra öltünk egy bélelt mellényt, vagy egy összetettebb armort, akkor nem vehetünk ejtőernyőt, nem cipelhetünk magunkkal telepítendő aknákat, és olyan fegyverekkel sem szerelhetjük fel magunkat, mint a járművek semlegesítésére való AT-4-es, vagy stinger. Ráadásul ha mesterlövész karakterrel indulunk harcba, nincs is lehetőségünk semmilyen páncél viselésére sem.

Az említett ejtőernyők megjelenése alaposan kiszélesíti a helikopterek feladatkörét, mivel ezeknek az acélmadaraknak jut osztályrészül, hogy eljuttassák a kiugrásra kész katonákat a célterületre. Ehhez igen komoly gyakorlat szükséges a helikopter vezetésében, mivel ha összevissza rángatja a pilóta a gépet, a katonák képtelenek lesznek végrehajtani az ugrást. Maguk az ernyők automatikusan nyílnak tizenöt méter zuhanás után, ami egyfelől megkönnyíti az ugró dolgát, de nagy magasságokból történő kiugrás esetében meglehetősen sokáig marad védtelen az ejtőernyős.

A fegyverek, járművek és lőszerek mellett a helyszínek skálája is kiszélesedik az Escalationben. Hacolhatunk például a megszokott területek mellett egy bányában, egy repülőtéren, de még egy szigeten lévő űrállomás ellen is vezethetünk támadást. Ezen helyszíneken más és más taktikára lesz szükség a győzelemhez - a bánya például egy külszíni fejtés, hatalmas nyílt területekkel, melynek tökéletes ellentéte a rengeteg belső teret felvonultató repülőtér. Az eredeti programban az elfoglalandó ellenőrzési pontokat minden esetben egy jól észrevehető bunker jelentette, a kiegészítőben viszont mindig más helyet kell ellenőrzésünk alá vonni.

A grafikára már az eredeti Joint Opsben sem lehetett panasza senkinek, de a grafikusok tovább csiszoltak a látványon. A cél egy olyan környezet elérése volt, ami a Far Cryban fogadta a játékosokat, és itt nem feltétlen a kirajzolt tájak távolságára, vagy a textúrák részletességére, hanem az egyes helyszínek élettel való telítettségére gondoljunk. Ha hihetünk a fejlesztőknek, az Escalationben minden egyes helyen találkozhatunk valamivel, ami megpróbálja elvonni a figyelmünket a harcról - ha más nem, egy csapat szúnyog zümmög majd a fűben az orrunk előtt.

A Joint Operations megjelenésekor nagyon sok hívet szerzett magának, és ezen hívek közül nagyon sokan tartottak ki a játék mellett. Az írásunkban bemutatott kiegészítő valószínűleg elég újdonságot tartalmaz ahhoz, hogy ne csak a veteránok késztesse arra, hogy levegyék a polcról a játékot, hanem új rajongókat is toboroz a Novalogic programjához.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP3 1000
RAM256 Mbyte RAM
VGA32 MB VRAM
DirectX verzióDirectx 9


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!